Lélekbúvár: A lámpalázról – Szily Nóra műsora

2015.09.10. 11:38

 „Nem merek kiállni sok ember elé…” Ismerős a szorongás, amit már csak az a gondolat is képes kiváltani, hogy többek előtt kellene beszélni, felelni, vizsgázni, előadni? Rengetegen küzdenek lámpalázzal. Talán nem is feltételeznénk, hogy Sarka Kata is érintett ebben. Épp ezért gondoltam, hogy vele beszélgetek és Barkó Judittal, aki személyre szabott tréningeket dolgoz ki e speciális gátlás oldására.

Szily Nóra, Barkó Judit és Sarka KataForrás: Origo

Kata, a Nagy Duett című műsor kapcsán meséltél nekem arról, hogy milyen különbség volt a teljesítményedben a próbán – amikor csak kevesen voltak jelen - illetve aztán nagyközönség előtt.

Kata: Számomra is meglepő volt, bár tudtam, hogy gyerekkorom óta küzdök a lámpalázzal. Azért is vállaltam el a szereplést, mert azt gondoltam, hogy ha szembenézek a félelmemmel, akkor le tudom győzni. De nem így lett. Amikor elkezdtük a próbákat, nagyon lelkes voltam. L.L. Junior és a hangmérnök jelenlétében nagyon jól ment minden. Aztán amikor a stúdióban gyakoroltunk legalább húsz ember előtt, akkor már olyan drukk volt bennem, hogy időnként elment a hangom, nem jutott eszembe a szöveg… Szörnyű volt. Tudni kell, hogy a tévében, ha egy operatőr áll velem szemben és a képernyők előtt akár több millióan ülnek, azon nem görcsölök. De hogyha látom, hogy ott vannak az emberek - az nagyon nyomaszt.

Judit, te sokféle emberrel találkozol, akik lámpalázzal küzdenek. Számos szituáció létezhet. Felelés az osztálytársak előtt, prezentáció tartása, egy értekezlet levezetése és még folytathatnánk a sort…

Barkó Judit: Igen, de igazából a lámpaláznak van egy közös oka van mindenkinél, és van egy külön személyes háttere is. Az a tapasztalatom, hogy ha a személyes okkal nem is foglalkozunk - hisz én se pszichológus, se coach nem vagyok – akkor is megszűntethető ez a szorongás egy személyre szabott módszerrel. Ez a bizonyos „közös ok” nagyon egyszerű. Aki lámpalázas, az gondolatban nincs ott, nincs jelen, amikor kellene. A gondolatai vagy a múltban vagy a jövőben kószálnak.

A múltból előjön egy élmény, ami blokkolja a jelent?

Barkó Judit: Igen, vagy azon gondolkozol hogy „Úristen mi lesz?!”

Hogy sikerül-e?

Barkó Judit: Így van. Tehát a gondolataid, a koncentrációd, a lelked nem ott van, ahol valójában kellene.

Miközben más vágyam nincs, minthogy itt és most a legjobbat hozzam ki magamból… Kata, nálad hol gyökerezik ez a szorongás?

Kata: A legelső élményem egészen kicsi koromban volt, amikor egy szolfézs vizsgán ki kellett állnom énekelni. Borzasztó volt. Később zongorázni tanultam, és voltak hangversenyek, amikor a szülők és a tanárok előtt kellett játszani. Az is rettenetes volt, tehát már sejtettem, hogy nekem ezzel gondom lesz. Aztán az érettségi volt számomra az újabb sokk.

Sarka KataForrás: Origo

Ahogy tudom, akkor az összes írásbelid ötös lett és a szóbeli rontotta le a jegyeidet négyesre.

Kata: Igen. Hiába tudtam a tételeket, a szóbelin alig tudtam megszólalni. Gyakorlatilag kegyelem hármasokat kaptam…

Szedjük össze a tüneteket. Persze nem akarom, hogy újra átéld, de mégis milyen érzésekre emlékszel?

