Mitől szép egy nő? Az arc titkai

2011.07.26. 23:37

"Én nem is vagyok szép!" - ha jól emlékszem, ez volt az a mondat. Még Trabantunk volt, még nem Budapesten éltem, és a fiúk sem érdekeltek. A visszapillantó tükörben vizslattam az arcom már egy ideje, és sehogyan sem voltam elégedett a látottakkal. Akkor döbbentem rá, hogy a szépség nem alapértelmezett tulajdonság, és arra is, hogy nálam jóval szebb embereket ismerek.

Thinkstock

Valószínűleg nem vagyok egyedül a fenti, sok évvel ezelőtti felfedezésemmel. Mindenki számára eljön a sokkoló felismerés - valamikor a gyerekkor közepén, de legkésőbb a tinikor elején -, amikor a tükörbe nézve megállapítja, valami nem tetszik. Ha nem is az egész, de valamelyik elnagyolt vagy túl intenzív részlet az arcon. Innentől kezdve elszánt küzdelmet folytatunk a pattanásos arcbőr leplezésétől kezdve a széles orrnyereg megfelelő árnyékolásának elsajátításán át, az ív nélküli szempillák formába lendítéséig. Végül egyszer csak valaki megdicséri például a szemünket, amiről mi soha nem gondoltuk különösebben, hogy szép, ő mégis annak tartja. Amíg ugyanis órákat töltünk azzal, hogy a különböző csodakészítményekkel tegyük helyre magunkat, az arányosság az emberek számára sokkal többet számít.

Tipp! Amy Winehouse élete képekben! Nézd meg képgalériánkat!


Szépség = jó génállomány

Hogy melyek a szépség jelei és mit találunk igazán szépnek, erre az evolúció adja meg a választ. Mindannyian úgy vagyunk kódolva, hogy tökéletes utódokat szeretnénk, ehhez pedig egészséges társra van szükségünk, hiszen ő valószínűleg jó génekkel rendelkezik.

Thinkstock

A szép arcról pedig erős és egészséges génekre következtetünk. Mennyire egyszerű a képlet, nem igaz? Ezért van az, hogy bizonyos arctípusokat vonzóbbnak tartunk más arctípusoknál. Az ivari kétalakúság - azaz, hogy a férfiak és a nők jelentősen eltérnek egymástól -, a jellegzetes nemi jellegek segítenek elsőként abban, hogy mit, illetve kit találunk vonzónak. Minél femininebbek egy nő vonásai, annál gusztábbnak tartják őt az ellenkező nem tagjai.

Éljenek a Barbie-k!

Mindenki pontosan fel tudja idézni, milyen a Barbie babák arca. Emlékszem, kislányként én is el voltam veszve a kerekre nyílt szemben, amire az indigólila írisz csak tett egy lapáttal, a pisze orról, a finoman mosolyra húzódó telt ajkakról nem is beszélve. Nekem is ilyen kellett volna!

Thinkstock

Azok, akik életre keltették a kislányok kedvenc játékát, pontosan tudták, hogy az imént felsorolt tulajdonságokkal bíró nőket sokkal szebbnek látjuk. Ha már itt tartunk, kutatások bizonyítják azt is, hogy a magasabb homlok, az átlagosnál kisebb áll és orr sokkal vonzóbbá teszi a nőket. A kutatók szerint mindez azért van, mert ezek a magas ösztrogénszinttel szemben alacsony tesztoszteronszintre utalnak. Ebből pedig egyenesen következik, hogy az adott nő lényegesen termékenyebb a társainál, aminek folyománya az egészséges utód. (Tegyük hozzá, a genetika azért nem számolt a plasztikai sebészettel!)

Tipp! Kutyafejű nővel reklámoznak! Nézd meg képgalériánkat!


A modellek felejtősek!

Szerencsére a fenti felsorolás nem jelenti azt, hogy csak az Angelina Jolie, Megan Fox vagy Rosie Huntington-Whitley kaliberű, minden részletükben tökéletes nők rúghatnak labdába. A pisze orrnál és a húsos ajkaknál sokkal lényegesebb a szakemberek szerint, hogy az illető hölgynek ovális arca legyen. Ha az arcformád ovális, sokkal több ember tart vonzónak még akkor is, ha amúgy pengeszád és csíkszemed van. Vajon mit szólna ehhez a kijelentéshez a kerek arcú Cameron Diaz vagy Kirsten Dunst?

