fashion week baki sztárok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Van, aki minimalistán szereti, vannak, akik a szokatlan párosításokat kedvelik, és olyanok is, akiket inkább egy fesztiválon vagy a tengerparton tudtunk volna elképzelni egy premier helyett. Összegyűjtöttük, a héten milyen trendek uralkodtak a vörös szőnyegen - ez alkalommal a pasikat sem hagytuk ki!

Piros és ciklámen
Sokáig szigorú szabályként élt, hogy a vörös hajúak nem vehetnek fel piros ruhát. Legalább ilyen keményen tiltották, hogy pirosat ciklámennel párosítsunk. Pedig az összhatás kifejezetten szerethető és különleges. A héten két színésznő is erre a szokatlan és feltűnő összeállításra szavazott. Brit Marling egy trikolor, finom anyagú Preen pólóruhát választott, amelyet fekete cipővel és táskával viselt. Emma Stone viszont nemcsak a színpárosítás miatt volt a fotósok kedvence, az érdekes szabású Giambattista Valli ruha remekül mutat a fotókon és a színésznőn is.

Ki lesz az ország legjobb fodrásza és sminkese? Lakatos Márk és a Life.hu tehetségkutatót hirdet!





AFP
AFP


Pasik a csúcson
Általában csak a színésznőkre figyelünk, de a héten két meggyőző pasi kedvéért kivételt tettünk. Justin Timberlake úgy tűnik, végérvényesen karriert váltott, és énekes-zenészből színész lett. Ryan Gosling pedig egyre nagyobb figyelmet kap, és nem csak a filmkritikusoktól. Mindketten mesteri stílusérzékkel bolondítják magukba a nőket. Általában a hanyag elegancia jellemzi őket, de nem vetik meg az alternatív, kevésbé megszokott megoldásokat sem. Jó őket nézni, na!

AFP
AFP


A kevesebb több
Szeretjük, ha beigazolódik az örök érvényű szabály, mely szerint a kevesebb több. A túl sok, a túl bizarr, a túl extrém sok esetben működik és érdekes, de nagyon sok esetben nem. A héten három olyan példát is láttunk, amely ugyan minimalista, mégis nehéz elfelejteni a tökéletessége miatt. Marisa Tomei verébszürke Vivienne Westwood ruhában egyáltalán nem tűnt szürke egérnek. A szandál aranyszegélye a fülbevalóban, a gyönyörű karkötő világoskékje a parányi retikülben köszönt vissza. Mesteri. Nem különben a mindössze 14 éves Hailee Stienfeld, aki púderrózsaszín, Pán Péter galléros Miu Miu ruhájával és a hozzá választott kiegészítőkkel teljesen levett bennünket a lábunkról. Nem csodálkozunk rajta, hogy a divatház őt választotta legújabb arcának. Ashley Tisdale pedig abból adott leckét a világnak, hogy egy - az előbbiekhez képest - filléres és egyszerű Asos ruha is tökéletesen mutat a vörös szőnyegen, és még a kiegészítőket sem kell túladagolni.

AFP
AFP


Megvadult sztárok

A rengeteg pozitív példa mellett nem is találtunk a héten botrányos darabokat, senki nem mutatta meg a dekoltázsát, és senkinek nem hiányzott otthonról az egész alakos tükör. Sokkoló volt, hogy Vanessa Hudgens megszabadult gyönyörű oroszlánsörényétől és egy film kedvéért fiús frizurára váltott. Talán ezt kompenzálva nyúlt a combvillantó tunikaruha és a feltűnő telitalpú cipő után. Hasonlóan érdekes Demi Lovato másodvonalbeli színésznő-énekesnő összeállítása, akit mintha a vadnyugati indiánok és a kocsmák rosszlányai inspiráltak volna.

AFP
AFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.