Kata: Van egy frissebb élményem, amit felidézve pontosan fel tudom sorolni a fizikai tüneteket. Felkértek, hogy vezessek műsort egy termékbemutatón, egy vevőtalálkozón. Az volt az első moderátori feladatom közönség előtt. Már előtte is éreztem, hogy légszomjam van. Aztán a színpadra lépés előtt elkezdett nagyon hevesen dobogni a szívem, majd amikor a mikrofonhoz léptem és elkezdtem beszélni, azt vettem észre, hogy amit előre kigondoltam, hogy mondani fogok az összefüggéstelen lett, a szöveget, amit a kezemben tartottam nem tudtam elolvasni…

Mintha összefolytak volna a szavak, mintha nem is láttad volna…

Kata: Igen, egészen fura volt, aztán elkezdett kaparni a torkom, rám tört a köhögés… Ittam pár kortyot - próbáltam menteni a helyzetet - aztán elnézést kértem és lementem a színpadról…

Barkó Judit: Ezek tipikus tünetek.

Tehát olyan állapotba kerültél, hogy nem tudtad folytatni. Gondolom, ilyen tapasztalatok után az ember megpróbálja inkább elkerülni az e féle helyzeteket…

Barkó Judit: Erre utaltam. A múltból már van tapasztalat, és ez jön elő. Hiába mondja bárki, hogy „Ne gondolj rá!” - nyilván annál rosszabb. Akarattal nem lehet arra gondolni, hogy nem lesz semmi baj. Azok a módszerek, amikről olvasni lehet, miszerint képzeljük azt, hogy káposztafejek vagy birkák vannak a közönség soraiban - nem működnek. Ez balgaság.

A neten számos praktikát lehet találni. De ha azok szerinted nem működnek, akkor hogyan tudsz segíteni?

Barkó Judit: Mindenkinek elmondom, hogy ha csak az általánossal foglalkozunk és nem a személyes okokkal, akkor is megszűnnek a tünetek három-négy alkalom után. Vannak fizikai és imaginációs gyakorlatok, tulajdonképpen egy lánc, amit előző este kell elkezdeni csinálni. Nem kell benne hinni. Csak el kell végezni a feladatokat.  És állítom, hogy ha megteszi, akkor nem fognak jelentkezni a tünetek.

Egy protokoll szerint kell haladni. Ha mélyebben belegondolunk, talán a lámpaláz mögött megbújhat egyrészt az önértékelés bizonytalansága vagy az önbizalom hiánya, másrészt pedig a tökéletes teljesítményre való törekvés, amikor az ember nem megbocsátó önmagával, ha hibázik. Igaznak érzed ezt – Kata?

Kata: Igen. Már észrevettem, hogy azokban a helyzetekben történik ez velem, amikor valami olyannal szembesülök, amit nem ismerek pontosan, vagy tudom, hogy nincs elég tapasztalatom ahhoz, hogy jól meg tudjam csinálni.

Tehát az idegensége, az újdonsága riaszt?

Kata: Igen, azt gondolom, hogy ez is egy, a rengeteg tényező közül. Többször előfordult már, hogy elindultam egy tenderen és prezentálnom kellett 15 ember előtt. Amikor biztos vagyok magamban és a tudásomban, akkor nem jelentett gondot, hogy elő kellett adnom. Tehát a munkában, az üzletben nem küzdök ezzel. De ha ismeretlen vagy új a szituáció – mint a műsorvezetés, az éneklés – akkor mindig rám tör.

Barkó Judit: E mögött általában az van, hogy mindenki nagyon fél attól, hogy nem lesz elég jó. Hogy kigúnyolják, kinevetik, nem szeretik…  A legelviselhetetlenebb érzés minden ember számára az, hogy nem fognak szeretni. Hogy nem kellek. Ez a félelem a lényeg. Ettől szabadít meg az, hogy nem ezen gondolkozol, hanem egyszerűen jó leszel.

Gondolkodtam azon is, hogy például az élsportolóknak gyakran vannak rítusai. Ugyanúgy tesznek verseny előtt vagy épp kabalákat visznek magukkal. De ebben ugye az a veszélyes, hogy mi van, ha a kabalatárgy otthon marad, vagy valami megzavarja a szertartás folyamatát? Tudsz praktikákat mondani?