Thinkstock
 Angelina Jolie és Cameron Diaz

Valószínűleg semmit, ugyanis egy másik felmérés kimutatta, hogy a puhábbnak, húsosabbnak, kerekebbnek tűnő arcot a férfiak vonzóbbnak találják a szögletes, sovány vagy beesett arcnál. Az okokon már meg sem lepődünk: az evolúciós nézet szerint a pufibb arc egészséges immunitásra és jó keringési rendszerre utal. Az ilyen nő pedig nagyobb valószínűséggel egészséges gyereknek ad életet. A kifutómodellek ebben az esetben nehezen rúghatnának labdába.
Az ovális arc és a húsos orca még nem minden, a szimmetriáról ugyanis még nem beszéltünk. Az arcot akkor találjuk a legszebbnek, ha annak egyik fele ugyanolyan (legalábbis nagyon hasonló), mint a másik. Az elmélet szerint, ha a felmenők számos betegségen estek át, vagy nem megfelelően táplálkoztak, annak következményei generációk arcára ülnek ki olyan módon, hogy a vonások egyre aszimmetrikusabbak lesznek.

Az ismerőst szebbnek látjuk

Minél közelebbi viszonyba vagyunk valakivel, annál elfogultabbak vagyunk a külseje iránt is. Egy felmérés szerint sokkal több embert tartunk vonzónak az ismerőseink, barátaink, családtagjaink között, mint amennyi idegenről gondoljuk ugyanezt. "A szerelem vak" elmélet is valószínűleg ezen alapul. Ha már valamiért beleszerettünk a párunkba, akkor a külsejét vonzóbbnak látjuk, és nem érdekel a szőrös háta, a furcsa alakú feje vagy a pattanásai - legalábbis nem annyira.

Thinkstock

Azonban megfigyelték, hogy szakítás után ezek a "negatív" tulajdonságok újra előtérbe kerülnek, és nem tudjuk elképzelni, hogyan érhettünk hozzá ehhez a tokától bokáig szőrös jetihez.
Ha már a pattanásokat említettük. A makulátlan arcbőr is attraktivitásgeneráló tényező, amely két okra vezethető vissza. Az egyik a már unalomig ismételt egészségre és fiatalságra való utalás, amelytől életerős utódokat remélünk. A másik, hogy a bársonyosan puha bőr magas ösztrogénszintre és ezzel együtt kívánatos nőiességre utal.

Tipp! Tanulj öltözködni a hercegnőtől! Nézd meg képgalériánkat!


A smink hatalma

És akkor meg is érkeztünk a modern átveréshez. A légies alapozók, a könnyed púderek, a bőr textúrájához illeszkedő pirosítók, a szinte észrevehetetlen érzetet keltő rúzsok mind abban segítenek, hogy vakolat helyett minél természetesebb legyen az arcunkra kerülő szépségmaszk. Viszont "nem jó, ha mindig minden tökéletes rajtunk, mert hozzászoktatjuk az embereket a túlságosan kijavított arcunkhoz" - hallottuk egyszer egy előadáson Tórizs Hajnalka smink- és maszkmestertől. Állítása szerint túl drasztikus lesz a váltás a smink nélküli és a sminkelt arcunk között.
A fentiek alapján azt is mondhatnánk, hogy a képlet teljesen egyszerű. Valahogy mégsem tudunk megegyezni száz százalékosan abban, hogy kit találunk vonzónak és kit nem. Hiszen vannak jó néhányan, akik sem Angelina Jolie-t, sem Cameron Diazt nem találják szépnek. A természet sokkal humánusabb a kevésbé szép emberekkel szemben. Azt ugyanis, hogy vonzónak találtatunk valaki számára, számos egyéb dolog is meghatározza. Például az illatunk, a hangunk, a testbeszédünk, a nevetésünk, az őrültségeink és a személyiségünk - amelyeken átjön, hogy milyenek is vagyunk a tökéletes vagy éppen tökéletlen felszín alatt.


Három trükk a tökéletes hajszín érdekébenhttp://www.life.hu/szepulj/haj/20110713-3-uj-hajapolasi-trukk.html Sztárok, akik hibátlanul viselik a ráncaikathttp://www.life.hu/szepulj/20110722-sztarok-akik-nem-oregszenek.html Fiúsra vágatta haját a szexi színésznőhttp://www.life.hu/szepulj/haj/20110722-felismerhetetlen-a-szineszno-fiusra-vagatta-hajat-vanessa-hudgens.html A legdurvább sminkbakik, amiket a sztárok is elkövetnekhttp://www.life.hu/szepulj/smink/20110722-a-legdurvabb-sminkbakik-amiket-a-sztarok-is-elkovetnek.html Hogyan legyek jó nő? - Nyári hajpakolás az egészséges tincsekérthttp://www.life.hu/szepulj/haj/20110720-hogyan-legyek-jo-no-nyari-hajpakolas-az-egeszseges-tincsekert.html Növeszted a hajad? Ilyen frizurákkal könnyű leszhttp://www.life.hu/szepulj/haj/20110719-noveszted-a-hajad-ilyen-frizurakkal-konnyu-lesz.html Keverj egyedi körömlakkszínt! - 3 tuti módszert teszteltünkhttp://www.life.hu/szepulj/20110718-keverj-egyedi-koromlakkszint-3-tuti-modszert-teszteltunk.html




 

arcmegjelenésszépség