Kulcsár Edina: „Azt hiszem, felnőttem”

2016.07.14. 11:32

Beszélgettünk már két éve a Miss World előtt, aztán a sikert követően is. Szívembe zártam ezt a lányt – nem csak a szépsége okán. És azóta figyelgetem. Szurkolok, hogy okos döntéseket hozzon, és hogy mindaz, amit elérni látszik – ne csak talmi csillogás legyen. Rajta múlik.

Legutóbb a Nagy Duettben öröm volt látni, mennyire lubickoltál a feladatban. Elbambultam azon, hogy talán el sem tudtad képzelni anno, mennyi minden vár rád... Pörög az élet!

Hát, nem gondoltam, nem is reméltem, hogy ennyi feladat és lehetőség megtalál. A legjobb, hogy tényleg az álmaimat tudom élni azáltal, hogy ilyen sokan szeretnek és figyelnek rám.

Kulcsár Edina

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Óriási rajongótáborod van, felkérés felkérést követ. Szerinted milyennek látnak? Ki vagy az emberek szemében?

Még mindig furcsa, bár azért már hozzászoktam, hogy észrevesznek, sőt egyre többen meg is szólítanak. Szerintem azért, mert viszonylag gyakran látnak a médiában, és érzik, hogy mennyire közvetlen vagyok. Annyira jó, hogy nem tartanak egy nyávogós cicababának! Örülök, hogy átjött, milyen vagyok valójában. Én nem tartom magam sztárnak - csak éppen jó időben voltam jó helyen, és minden kamerák előtt zajlott. De ha magamba nézek, akkor én ugyanaz a lány vagyok.

Nem lehetsz ugyanaz! De ez nem baj. Kérdés, hogy merre változol!

Értem, persze, de én az egyszerűségre gondolok. Nem felejtettem el, honnan jöttem, sőt! Minden napért hálás vagyok, hogy mindazt, ami történik velem, úgy élhetem meg, mint Kulcsár Edina. Nagyon nehéz szavakba öntenem, hogy mit érzek, amikor tényleg ekkora figyelem irányul rám...

A „királynőség”, aztán az „első udvarhölgy” egy-egy pozíció volt, amit betöltöttél. Aztán egy lehetőség...

Így van, és csak kevesen tudnak élni vele. Szerintem a szépségverseny kerete lehet annak, hogy valaki a szépségét használja fel arra, hogy felfigyeljenek rá. De kell, hogy a szépség mögött legyen tartalom is! A külső önmagában kevés, vagy előbb-utóbb kevés lesz. Épp ezért fontos, hogy amikor nyílnak az ajtók, jönnek a lehetőségek, akkor merre indulok el, és hogyan teljesítek. Figyelnem kell arra, hogy mit képviselek, mire hívom fel a figyelmet, mi mellé állok oda... Az elején nagyon sokan megkerestek, hogy adjam a nevem különböző termékekhez, de a felkérések többségét igyekeztem visszautasítani pontosan azért, hogy ne használódjon el az arcom, és ne tudják azt mondani, hogy „na, a Kulcsár Edina - a csapból is ő folyik”. Hiszen ez nem lenne jó. Folyamatosan mérlegelni kell. Pontosan ezért jó, hogy a mai napig tudom, honnan jöttem - mert számomra nem minden a pénz. Nekem sokkal fontosabb, hogy inkább lassabban és kisebb lépésekkel jussak el valahova... És bár még nem tudom pontosan, hol is lesz az út vége, de arra már rájöttem, hogy a hitelességet meg kell őrizni. Az emberek bizalmát a legkönnyebb elveszíteni, és én vigyázni szeretnék arra a szeretetre és bizalomra, amit tőlük kapok. Fontos, hogy minél többen megismerjenek, viszont nem szabad minden felületen ott lenni. Annyira nehéz ezt kisakkozni! De tanulom...

