A nevünk befolyásol minket a döntéseinkben?
Még 2008-ban két belga kutató megfigyelte, hogy az országukban dolgozók nagyobb valószínűséggel választottak olyan munkahelyet, amelynek a neve ugyanazzal a betűvel kezdődött, mint a saját nevük. A pszichológusok ezt a jelenséget "implicit önzésnek" nevezik.
A Psychological Studies című folyóiratban megjelent cikk szerzői elvégezték ugyanezt a kísérletet Amerikában, és azt a következtetést vonták le, hogy a belgák megfigyelései nem minden esetben helytállóak. Uri Simonsohn, a Pennsylvania Egyetem tanársegédje kifejtette, hogy Walt Disney például nem azért dolgozott egy "D" betűvel kezdődő cégnél, mert különös vonzalmat érzett a betű iránt, hanem mert ő saját magáról nevezte el a céget.

Simonsohn a 2004-es kampány során zajló jótékonysági felajánlások adatait elemezte ki, ahol az adakozó neve és munkahelye is szerepelt az adomány összege mellett. Ő is azt találta, hogy az első betűk egyeztek, de utána összehasonlította az első három betűit is a neveknek, és azt vette észre, hogy az első betűk egyezése idővel elmaradt, helyette egyre gyakoribb lett az első háromnak a megegyezése. Ennek azonban az az egyszerű oka, hogy sok ember olyan cégnél dolgozik, amit ő nevezett el, vagy amelyet nagyszülei, testvérei alapítottak.
Azért Simonsohn sem számolt le teljesen az implicit önzés teóriájával. "Mivel nekem is kisgyerekeim vannak, tudom jól, hogy az emberek jobban szeretik a saját nevük kezdőbetűjét a többi betűnél" - nyilatkozta, majd hozzátette: "De a betűpreferencia sokkal inkább semleges, kevésbé fontos döntéseknél befolyásol, például, hogy melyik bort válasszuk. Amikor arról döntünk, hogy hol dolgozzunk, vagy kivel házasodjunk össze, ennél fontosabb szempontok alapján döntünk."
forrás: Medipress
- KOMMENTJEIM
- VIDEÓIM
- RECEPTJEIM
- Napi
- Heti
- Havi
- 30
- 20
- 10
- Videó
- Kommentek
- Fórum hozzászólások
- 60
- 50
- 40
- Legfrissebb
- Legnépszerűbb
- LEGFRISSEBB TOPIK
- LEGFORRÓBB TOPIK

