Király Viktor: "Aki nem tűz ki újabb és újabb célokat, az előbb-utóbb belefásul"

2016.01.28. 12:06

Pár hétig itthon van, aztán Amerikában várják fellépések. Most kell igazán észnél lennie, hogy ügyesen lovagolja meg a siker hullámait. 1999 óta él Magyarországon - akkor „amerikai” tinédzserként csöppent ide. 2008-ban nyerte meg a Megasztárt, tavaly pedig ötvenezer jelentkezőből a 24-be jutott az amerikai Voice tehetségkutatóban „magyar” indulóként.  

Az Origón megjelent a napokban veled egy interjú, és megakadt a szemem azon, hogy egyrészt azt mondtad – a Voice-tól végre önbizalmat kaptál, másrészt, hogy túl kishitű vagy ahhoz, hogy nagyképű legyél. Többször beszélgettünk már, és az önértékelésed ingadozása anno is mindig előkerült.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Én egy helyen vagyok magabiztos - a színpadon, miközben megy a zene… Előtte és utána nem. Biztosan furán hangzik, de én annyira el tudom varázsolni magam egy dalban, hogy amikor énekelek, nincs is helye a kételynek. Sőt még azt is felvállalom, hogy akkor talán kicsit beképzelt vagyok. De csak akkor és ott. Tudom, érzem, hogy mit tudok zeneileg, és nem is hasonlítom össze magam másokkal. Egyébként alapvetően nem szeretem a versenyhelyzeteket - ehhez képest elég sok versenyben szerepeltem!

Ráadásul sikeresen! Mit nem szeretsz benne, a másokkal való összevetést?

Igen, mert a zene megítélése szubjektív, hisz mindenkit másért lehet szeretni vagy nem szeretni. Épp ezért elég abszurdnak tartom az énekversenyeket. Persze ez az én véleményem. De visszatérve a magabiztosságra - ha a Voice előtt megkérdezted volna, hiszek-e abban, hogy meg tudom állni a helyemet Amerikában, akkor nem mertem volna rávágni, hogy „Igen!” Ebben volt bennem bizonytalanság. Most már eléggé határozottan tudok felállni New York-i színpadokra, és be merem vállalni, hogy itt vagyok, ezt képviselem, szeressetek, vagy ne szeressetek! Korábban ott volt bennem a kérdés - egyáltalán el fog jönni valaki? Elég jó vagyok ahhoz, hogy tetsszek egy amerikainak? Gondolj csak bele, ahhoz képest, hogy én is amerikai vagyok, minden, amit a zenei szakmában elértem Magyarországon történt. Ezért ugyanúgy megkérdőjeleztem magam, mint az összes magyar zenész, hogy vajon képes lennék-e Amerikában helytállni? Hát, most megkerestem a választ a kérdésre. Szükségem volt azokra a visszajelzésekre, amiket ott kaptam. Hál’ istennek, nagyon sokan megerősítettek abban, hogy érdemes belevágnom, még akkor is, ha nulláról kell kezdeni, mert van bennem valami… Bizonyítékot kaptam arra, hogy nemcsak én képzelem magamról, hanem mások is így gondolják!

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Mintha időnként újra és újra a nulláról kezdenéd... Amikor hazajöttetek Magyarországra, akkor tinédzserként kellett magadra találnod itt, aztán elindult egy sikeres – magyar – karrier. Megnyerted a Megasztárt, sok műsorban láttunk, ismertté váltál, és 2015-ben újra visszaálltál a startvonalra – Amerikában. Igényled, hogy egyre magasabbra tedd a lécet?

Minden évben. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ez dolgozik bennem. Pedig azzal, hogy belevágtam, veszélyeztettem az itteni karrieremet. Annyira vágytam arra, hogy még többet elérjek! Ne érts félre, ez nem telhetetlenség. Nagyon elégedett vagyok a magyarországi sikereimmel. De szerintem aki nem tűz ki újabb és újabb célokat, az előbb-utóbb belefásul… Évről évre többet akarok mutatni magamból zeneileg, egyre jobbat akarok írni, maradandót szeretnék alkotni. Ez hajt.

