fashion week modell kifutó szupermodell szépség énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt hihetjük, a szupermodelleknek mindenük megvan, de ők is szeretik kipróbálni magukat az élet más területein. Sokan közülük szívesen lennének énekesnők. Nagy előnyük, hogy olyan társaságban mozognak, ami egy (két vagy több) lépéssel közelebb viszi őket az álmukhoz. A szépség viszont nem függ össze az énektudással, sok esetben még a legismertebb topmodellek is csúfos kudarcot vallottak.

Tipp! Megasztárok mutatták be nekünk új otthonukat. Kattints a galériáért!



Rosie Vela

Az 1970-es évek egyik amerikai szupermodellje fényes modellkarrierjét hagyta ott azért, hogy énekesnő legyen. Olyan komolyan vette az éneklést, hogy otthonában saját stúdiót is építtetett. 1986-ban jelent meg Zazu című albuma, amelynek elég langyos visszhangja volt Amerikában, Európában, főleg Angliában viszont szerették. Ez volt Rosie Vela egyetlen albuma, később inkább háttérénekesként közreműködött több énekes mellett is, illetve színésznőként próbálta ki magát. Talán jobb is így.



Vanessa Paradis

Végy egy bájos, de megjegyezhetően szokatlan szépségű kamasz lányt, aki a szerelem nyelvét beszéli, és énekeltess el vele egy limonádédalt (Joe le Taxi) - valahogy így kezdődött Vanessa Paradis énekes (modell és színész) karrierje 14 évesen. A nemzetközi berobbanáshoz kellett azért Lenny Kravitz is, aki Vanessa 1992-es albumának minden számát - köztük az általunk választott Be My Babyt - megírta, és a zenét is ő szerezte. Az énekesnő 10 albumot jelentetett meg összesen, az utolsót 2010-ben.



Carla Bruni

Madame Sarkozyt az 1990-es években a húsz legjobban fizetett topmodell között tartották számon. Egészen 1997-ig modellkedett, aztán folyamatosan a dalszerzés és az éneklés felé fordult - amelyben valószínűleg közrejátszottak kalandjai is Mick Jaggerrel vagy Eric Claptonnal. Első albuma 2002-ben jelent meg, minden szám zenéjét és szövegét is ő írta (az általunk választott videó is erről az albumról való számhoz készült). Az exmodell hangja kellemes meglepetés, sanzonjai nagyon fülbemászóak. Azóta még két albuma jelent meg, de egyik sem volt olyan sikeres, mint az első.

Tipp! Exkluzív fotók a Csillag Születik zsűritagjáról. Kattints a galériáért!



Milla Jovovich






Naomi Campbell

A Fekete párduc rövid életű énekesi karrierje mindössze egy album megjelenésére korlátozódott 1995-ben. A Baby Woman ráadásul csak Japánban jelent meg, ahol viszont a slágerlista 2. helyéig menetelt. Bár a lemezből világszerte egymillió példányt adtak el, a modell később beérte azzal, hogy több szupersztár klipjében is szerepelt, köztük Michael Jackson videójában.

Tipp! Nézd meg Naomit kopaszon! Kattints a galériáért!


Kate Moss





Heidi Klum

Volt még egy szupermodell, aki úgy gondolta, szerelme énektudásából ragad rá is valami. Heidi Klum 2008-ban a Victoria's Secret divatbemutatóján adott elő egy bájos duettet Seallel, akitől idén év elején különvált. Heidi Klum jelentéktelen énekhangjánál csak Seal tetőtől talpig csillogó öltönye rosszabb.


Tyra Banks

Tyra Banks az egyike azoknak a modelleknek, akiknek soha nem lett volna szabad kezébe adni a mikrofont vagy stúdió közelébe engedni. Szerencsére nem vállalkozott saját albumra, egyetlen száma is azért íródott, hogy a Topmodell leszek! című műsorának nagyobb hírverést csapjon. Szerencsére...

Tipp! Képek a 80-as évek szexi bombázójáról, régi és friss fotók. Kattints a galériáért!


Agyness Deyn





Karen Elson

A Models.com listája szerint a világ jelenleg 11-ik legkeresettebb női modellje kifejezetten jól énekel. Zenei karrierje mégis meglehetősen lassan indult be. Rendszeresen közreműködött különböző válogatásalbumokon, vokálozott is. Férje, Jack White (a The White Stripes együttes egyik tagja) előtt titkolva írta meg első albumának jó részét, amelynek végül férje lett a producere. Zenéjét nemcsak a közönsége, hanem a kritikusok is nagyon szerették.

Tipp! Őrülten szexi lett a vadóc énekesnő. Kattints a galériáért!



Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.