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Híresnek, ismertnek lenni nem is olyan könnyű, igaz? Máris kuncogsz...

Hát, nem bizony..., de én jól érzem magam ebben a világban! Ha valaki azt kérdezi, hogy szeretek-e szerepelni, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Hisz akkor nem lehetnék itt. De közben meg nem vagyok az, aki az első sorban tombol, hogy hadd legyek én! A túlzottan törtető személyiség nem szimpatikus.

Nem törtettél, csak egyszerűen örömmel csináltad – legalábbis a Nagy Duettet. Mit hozott?

Talán ez is egy újabb lehetőséget. Nagyon sok levelet kapok, hogy ne hagyjam abba... Ha most a szívemre teszem a kezem, és visszagondolok a régmúltra – mindig is szerettem énekelni, és lehet, hogy ebben ki tudna teljesedni a személyiségem. Voltak rossz élményeim a gyerekkoromban, amik miatt megtanultam elrejteni a fájdalmamat, hogy ne bánthassanak... És ezzel együtt valahogy az örömömet is nehezebben mutatom ki. Szeretném végre kinyitni itt belül azt a zárat! És az éneklés erre pont jó, mert mindent kiadhatok magamból.

Ott vagy szabad?

Igen, olyan jó, amikor átszellemül az ember, és beleéli magát abba, amit énekel! Ha belevágnék, akkor csak olyan dalokat adnék elő, amik tényleg belülről jönnek, mert azt tudja az ember igazán őszintén átadni a közönségnek is.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Hát..., ezt majd el kell döntened! Hisz ezen kívül is rengeteg mindent csinálsz...

Igen, épp elég nagy a káosz, alig van szabad napom. Fut az Aktív, a Több, mint testőr. Élvezem a műsorvezetést, bár tudom, hogy még sokat kell tanulnom. Most forgatok valami mást is, de az még pár napig titok... Annyit elárulok, hogy kicsit a hétköznapjaimba is beleláthatnak majd az emberek! Építjük a ruhamárkát, és a szívem csücske a mentorprogram is, amit kitaláltunk. Sokáig dédelgettem a gondolatát, de mivel mindenki biztatott – belevágtam. Azt hiszem, elég tapasztalatot gyűjtöttem össze ahhoz, hogy végre átadhassam másoknak. Nagyon sok lány vágyik arra, hogy modell legyen, vagy elinduljon egy szépségversenyen, de kevesen gondolják, hogy ez sokkal komplexebb annál, mint hogy az ember kilép a kifutóra, végigvonul és mosolyog. Ez csak a látszat, ami mögött rengeteg mentális felkészülés és sok minden más is van.

Sok lehetőség kínálkozik mostanság, és gyakran fűt-fát ígérnek a lányoknak...

Ezt a saját bőrömön is tapasztaltam. Én nem ígérgetek senkinek, viszont olyan tematikát raktunk össze, ami révén mindenki tanul valamit erről a szakmáról és önmagáról is. Ráadásul olyan mentorok vannak még a segítségemre, akik a szakma legjobbjai. Foglalkozunk a külsővel, a szépségápolással természetesen, de ahogy mondtam is – ez nem elég. Hogy zajlik egy casting? Hogyan kell interjút adni? Mitől hatékony az önmenedzselés? Miért fontos az önismeret? Számos olyan téma van, amiben érdemes felkészülni. Én is elmesélem, mi mindenre jöttem rá az elmúlt években. Igyekeztem tényleg mindenre odafigyelni. És annyira jók a visszajelzések! Megérte dolgozni érte, mert az a legnagyobb öröm, amit a lányokon látok.

Mégiscsak az az érzésem, hogy némiképp túlvállaltad magad!

Még jobban meg kell tanulnom nemet mondani. Ez a legnehezebb, és a mai napig is itt ül a kisördög a vállamon. Ha kedvesen kérnek, akkor különösen nehéz..., tudod, inkább összeszorítom a fogam és elmegyek, még ha nem is nagyon tesz hozzá az életemhez.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Pedig ha te nem vigyázol magadra, akkor igazán senki nem tud...