Tudod, van az a magyar mondás, hogy lehetsz kis vízben nagy hal, vagy a nagy vízben kis hal. Ez jutott eszembe annak kapcsán, hogy világgá mész… Ez egy dimenzióváltás.

Mindenképp az. Magyarországon másként működik a zeneipar. Nem állítom, hogy itt könnyű, de nem kell lemezkiadó ahhoz, hogy sikeres legyél. Ha ügyes vagy, jó zenéket írsz, megvan a megfelelő kapcsolatrendszered, akkor magad is tudod csinálni. Én vagyok rá a bizonyíték, hisz apámmal van egy kis kiadóm, és csak Lindával ketten vagyunk a művészek. Ez Amerikában szóba se jöhet. Lehetsz a legtehetségesebb a világon, de ha nincs egy kiadó és erő mögötted, akkor semmi nem történik. Igazából a producerkérdés a legbonyolultabb, mert ha abban rosszul döntesz, akkor nemcsak zeneileg, hanem kapcsolatokban is tévútra mész. A producer áll középen és ő irányít a megfelelő kiadóhoz. Most kell nagyon észnél lennem, hogy kivel és mit írok alá. Ezért is kell kint lennem, folyamatosan ismerkednem emberekkel, és persze megmutatni magam. Szerencsére egyre több koncertem van.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Pár éve mesélted, hogy azt álmodtad, hogy állsz egy óriási színpadon, és valami nagy díjat veszel át egy olyan dalodért, ami sokak szívéhez eljutott… Ez maradt a vízió?

Hát, zeneileg igen. Sokszor kérdezik tőlem, hogy mekkora sztár akarsz lenni? Én nem akarom Lady Gaga szintjét elérni, azt kicsit soknak érzem. Szociális ember vagyok, és azt gondolom, hogy egy akkora sztár már nem lehet társasági lény.

A világsztárok szerinted nem lehetnek önmaguk? Miközben a világ kinyílik, közben be is zárul?

Igen, ez benne van a pakliban. Én szeretek új emberekkel találkozni, ami nem nagyon működik már - szerintem - ha valaki akkora sztár. Már csak olyanok vannak mellette, akik dolgoznak neki. Persze, ha megállíthatatlanul szembejönne a lehetőség, akkor nem mondanék nemet, de a célom nem ez, hanem hogy elismert énekes, zenész legyek, és legyen egy erős rajongótáborom, akik mindig kíváncsiak lesznek a zenémre. Nem is biztos, hogy én mindenhol szeretnék énekelni. Lehet, hogy nekem elég Amerika és Magyarország. Sok énekes van, aki híres, de nem világsztár.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Maradjunk még az álmoknál! Mi van az 1967-es Ford Mustanggal? A 700 lóerős „izomkocsival” – muscle car –  te meséltél róla pár éve….

Érdekes, de ahogy idősödök, egyre kevésbé érdekel már a kocsi. Nem tudom, miért. Gyerekkoromban egy álom volt, és bár lehet hogy  jó lenne kihúzni a bakancslistáról, de már tudom, hogy nem ez fog boldoggá tenni. Egyre kevésbé érdekelnek a materiális dolgok. Nem is tudom hogyan alakult így… Régen nagyon számított a telefon, a kocsi – vagyis a külsőségek. Azt hittem, azon múlik a boldogság. De nem! Sőt kimondottan felszabadító érzés, hogy New Yorkban nincs autóm. Imádom! Jó visszamenni arra a szintre, hogy nincs semmim, senki nem tudja, hogy igazán ki vagyok, és egyenlőnek látnak. Ez tetszik. Bár már ott is egyre többen megismernek az utcán, de mindig felszabadító - amit te mondtál – jó értelemben a nulláról kezdeni. Elképesztő kreatív energiákat szabadít fel, és ezt abból is érzem, hogy milyen dalokat tudok írni mostanában.

A 2015-ös év egy másik vonatkozásban is nagy változást hozott. Egy többéves kapcsolatod ért véget, pedig sokáig úgy tűnt, igazi támaszai vagytok egymásnak.