Barkó Judit: Minden olyan dolog, ami kényszerességet vagy ijedtséget vált ki, ha nincs épp meg- az nem jó, mert félelmet okoz. A tested mindig nálad van, és azt kell majd használni. Mondok egy egyszerű példát: megkérek valakit, hogy álljon fel és csak képzelje el, hogy többekhez beszél.  Ha odalépek hozzá, és csak egy kicsit meglököm - hátra fog dőlni. Meg lehet tanulni, hogy azt érezze, hogy tényleg áll a lábán…

Barkó JuditForrás: Origo

Ami szimbolikus is –„határozott vagy, képes vagy megállni a saját lábadon”…

Barkó Judit: Igen, ez azonnal látszik, csak figyeld a testtartást. Ha valaki roskadtan ül vagy egyenes derékkal – egészen mást közvetít. De az is jellemző, hogy valaki nem mer a másik szemébe nézni, mert rögtön zavarba jön. Erre is meg lehet tanítani egy taktikát. Ha valakinek a homloka közepére, a szemei fölé nézel, akkor a másik azt fogja érezni, hogy a szemkontaktust teremtesz, miközben ebben van egy kis huncutság.

Icipici csalás, viszont nincs az a riadalom, amit adott esetben a másik okozhat a tekintetével.

Barkó Judit: Így van. A másik nem látja, és azt fogja érezni, hogy nagyon figyelsz rá. Egy hátránya van – most szólok – hogy a hallás némiképp csökken tőle. De arra nagyon jó, hogy ha bekerülsz egy hirtelen helyzetbe, és például egy magabiztos, némiképp nagyképű emberrel kell beszélned, akkor ez a praktika működik. Magabiztosságot sugallsz és a másik rögtön visszavesz. Nem kell elhinni, csak kipróbálni!

Kata, te dolgoztál ki apró trükköket?

Kata: Bármilyen hihetetlen, én maximálisan elkerülöm az ilyen szituációkat. Mindig megtalálom a kibúvót. Most például a szépségverseny kapcsán nagy szerencsém volt Kulcsár Edinával, mert a sajtótájékoztatót is ő vezette.

De szeretnéd nem elkerülni ezeket a helyzeteket?

Kata: Szeretném, de azt gondolom, hogy nem vagyok képes rá. Biztosan meglepő, de azóta a bizonyos  termékbemutató óta én nem álltam nagyközönség előtt.  Szeretek interjúalany lenni, szeretek interjút készíteni, beszélgetni – most sincs bennem feszültség. De a tömeg zavar…

Szinte összenyom? Picivé és esendővé válsz?

Kata: Igen, mindenki engem néz és én rosszul vagyok ettől.

Barkó Judit: El lehet érni, hogy valaki ezekben a helyzetekben nyugodtnak és magabiztosnak érezze magát. Ez a cél. Megkeresett egy hölgy, aki a negyedik diplomája megszerzésére készült. Egész életében írásban vizsgázott – engedéllyel, mert nem tudta a nevét sem elmondani emberek előtt. Egyszer volt nálam, és másnap belesikított a telefonba. Nem idézem, de az örömét fejezte ki. 46 évesen, életében először képes volt szóban vizsgázni. Végigcsinálta a praxist – ennyi. Kata, ha van kedved kipróbálni – szeretettel várlak!

Bevállalnád, Kata?

Kata: Bevállalnám, de már előre gondolkodom, és ha eszembe jut, hogy egyszer majd ki is kellene próbálni… Nem szeretnék rossz élményeket gyűjteni!

Barkó Judit: Lehet fokozatosan is, lépésről-lépésre haladni, nem kell az Operaház színpadán kezdeni. Kipróbálhatod ott, ahol nincs tét. És el lehet érni, hogy a lámpaláz pozitív legyen. Vagyis ne rontsa a teljesítményt, hanem még jobbá tegye!

Szily NóraForrás: Origo
Sarka KataSzily NóraBarkó JuditbeszélgetéslámpalázLélekbúvár