Világegyetem földönkívüliek űrutazás UFO
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Túl hatalmas a világegyetem ahhoz, hogy csak a Földünkön legyen élet. Éppen ezért kerülnek nyilvánosságra újabb és újabb videók, amelyek a földönkívüliek létezését bizonygatják. Bármilyen hitelesnek látszanak is ezek a felvételek, a végén mindig kiderül, nem idegen lények szerepelnek a kisfilmekben.

1. Repülő csészealj New York felett

Egy turista házaspár helikopteren fedezte fel New Yorkot, de nemcsak a felhőkarcolókban gyönyörködhettek, hanem egy hirtelen felbukkanó repülő objektumban is. Ahogy rá akartak közelíteni a kamerával, az ufó egyik pillanatról a másikra eltűnt, mindössze egy kondenzcsíkot hagyott maga után. Hamarosan kiderült, hogy ez csak egy reklámfogás! Méghozzá egy amerikai sci-fi-műsor beharangozója. Később a reklámfilmben szereplő színésznő is megerősítette, a repülő csészealjat később montírozták a felvételre - ráadásul nem is túl jól.


2. Hongkong és az idegenek

Az ázsiai közlekedési dugókról mindannyian láttunk már megdöbbentő felvételeket. Egy baleset is őrült fennakadást okoz, hátha még megjelenik egy repülő csészealj a metropolisz felett. A felvételen rengeteg ember mutogat az égre, ami miatt még többen álltak meg és bámulták a felhőkarcolók felett repkedő, hatalmas légi járművet. A videofelvétel részben valós, hiszen az égboltra csodálkozó hongkongiak egy híradófelvételben szerepelnek. Az ámuló és bámuló emberek azonban nem egy ismeretlen repülő tárgyat mutogatnak egymásnak, hanem egy pókemberjelmezbe bújt férfit, aki a felhőkarcolón mászott fel, mindenféle biztosító felszerelés nélkül. A vicces kedvű "szerkesztő" azonban az önkéntes alpinista helyett egy 3D-hatású ufót rakott a videóba, ezzel tesztelve egy szoftvert.


3. Haiti felett az ég...

Egyetlen ufóvideó sem volt olyan sikeres, mint amely két alacsonyan szálló "repülőgépet" örökített meg Haiti felett. A nem túl jó minőségű, de annál megdöbbentőbb kisfilmet több millió ember látta. A pálmafák felett két azonosítatlan csészealj jelent meg, majd tovaszállt a világűrbe. Az ufófilm természetesen ügyes számítógépes kalandorok műve, a videóban semmi sem igazi, a pálmák, az épületek és természetesen az űrhajók is csupán ügyes komputertrükkök, egy PC-gyártó cég grafikai szoftverének reklámfogása. A haiti felvételnek egy folytatása is készült, Proof címmel, amelyben az azonosítatlan repülő objektumot két idős hölgy irányította.


4. Élőben Törökországból

Szinte az egész világ látta, a török televízió pedig élőben közvetítette, hogy ufók jelentek meg az ország egén. A videó igen realisztikus volt, a hanghatások nélküli képek önmagukért beszéltek, nem csoda, hogy mindenki elhitte, az idegenek már Európa és Ázsia határán vannak. Ezt ráadásul számtalan szemtanú is megerősítette, ők is látták a csészealjakat. A felvétel hamisságát azonban éppen az élő közvetítés felirat tette nyilvánvalóvá. Egy profi operatőr ugyanis nem ilyen életlen, rossz minőségű felvételt készített volna! Nem beszélve a hiányzó hangeffektusokról.


5. Piramisok Moszkva egén

A piramisoknak Egyiptomban vagy Dél-Amerikában van a helye, nem a moszkvai égbolton. Pedig sokan látták a megmagyarázhatatlan jelenséget az orosz főváros felett. A fekete, repülő piramist éjjel egy autóból meg is örökítették, majd másnap, világosban is, a videók természetesen bejárták a világot, ennek ellenére az "operatőrökön" kívül senki nem látta a jelenséget. Az éjszakai videóról hamar be is bizonyosodott, hogy gondos utómunka eredménye, és egy egyszerű fényvisszaverődést alakítottak ufóvá - meglehetősen ügyesen. Ráadásul nem is kell szakértőnek lenni: a figyelmes nézők néhány másodperc után észreveszik a csalást.


6. Majdnem tökéletes csészealj Párizsban

Az egyik legígéretesebb valós ufójelöltet Párizs felett vették videóra. A csészealj formája tökéletesen megfelelt az elképzeléseknek és az elvárásoknak, az enyhe életlenség pedig a repülés sebességét tette hitelessé, ki ne vélte volna valósnak a látványt? Ha azonban tüzetesebben megnézzük a romantikus párizsi háztetők felett elsuhanó idegen repülőt, észrevehető, hogy úgy "átmegy" egy korláton, mintha az ott sem lett volna, vagy mintha a csészealj nem lenne igazi. Ráadásul a szemtanúk ebben az esetben is hiányoztak, pedig Párizsban, fényes nappal egy alacsonyan szálló ufó kinek ne szúrt volna szemet!?


7. Furcsa fények

A különös fények mindig is vonzották az ufórajongókat és a megmagyarázhatatlan jelenségek kutatóit. A felvételen látható cikázó fények gömbvillámok, de akár idegen lények járművei is lehetnének. De nem azok, egyszerű számítógépes trükkök, mégis sokakat megtévesztettek. Tényleg ennyire vágyunk arra, hogy ne csak mi legyünk a világegyetem egyetlen értelmes élőlényei?


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.