szépségkirálynő szépség önbizalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tinédzserként folyamatosan csúfolták sovány alkata és fogszabályzója miatt, most 20 évesen azonban megnyert egy szépségversenyt.

Igazi tündérmesében érezheti magát Fiona Kiffin, akit azok után, hogy egész gyermekkorában csúfolták, most szépségkirálynővé választottak.

Northfoto
Northfoto


"Én amolyan rút kiskacsa voltam. Mindig piszkáltak, mert túl vékony voltam, később pedig a fogszabályzóm miatt is gúnyoltak" - magyarázta a szőke szépség. Nemrég azonban teljesen megváltozott az élete, lenyűgözte az egyik szépségverseny zsűrijét, és elnyerte a Miss Cheltenham 2011 címet. A győzelem nagyon sok erőt és magabiztosságot adott Fionának, aki ezek után a hozzá hasonló rút kiskacsákat szeretné bátorítani.

"Mindenki bizonytalan, miközben felnő, de meg kell tanulni elfogadni önmagunkat, és nem szabad odafigyelni a rosszindulatú véleményekre" - mondta Fiona.

A zsűrit többek között Fiona tökéletes alakja bűvölte el, 50 gyönyörű lány közül választották ki. Ezzel azonban nem ért véget a mesébe illő történet, Fiona ugyanis továbbjutott a Miss England középdöntőjébe, vagyis elképzelhető, hogy ő képviseli Angliát a Miss World idei szépségversenyén.

Tagadja, hogy terhes lenne! Egyre kerekedik a híres színésznő pocakjahttp://www.life.hu/anyaskodj/20110531-tagadja-hogy-terhes-lenne-egyre-kerekedik-jennifer-garner-pocakja.htmlÖtezerért bármelyik gyereket megpofozzák - Volt, aki megrendelte volna a szolgáltatásthttp://www.life.hu/anyaskodj/20110527-otezerert-barmelyik-gyereket-megpofozzak-a-tiszta-kezek-es-a.htmlTragédia! Felakasztotta magát egy 8 éves kislány, miután bántották az iskolábanhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110527-tragedia-felakasztotta-magat-egy-8-eves-kislany-miutan-bantottak-az.htmlMár nem titok! Gyermeket vár az Alkonyat népszerű sztárja!http://www.life.hu/anyaskodj/20110527-mar-nem-titok-gyermeket-var-az-alkonyat-nepszeru-sztarja.htmlFolyton sír a baba? - Hatékony módszerek a csecsemő megnyugtatásárahttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20110527-folyton-sir-a-baba-hatekony-modszerek-a-csecsemo-megnyugtatasara.html10 gyereket szült 10 év alatt - És mindegyiken túladott!http://www.life.hu/anyaskodj/20110526-10-gyereket-szult-10-ev-alatt-es-mindegyiken-tuladott.htmlKöszöntünk a Lego Duplo világában!http://www.life.hu/anyaskodj/20110525-koszontunk-a-lego-duplo-vilagaban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.