Átok ült James Dean autóján?

halál James Dean baleset tragédia autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni" - ez volt James Dean egyik kedvenc mondása, mintha csak megsejtette volna, hogy az ő élete éppen így alakul. Mindössze huszonnégy éves volt, amikor 1955 szeptemberében halálos autóbalesetet szenvedett Kaliforniában. A tragikus eseményekre bőven van racionális magyarázat, hiszen a színész késésben volt egy autóversenyről, ezért padlógázzal hajtotta Porschéjét, ám sokak szerint átok ült az autón, és ez okozta a végzetes balesetet. Nem is teljesen alaptalan ez az elképzelés, hiszen annyi baleset és haláleset fűződik a Little Bastardnak (kis gazfickó) becézett járműhöz, hogy azt nehéz pusztán a véletlennek tulajdonítani.

"Egy héten belül halott leszel!"

Dean számára az igazi áttörést az Édentől keletre című film hozta el, aminek köszönhetően egy csapásra sztár lett. Mivel mindig is rajongott a gyors járgányokért és rabja volt a sebességnek, vásárolt magának egy ezüstszürke Porsche 550 Spyder sportkocsit, melyből mindössze kilencven példány készült. Büszkén furikázott új szerzeményével, és az volt a terve, hogy autóversenyeken is részt vesz vele. Az autó már azelőtt okozott kisebb baleseteket, hogy a színész megvásárolta: nem sokkal azután, hogy megérkezett a bemutatóterembe, az ajtó becsípte az egyik szerelő kezét, és eltörte az egyik ujját, egy másik pedig megvágta magát, amikor a motort próbálta beállítani. Ezeknek azonban akkor még senki sem tulajdonított jelentőséget.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

James Deanről készült galériánkat nézd meg itt!

Dean ismerősei mintha megsejtették volna, hogy valami nincs rendben az autóval, ugyanis többen óvatosságra intették. A legkülönösebb eset alig egy héttel a baleset előtt történt: Dean és Alec Guiness együtt ebédelt egy Los Angeles-i étteremben, majd az ebéd végeztével megnézték a közelben parkoló Porschét. Guiness épp csak rápillantott az autóra, majd ezt mondta: "Kérlek, soha ne ülj bele ebbe a kocsiba! Ha megteszed, egy héten belül halott leszel!" Dean ezt a figyelmeztetést sem vette komolyan, ám a jóslat beigazolódott, ugyanis épp hét nap múlva az autóban lelte halálát. Amikor Guinesst arról faggatták, hogy honnan tudta, mi fog történni, azt mondta, maga sem érti, miért mondta a baljóslatú szavakat. Volt egy különös megérzése és egy belső hangtól vezérelve figyelmeztette kollégáját.

Két órával a halála előtt megbüntették gyorshajtásért

A fiatal színész egy autóversenyre tartott 1955. szeptember 30-án, mellette az autószerelője ült. Soha nem közlekedett lassan, ám ezúttal késésben voltak, így padlóig nyomta a gázt. A látványosan száguldó autóra felfigyeltek a rendőrök is, ezért leállították és megbüntették gyorshajtásért. Ez azonban nem tartotta vissza Deant, hogy ugyanolyan sebességgel folytassa az útját, és két óra múlva teljes sebességgel becsapódjon egy Ford Custom Tudor kupéba a 41-es és a 46-os út kereszteződésénél. A Ford sofőrje és az autószerelő is megúszták az ütközést kisebb sérülésekkel, Dean azonban hamarosan életét vesztette. Ő volt a Porsche első áldozata, ám az autó igazi ámokfutása csak ezután következett.

Az alkatrészek is veszélyesek!

A baleset után egy George Barris nevű szerelő vette meg a roncsot. Az volt a terve, hogy az épen maradt alkatrészeket más autókba építi be. A Porsche motorja szinte teljesen sértetlen volt, ezért Barris beépítette egy William F. Eschrich nevű orvos autójába, az egyik tengelyét pedig a doktor egyik barátja, Carl McHenry kapta. Mindketten megszállott autóversenyzők voltak, ám a következő verseny mindkettejük számára balul sült el: Eschrich felborult egy kanyarban és olyan súlyosan megsebesült, hogy fél oldalára lebénult. McHenry elvesztette az uralmát az autója felett, fának ütközött és azonnal szörnyethalt. Nem járt sokkal jobban az a férfi sem, aki a két hátsó kereket vásárolta meg, ugyanis a két kerék egyszerre kapott defektet, és a sofőr élete csak egy hajszálon múlt.

AFP
AFP

James Dean balesetének helyszíne

Jobb messzire elkerülni!

A hátborzongató esetek után Barris úgy döntött, hogy az autó maradványait jótékony célra ajánlja fel, hátha akkor nem okoz több tragédiát. Tévedett. Mivel Dean halála komoly visszhangot keltett, Barris a Kaliforniai Autópálya Szolgálatnak ajándékozta a roncsot, hogy elrettentő példaként felhasználhassák balesetmegelőző kampányukhoz. Több más kocsival együtt egy garázsban helyezték el. Nem sokkal később máig ismeretlen okból tűz ütött ki a garázsban, sok autó teljesen kiégett, másokban kisebb-nagyobb kár keletkezett, a Kis Gazfickó azonban sértetlenül megúszta. Nem sokkal ezután teherautóra rakták, hogy egy kiállítás helyszínére szállítsák, ám újabb tragédia történt. A teherautó megcsúszott a nedves úton, a sofőr kirepült, ám kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Ekkor azonban a Porsche elszabadult a platóról és halálra zúzta a szerencsétlent.

Ezután úgy döntöttek, hogy jobb lesz pihentetni a gyilkos hajlamú járgányt, ám James Dean halálának negyedik évfordulóján ismét elővették és Detroitban egy állványra állítva közszemlére tették. Nem kellett volna. Az állvány ugyanis megmagyarázhatatlan okból egy pillanat alatt összeomlott, és a lezuhanó autó összezúzta egy tizenéves fiú lábát. A kiállítás után ismét teherautóra rakták, ám ezúttal sem volt eseménytelen az út: a Porsche elszabadult a platón, és újabb sérülést okozott, igaz, ezúttal nem ölt meg senkit.

Az eltűnése is titokzatos

A Kis Gazfickó ezután nem okozott több tragédiát, legalábbis nincs tudomásunk róla, ám megmagyarázhatatlan esetek továbbra is bőven akadtak. 1960-ban egy New Orleans-i közlekedésbiztonsági kiállításon váratlanul darabjaira hullott minden külső beavatkozás nélkül. Megpróbálták összerakni, de Barris leállította a munkát, és azt kérte, hogy a darabokat rakják konténerbe és szállítsák vissza kaliforniai műhelyébe. Amikor megérkezett a szállítmány, mindenki döbbenetére teljesen üres volt a konténer, az autónak nyoma veszett, és máig nem sikerült rábukkanni. 2005-ben, James Dean halálának ötvenedik évfordulóján a Volo Auto Museum egymillió dollárt ajánlott annak, aki előkeríti a rosszhírű kocsit, de senkinek sem sikerült rábukkannia.

Holdfogyatkozás és telihold - Mire figyeljünk?http://www.life.hu/tested-lelked/20130424-holdfogyatkozas-es-telihold-mire-figyeljunk-csillagallas-ezoteria-csillagjegy-horoszkop.html3 jótékony hatású ásvány, ami mindenkinek hasznoshttp://www.life.hu/tested-lelked/20130422-hegyikristaly-granat-rozsakvarc-3-jotekony-hatasu-kristaly-ami-mindenkinek-hasznos.htmlEgy tipikus Bika: Anthony Quinnhttp://www.life.hu/tested-lelked/20130421-egy-tipikus-bika-ferfi-anthony-quinn-horoszkop-csillagjegy-ezoteria.htmlGabonakörök: misztikum vagy gonosz átverés?http://www.life.hu/tested-lelked/20130418-ezoteria-gabonakorok-ufo-leszallopalyak-lennenek-vagy-csak-atveres-ez-a.htmlBika hava: az elcsendesedés időszakahttp://www.life.hu/tested-lelked/20130417-ezoteria-es-horoszkop-bika-hava-az-elcsendesedes-a-megpihenes-a.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.