A múltról nem szeretnék beszélni. Lehet, hogy kevesen tudják, de én nagyon keveset voltam egyedül. Talán csúnyán hangzik, de - kreatív szempontból - szükségem van arra, hogy kicsit kizárólag csak magammal foglalkozzak. A karrierépítésnek sok előnye és hátránya is van, de – én legalábbis úgy érzem – csak akkor lehet jól csinálni, ha most teljesen odateszem magam. Ha holnap úgy döntenék, hogy veszek egy repülőjegyet, és elrepülök Los Angelesbe, akkor megtehetem, mert nincs senki, aki azt mondaná, hogy ne menj, vagy megkérdezné, hogy ó, és mikor jössz vissza?! Ilyen értelemben nagyon jó, hogyha szingli az ember, hiszen szabad! Ugyanakkor persze néha nehéz, ha nincs kinek elmesélni az élményeket. De szerencsére van egy szerető családom, testvéreim, akik imádnak engem, és velük meg tudom osztani, ami foglalkoztat. Úgyhogy most élvezem a kreatív szabadságot!

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Csillog a szemed, úgyhogy elhiszem! 2016-ot mennyire látod a naptárban, hogy néz ki? „Pepita” év lesz? Magyarország és Amerika között fogsz ingázni?

Pontosan. Hál’ istennek sok feladat vár Amerikában is, és nem a semmiért megyek ki. Folytatom azt, amit elkezdtem, és februárban legalább tíz fellépésem lesz Floridában, Philadelphiában és New Yorkban. Ez nyilvánvalóan azért jó, mert építhetem a rajongótábort. Már rájöttem, hogy engem sokkal jobban szeretnek élőben látni a színpadon, mint a tévében. Vannak emberek, akik csak tévében csillognak, élőben nem annyira. Én igazán színpadon tudok hatni. Ezért készülünk rengeteg élő, zenekaros koncertre, és szó se lehet CD-s fellépésről. Nehéz, mert öt embernek az idejét kell beosztani, és az elején még kevesebb pénzért csináljuk, de nagyon izgalmas! Alig várom…

A Megasztár után 30-40 fellépésed volt egy hónapban. Sok fiatal zenészt elégetett, kiégetett a rengeteg hakni. Neked vigyáznod kell magadra, hiszen zenét írsz, inspirációra van szükséged. Hogyan vigyázol arra, hogy ne ess át a ló túloldalára?

Burn out akkor veszélyeztet, ha túl sokáig foglalkozom egy bizonyos dologgal. A Voice jó példa volt erre. Be voltam zárva egy hotelben hónapokon keresztül, szabályok határozták meg, hogy mikor mehettem aludni, kivel találkozhattam, és mindemellett borzasztó nagy volt a stressz – hiszen egy új helyzetben kellett bizonyítanom magamnak és másoknak. Egy ilyen helyzetet csak bizonyos ideig bírok fizikailag és mentálisan. Bevallom őszintén, Linda mondta is nekem, lehet, hogy azért estem ki, mert már akartam… Ő úgy érezte, hogy én igazából magamat ejtettem ki. Már nem akartam benn maradni…

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Elég volt? Vágytál kifelé? Hogy a saját dolgaiddal foglalkozz?

Igen. Nekem nem az volt a célom, hogy megint versenyezzek és elénekeljek még pár feldolgozást, hanem az, hogy megismertessem az arcomat, és aztán mindent, amit a Voice adott - kamatoztassam a saját zenémben. Az a kedvenc időszakom, amikor kreatívan alkothatok. Imádok fellépni, de megvan a határa, hogy mennyit. Nem szabad, hogy futószalaggá váljon, mert elvész a lényeg, és már a közönséget sem érzi az ember. Most szerencsére megvan az egészséges arány - ezért minden egyes fellépésem öröm. Tényleg úgy megyek fel a színpadra, és úgy jövök le, hogy mosoly van az arcomon, és azt mondom, na, ez jó volt! Mindenre jut idő, amire kell.

Mit kívánjak neked 2016-ra?

Hát…, nem is tudom. Maradjanak mellettem az emberek Magyarországon és Amerikában is. Kétlaki lesz az életem, és inkább többet repülök majd, de vigyázni akarok arra is, amit már itt elértem. Tudod, mit kívánj nekem? Egyensúlyt. A magyar és az amerikai karrierem között, és önmagamban is. Igen – egyensúlyt kívül-belül.

Címkék: