Soma: "Leküzdöttem a félelmeimet, és belevágok"

2016.06.23. 11:27

Hamarosan koncertezik és workshopot is tart az Everness Fesztiválon. Kerek szülinapot ünnepelt nemrég. Erre készült el zenekarának – a Vanavannak – az első klipje „Csak játszottam” címmel. Biztos vagyok abban, hogy játszik tovább… És nem csak színpadon. De vajon ugyanazt, mint eddig? Vagy valamit már másként? Jelent valamit az „ötven”?  

Arra gondoltam, hogy ha már szülinapi interjút írok – egy rítust ajándékozok neked. Hoztam néhány apró, illatos kelléket egy finom fürdőzéshez. Jó ötlet neked szertartást adni meglepetésnek? 

Jó bizony – mert én is csináltam magamnak szertartásokat a szülinapomon. Tíz napon át ünnepeltem. Május 20-án az A38-on volt a születésnapi életműshow-m. Öt részre osztottuk a koncertet – öt korszakra – filmbejátszásokkal, múltidéző képekkel, az életem fontos vendégeivel. Színes, tarka este volt, amiért szakadtra dolgoztam magam, de megérte! Aztán pedig a családommal és a barátaimmal volt a Szeremley Vendégházban egy ottalvós buli, ami szintén komoly szervezést igényelt, ráadásul kitaláltam, hogy a szakács testvéreim és én főzünk… A szertartás ott sem maradt ki – a születésem órája-percében csináltam magamnak egy rituálét a családom és a legjobb barátaim körében, mert hiszem, hogy amit ekkor szívből kívánunk, az teljesül.

Spitzer Gyöngyi SomaFotó: M. Schmidt János/Origo

Lesz mire emlékezned a kerek szám kapcsán… Amúgy az „ötven” – mit jelent neked? 

Kimondani azt, hogy „ötven” – fura. Szoktatni kell rá magam.  Azzal tudtam az egészet megszelídíteni, hogy bevezettem egy kifejezést: „újgenerációs ötvenes” vagyok. 

Töltsük meg ezt tartalommal! 

Az újgenerációs ötvenes olyan, mint a régi, aktív negyvenes. Meg lehet nézni a statisztikákban, hogy mennyire kitolódott az átlagéletkor. El kell kezdenünk átkondicionálni a számokat. Gyerekkorunkban ha azt mondták, hogy Imre bácsi 80 éves, azt gondoltuk – jó, ha még el tudja látni magát… Ehhez képest gondolj Szipál Marcira, aki 92 évesen halt meg, és az utolsó éveiben folyamatosan azt mondogatta - Gyöngyikém, ilyenkor már egyetlen fontos dolog van, mindent, amit tudsz, adj át! Öt iskolában tanított! „Újgenerációs kilencvenes” volt, olyan mint egy régi, aktív hetvenes. 

Igen… De ha visszagondolok, kamaszként a negyvenest, ötvenest is matuzsálemnek láttuk… 

Képzeld, hogy én már ezt az újgenerációs ötvenest annyira bekódoltam, hogy a napokban valaki kérdezte, hogy hány éves vagyok és öntudatosan azt válaszoltam, hogy „Negyven… ja, bocs ötven!”. Tehát én magamat negyvennek élem meg, ami azt jelenti, hogy most jutottam el oda, hogy felnőtt vagyok, integrálom a tudásaimat, a gyerekek kiröpültek, és én következem! Tele vagyok energiával, és emellett végre tudok nemet mondani. Szépen lekoptak rólam a megfelelni akarások. Akármennyire is mondjuk, hogy ó, nem akarunk megfelelni senkinek, de ez az egyik legerősebb kód az emberben. Igenis kiskorunktól kezdve meg akarunk felelni apának, anyának, a világnak, mindenkinek. Most jutottam el oda, hogy azt érzem – már nem akarok, és meg is engedhetem magamnak. 

Deklarálhatjuk mi azt, hogy újgenerációs ötvenesek vagyunk, de azért a világ mégiscsak az „örök fiatalság” kultuszát tolja… 

Épp a napokban tettem ki egy írást a közösségi oldalamra, aminek a nyitó mondata az volt: „öregszem és kövér vagyok”. 4000 megosztást kapott, 11 ezer lájkot, több mint 800 ezer ember látta, és több százan kommentelték. Magam is meglepődtem, hogy ennyire beletrafáltam… Azt éreztem, hogy olyan volt ez a bejegyzés, mint amikor a fuldoklónak mentőkötelet dobsz. A „maradjunk mindig fiatalok, vékonyak, ránctalanok és boldogok” – akkora hazugságcsapda, amiből ha nem száll ki az ember, akkor teljesen megnyomorítja az életét. 

Fotó: M. Schmidt János/Origo

Miközben mondhatják ránk, hogy a két vén csoroszlya itt nyafog! 

Mondják! Kit érdekel? Én magamat is ki fogom parodizálni. Szívesen leszek a Muppet Show-ban a két öreg közül az egyik, akik fikázzák a világot az erkélyről. Ez is csak a korral jön el, hogy beszólogathatsz, mert már megteheted. Sok minden csak ebből a korból hiteles. 

Akkor szembe is akarsz menni ezekkel az üzenetekkel? Nemcsak önmagadért, hanem segítendő másoknak is? 

Az épp elég szembemenetel, és példalehetőség másoknak, ha én jól érzem magam a bőrömben, és nem csinálok ebből problémát. Másrészt pedig eljött az a szakasza az életemnek, amikor sokkal jobban izgatnak szellemi dolgok. Hogy egy példát mondjak – beszereztem két Vekerdy hangos könyvet, és folyamatosan ezeket hallgatom a kocsiban. Szerintem az életnek az a luxusa, hogy ilyen szintű gondolkodó embereket hallgathatok, úszkálhatok azokban a szellemi finomságokban és mélységekben, amikre korábban nem volt talán nyitottságom, érettségem sem, mert jobban izgatott a szexualitás, a külcsín vagy más egyéb. Jó megérkezni erre a szintre – szintetizálni a tudást, befelé figyelni, és a belső hangomra hallgatni. 

Mondtad, hogy egy új korszak következik újgenerációs ötvenesként… 

Tisztáznom kellett magamban a saját szándékaimat. Év elejétől egy nagyon intenzív döntésfolyamaton mentem keresztül. Januárra kiürítettem a naptáramat, és belső rendrakást tartottam. Feltettem a kérdést – akkor most hova, merre tovább?  

Mi volt a tétovaság tárgya? 

Azt éreztem, hogy útelágazásban vagyok. Az egyik lehetséges irány az volt, hogy zenés gyógyszínházat csinálok. A csoportmunkában megszerzett tapasztalataimat ötvözöm az előadóművészi múltammal és a gyógyítással. Végiggondoltam és összeraktam, hogyan lehet ebből olyan egyedi, izgalmas műfajt csinálni, ahol a nézők nem csupán egy színdarab élvezői, hanem egy nagyon izgalmas, játékos, merész önismereti eseménynek a résztvevői is. 

Fotó: M. Schmidt János/Origo

Ez volt tehát az egyik opció. És a másik? 

A gyógyító-tanító vonal. És abban mélyülni, hozzárakni, megtalálni, kifejleszteni a saját módszeremet. Azon törtem a fejem, hogyan lehetek hatékonyabb? Mindig csak kis csoportokkal foglalkozzak? Az elmúlt években körülbelül 1400 nő sorsát ismertem meg. Sok ez, vagy kevés? Egyénenként végighallgatni mindenkinek a problémáit, fájdalmait, megríkatni, próbálni feloldani, átérezni, eggyé válni – rengeteg személyes tapasztalatot jelent. De közben mégsem olyan sok. Nézőpont kérdése. Tízen éve vannak noteszeim, amikbe mindent beleírok. Januárban elővettem őket, összeszedtem hány előadásom volt, milyen témákban, miket csináltam, mikben voltam hatékony és sikeres, és mikben nem… Rendszereztem, hogy mit is csináltam eddig? Mihez értek? Igyekeztem kirostálni saját magam lényegét… És azt a döntést hoztam, hogy az eddigi utam  azt mutatja, hogy nekem a gyógyító-tanító szolgálat dominánsabb, mint a művészi vonal. 

Nagy döntés… 

Igen, és el is kezdődött a gyászmunka. Bármi mellett döntesz, az mindig lemondás valamiről. De tudtam, hogy nem aprózhatom magam tovább. Mély krízisbe kerültem, mert elkezdtek jönni a félelmek. Úristen, ehhez az úthoz kell egy üzletasszonyi véna, ami nekem eddig nem volt! Tudom-e aktiválni ezt a karaktert magamban? Mennyire fogja ez torzítani a művésznőt, a játszó, örök gyereket, a spontán, intuitív személyiségemet? Rájöttem, hogy csak akkor lesz balansz, ha mellette megtartom a zenét is – másodvonalként. Hogyha a játékosságot, önfeledtséget, spontaneitást, kreativitást meg tudom őrizni, akkor képes leszek egyensúlyban maradni.  

Hát, akkor most az ötventől jön…

…egy másik társadalmi szerep. Letisztultabb, közérthetőbb, Sokkal kevésbé a saját individualitásomon vagy önkifejezésemen van a hangsúly, mert ez egy feladat, szolgálat. Közben vívódtam magamban, hiszen tudtam, hogy ez folyamatos mókuskerék lesz, állandó meló! Rentábilis lesz, vagy nem? Elegen látogatják az oldalt, amit elindítok, vagy nem? Csupa kérdés, kétely… Nyilván nem véletlenül jöttek olyan álmok, hogy bebörtönöztek tíz évre.  Még az álmom is üzente a szorongásaimat. 

Fotó: M. Schmidt János/Origo

Megvívtad a harcát… 

…igen, leküzdöttem a félelmeimet és belevágok. Az asztrológus barátom is azt mondta, hogy komoly válaszút előtt állok, és a saját személyes érdekeim és vágyaim ellentétbe kerülhetnek a sorsfeladatommal. Az a dolgom, hogy egyre több emberhez eljutó információs csatornává váljak, ami szolgálat. És ez egyszerre örömmel és szomorúsággal töltött el, mert azt éreztem, hogy olyan, mint egy csapda. Nagyon kevés a szabad akartunk. Az összes pozitivista könyv és népszerű nézet, ami azt állítja, hogy bármikor megváltoztathatod a sorsod, és minden csak rajtad múlik – alázat nélküli illúzió… Iszonyú erők sűrűjében vagyunk benne. József Attila úgy írta: „Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált”. Arra jöttem rá, hogy valójában az én szabad akaratom abból áll, hogy mennyire fogom szeretni, ami felé megyek. Aztán azt mondtam magamnak: „Gyöngyi ezt élvezni fogod. Dönts úgy! Lesz egy jó kis szerkesztőséged, irodád, mindennap jönnek a friss hírek, mit olvasnak, mit nem, mit szeretnek az emberek, mit nem – életre kel minden ötleted…” 

Miből fogom tudni, hogy ami mellett döntöttél úgy működik, ahogy elképzeled, ahogy szeretnéd? Mondjuk, ha lehuppannunk az 55.szülinapodon… 

Akkor már szeretném, ha lennének kiépült közösségek. Összeraktam egy olyan 12x1 alkalomból álló önismereti csomagot, amivel a site-on keresztül – önkéntesek vezetésével – épülhetnek közösségek olyan emberekből, akik nyitottak arra, hogy ne kifelé hárítsanak, hanem a belső úton keresztül kezdjék el a saját életüket kormányozni. 

Másként akarsz hatni a világra. Pregnánsabban, hatékonyabban, megfoghatóbban. 

És praktikusabban, igen. Még el sem indult a site, de már szervezek őszre egy hozzákapcsolódó rendezvénysorozatot, „a férfi és nő, vágya és árnyéka” címmel. Gendertudatos oldal lesz az Újegyensúly.hu. 

Olvastam már, hogy úgy véled, a 21. században a nő jelentősége egészen más… 

Sokkal nagyobb, mint valaha. Abban hiszek, hogy a világban akkor lesz egyensúly, ha olyan új egyensúly teremtődik meg, ahol nem kérdés egyrészt a nemek egyenjogúsága, másrészt pedig mindannyian elkezdünk a jobb agyféltekei minőség felé menni. Mi van a jobb agyféltekében? Intuíció, kreativitás, érzelmek… Én ezeket szeretném játékos módon aktivizálni. Rengeteg izgalmas egyedi ötletem van! Merthogy egy játékos Gyöngyi baba is vagyok. 

Fotó: M. Schmidt János/Origo

… és Gyöngyi baba kitalálta az új játékát. 

Sőt, életvégig tartó játékot! Ezért volt ez a négy-öt hónapon át tartó vajúdás, tipródás, álmok… 

Munkára ítélted magad. 

Ezt mondom! Hát börtönbe kerültem álmomban… 

Az újgenerációs ötvenes úgy döntött, hogy önként dalolva bevonul a „börtönbe”, és szeretni fogod. Lehet ez a vége? 

Erről van szó, pontosan. Mert ez az én szabad akaratom. Ha nem azt teszem, ami a sorsfeladatom, az később hozna feszültségeket. Látom azokon az idős embereken, akik nem élték meg a feladatukat, milyen irigy, embergyűlölő, problémagyártó, keserű, negatív alakok lettek… Én tehát úgy döntöttem, hogy teszem a dolgom – még tíz-húsz évig melózok, és akkor is még csak újgenerációs hetven leszek, ami annyi, mint egy késői ötvenes. És akkor majd kitalálom, hogy mi legyen a következő szakaszban! 

SomaSzily Nórainterjúmunkaféleleméletkörülmény