Erre tavaly döbbentem rá... Ugye, azóta nem beszélgettünk, hogy véget ért a hatéves párkapcsolatom. Akkor csőstül jöttek a bajok. Rengeteget tanultam ez elmúlt több mint fél évben. Csomókat találtam a mellemben... Nem is akarom nagyon felidézni, mindenesetre abszolút hiszek abban, hogy a testünk jelez, ha valami nincs rendben. Amikor egy kicsit csendben kell maradni. Vagy legalábbis kellene. Óriási volt a stressz, indultak a tévés munkák, a vállalkozás..., és közben a magánéletem tönkrement. Az orvos annyit mondott, hogy ha nem változtatok az életvitelemen, a körülményeimen, akkor ez akár rosszindulatúvá is válhat, ami nyilván akár az életembe is kerülhet. Ez volt az a pont, ahol mintha fejbe vágtak volna! Átértékeltem mindent, és úgy döntöttem, hogy elkezdek rendet rakni magamban és magam körül. Nyilván az első lépés az volt, hogy a párkapcsolatomat lezártam.

Hat év hosszú idő. Különösen, hogy szinte gyerekfejjel kezdődött az a szerelem...

Tudod, anyukám mellett nekem nem volt ott az apu, és én annyira szerettem volna bebizonyítani, hogy nekem az elsővel sikerül! De aztán be kellett látnom, hogy nem... És ma már tudom, hogy jól döntöttem! Viszont akkor még nem volt vége a nehéz időszaknak, hiszen decemberben a nagybátyám – akivel együtt nőttem fel – kórházba került, napról napra egyre rosszabb lett az állapota, és január 29-én meghalt. Mindennap bent voltam a kórházban, és több embernek végignéztem a halálát. Ott ültem a kórterem sarkában, és olyan döbbenetes volt látni, hogy mennyin múlik egy emberi élet... Amikor elfehéredik, megdermed... Tényleg a közelembe jött a halál. Akkor volt a második figyelmeztetés, hogy ha az ember nem figyel oda önmagára, akkor tök mindegy, hogy mennyit hajt és hova jut... Akár egy pillanat alatt elveszhet az egész!

Felnyílt a szemed?

Ráébredtem, hogy semmi nem fontos. Sem a pénz, semmi, csak az, hogy tényleg ott legyünk egymásnak azokkal, akiket szeretünk. Annyira érdekes, hogy az emberek, ugye, amíg nem élnek át ilyet, addig apró-cseprő dolgokból csinálnak óriási problémát... Kórházból kijövet egész másként láthatsz mindent.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Talán már az új kapcsolatodban is némiképp máshogy létezel...

Olyan jó, hogy viszonylag hamar egymásba botlottunk... Nyilván sokat fejlődtem. Másoknak a bulik, a vásárolgatás, a barátnők a lényeg, nekem sokkal fontosabb hogy csináljam a vállalkozásaimat, hogy minden, amivel foglalkozom, az építsen, és ne lefelé vagy visszafelé haladjak, hanem előre és feljebb – és persze egy család felé... Azt hiszem, felnőttem. Szeretem az új életemet. Korán kelni, jönni-menni, emberekkel lenni, tenni a dolgom... És ebben ő partner. Intelligens, céltudatos és családcentrikus – szinte mindenről ugyanúgy gondolkodunk. Amikor hazamegyek, odabújhatok és elmesélhetem, mi minden történt aznap. Megtaláltam a társam, aki olyan, mint én, csak pasiban. Gondolkodunk arról is, hogy majd gyereket szeretnénk... Oké, tudom, még csak fél éve vagyunk együtt, mégis azt érezzük, mintha mindig így lett volna... És ez csodálatos.  

Címkék: