Hajdú Péter: „Most már kezdem összeszedni magam...”

2017.01.11. 19:59

Szinte naponta megjelenik egy újabb hír róla és a házasságuk válságáról. A tavalyi év az élete minden területén változást hozott, és ahogy őt ismerem, biztos vagyok benne, hogy nem ezekre készült. Öt éve, amikor utoljára beszélgettünk, szinte minden korábbi álma valóra vált. És most?

Ha a 2016-os évedből rendeznénk egy filmet, mi lenne a címe?

Az árulás.

És ha három szóval kellene jellemezned?

Árulás, válás, talpra állás.

Fotó: Mudra László /Origo

Egy adott év végén készítesz „leltárt"? Végig szoktad gondolni, hogy mit is adott...?

A 2016-os év csak elvett tőlem.

Talán az Esti Frizbi szakmai elismerése valamelyest kompenzál, mert sokkal előrébb járok, mint 2005-ben, amikor először kerültem az ATV-hez. Most nagyobb sikereket érek el, és jobban meg vagyok becsülve, mint akkor. De anyagilag is rosszabb évet zártam, mint 2015-ben. Nem csak azért, mert eljöttem a TV2-től, hanem mert magánberuházás keretében elkészült egy orvosi központ, ami nagyon sok pénzt vitt el, és még nem üzemel. De a szakmai és anyagi szempontok most kevésbé relevánsak az életemben, mint az érzelmi dolgok, és 2016 elsősorban az érzelmi válságról - és ha még egy szót odatehetek - a csalódásról szólt.

Csalódásokról másokban, vagy akár önmagadban is?

2016-ban nem csalódtam magamban, azt gondolom, hogy őszinte és tisztességes játékot folytattam minden téren. De nem akarom, és nem is fogom kiadni a teljes igazságot, mert azzal valamelyest én is árulóvá válnék.

De ami történt, az nagyon kellemetlen, rossz ízű, büdös, nyálkás...

Fotó: Mudra László/Origo

Milyen jelzőt használjak még? Undorító. Pont. Most az árulásról beszélek. Hangsúlyozom, nem a házasságomra értem. Ezek a jelzők nem a feleségemre, a gyerekeim anyjára vonatkoznak, hanem az árulásról és az árulást jelentő időszaknak szólnak. 

Öt éve ültünk le így, és akkor átbeszéltük az életed fő állomásait, a tudatos építkezést – aminek révén szinte minden teljesült, amire vágytál.

Igen. De 2016-ban szertefoszlott egy álmom, ami arról szólt, hogy a gyerekeim ne csonka családban nőjenek fel. Én elvált szülők gyermeke vagyok, és nekem az egyik legfontosabb az volt, hogy ők ezt ne éljék át... Próbáltam úgy feleséget választani, hogy erre figyeljek, és nagyon erősen hittem a kapcsolatunkban. Kata a barátom volt, a szövetségesem, a társam, a szerelmem - minden egyben.

Nyolc éven át így is tűnt.

Én azt gondolom, hogy valódi szerelem volt. Azt hittem, hogy ő az igazi, ezt komolyan mondom! És ha visszanézem az üzenetváltásainkat, egy-másfél évvel ezelőtt még ő is így fogalmazott. De hát, másként alakult...

Fotó: Mudra László/Origo

Kiplingnek van egy verse: A címe - "Ha":

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s ugy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok.

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani",

ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam.

Ezek a sorok minden szempontból jellemezték a tavalyi lelkiállapotomat. Nem akarok meggondolatlanul fogalmazni, se szentimentális lenni, de hívő vagyok, és nekem a házasság szentsége fontos volt. Hat hónapunk lett volna arra, hogy rendezzük a kapcsolatunkat, és nem sikerült. Pedig többször megbeszéltük, hogy újrakezdjük. Nem ment, és abba sem akarok belemenni, hogy miért nem. Én az utolsó utáni esélyt is megadtam magunknak, és borzasztóan szomorú vagyok, hogy ez lett a vége.

Fotó: Mudra László/Origo

De amikor beadtam a válókeresetet – fellélegeztem.

Rájöttem, hogy Katát el kellett engednem. Most már kezdem összeszedni magam... Viszont az, hogy esténként nem a gyerekeimmel fekszem le, nem én mesélek nekik, nem velük ébredek - változatlanul szomorúvá tesz.

Csendesek az esték, és aztán a reggelek is...

Csend van, igen. Nyilván a jövő nem a sebek nyalogatásáról és a sopánkodásról szól. A múlt év hatalmas tanulság volt nekem, és szerintem kellően megedződtem ahhoz, hogy a jövőben ne legyek naiv...

Na, ez a jelző nem jutna eszembe rólad...

Bizonyos szempontból pedig mégis az voltam - például a barátsággal kapcsolatban. Tudnod kell – az árult el, akiben a leginkább megbíztam.

Amikor nyáron arra jöttem haza, hogy üres volt a ház, Kata elköltözött a gyerekekkel, és én egy órát sírtam a gyerekszobában - ő volt az első, akit felhívtam. Nyilván túl közel engedtem magamhoz egy kígyót, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak. Teljesen félreismertem valakit, aki az életünk része volt. Mindent megosztottam vele. Nem fogom elmondani, hogy mivel árult el, de amit tett, az megbocsájthatatlan.

Azt gondolom, hogy nekünk az életben már nincs dolgunk egymással.

Fotó: Mudra László/Origo

Még a köszönés szintjén sem. Én megszakítottam a kapcsolatot apámmal, mert egy tízes skálán hatos erősségű fájdalmat okozott nekem. De amit a volt „barátom" tett, az tízből kilences volt. Nyilvánvalóan ez az ember számomra meghalt. Átnézek rajta. Ha ilyen történik, az ember két dolgot tehet. Vagy a vendettát választja, vagy egyszerűen leírja. Én az utóbbi mellett döntöttem, mert hiszek az isteni igazságszolgáltatásban. Azt gondolom, hogy a Jóisten X-re játszik.

Sok benned a megválaszolatlan „miért"?

Mára már minden összeállt. És most, hogy lassan már kifelé tartok ebből a krízisből, az is eszembe jutott - talán kellett ez a 2016-os év, a borzasztó nagy csalódás és árulás az életemben ahhoz, hogy kicsit újra két lábbal a földön legyek. Lehet, hogy már elemelkedtem egy kicsit... Bár nem gondoltam magamról, de a visszacsatolások alapján elképzelhetőnek tartom, hogy így történt. Én nem ezt a leckét adtam volna magamnak, de ha már ezt kaptam, ebből kell építkeznem. Most - sportnyelven szólva - éppen rehabilitálódom egy komoly sérülés után. Mikor Béres doktor megműtötte a keresztszalagot a térdemben, hat hónapig rehabilitációra jártam, mire vissza tudtam menni sportolni, és egy hetet mankóztam. Borzalmas volt. Most már a mankózás időszakán túl vagyok, de a rehabilitáció még tart. Csak sajnos nem fizikaiak a tünetek...

A sajtóban már megjelent, hogy mindkettőtöknek van új partnere...

Nekem nincs új partnerem, bár nyilván lehetne hat hónap különélés után.

Már le is fotóztak, Péter...

Ő nem a partnerem. Azért, mert meglátnak valakivel színházban, moziban, vagy bulizni, az nem azt jelenti, hogy új kapcsolatom lenne. De igen, nyitott vagyok már, elkezdtem ismerkedni, viszont egyelőre semmi többről nincs szó.

Fotó: Mudra László/Origo

Ami undorító, az például az a cikk, ami azzal a címmel jelent meg, hogy "Az interneten árulják Hajdú Péter lebuktató fotóját". Elolvasva persze kiderül, hogy nem is létezik ilyen fénykép! Ez mennyire gáz?

Egyesek bármire képesek? Hol a határ? Csak azért nem fáj annyira, mert annyi szemétséget írtak már le a magánéletemről, hogy edzett vagyok. De ne gondolják azt, hogy mindent szabad! Idén lesz húsz éve, hogy televíziózom, és tizennyolc éve ír rólam a sajtó. Még soha nem tartottam titokban a kapcsolataimat. Számos ismert barátnőm volt, és sohasem bujkáltam. Nem volt miért. Nem romboltam szét családokat azzal, hogy valakivel összejöttem, tehát mindig vállalható kapcsolatom volt. Nem is értem, hogy miért kell bárkinek máris előre rohanni...

Kata kapcsán is szárnyra kaptak már hírek...

Tőle kell megkérdezni. Az ő dolga.

Ha tisztában lennél vele – beszélnél róla?

Nem. Akkor sem. Ez nem az én ügyem, hanem az ő magánélete. És nem is lenne elegáns. Úgyis mindig minden kiderül... Ha nekem lesz valakim, akkor igenis el fogom mondani, mert nincs titkolnivalóm. Biztos, hogy nem családos nőt fogok választani, és nyilván újra fogom építeni az életemet mindenféle szempontból, levonva az előző időszak konzekvenciáit. Negyvenegy éves vagyok, szeretnék családban élni, és mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy átélhessem, hogy a gyerekeim mellettem ébrednek.

Azért, mert elsőre nem sikerült, nem azt jelenti, hogy feladom, és egyedül fogok megöregedni, kéthetente látom a gyerekeimet, hetente egyszer elugrom hozzájuk, adok nekik két puszit, és megcsinálom velük a leckét. Nem.

Fotó: Mudra László/Origo

Én igenis családban szeretnék élni, és az a legfontosabb, hogy megtaláljam azt, akivel el tudom képzelni az életemet, ha már Katával és a gyerekeimmel nem tehetem. Soha nem lettem volna annyira önző, hogy elhagyjam őket. De ha már így alakult, és egyedül maradtam, akkor boldogan akarom az életemet leélni, és nem akarok soha akkora csalódáson keresztülmenni, mint 2016-ban. Soha. Azt mondta nekem egyszer keresztapám, aki pap, hogy ha a körülmények erősebbek, mint te, bízd magad rájuk. Most nem tudok mást tenni. Ezt a helyzetet el kell fogadnom. Az életem legfontosabb részei, a gyerekeim és az édesanyám mindig mellettem lesznek, és valamelyest Kata is fontos szereplője marad az életemnek, hiszen szülőként közös, felelős döntéseket kell hoznunk. Noncsi és Dávid boldogsága a legfontosabb, és ennek kell mindent alárendelni. Minden más csak ezután jöhet. De szeretném, ha jönne, és tenni is fogok érte. Nem adom fel...

Azzal kezdtük, Péter, hogy ha 2016 film lenne, akkor mi lenne a címe. Ha te írhatnád 2017 forgatókönyvét, mi lenne a címe a vágyaid, szándékaid szerint?

Újrakezdés. Ebben minden benne van.

Hajdú PéterSarka KataSzily Nóraházasságváláscsaládszakításgyerekek