fashion week modell topmodell kifutó duci divatfotó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2010 januárjában a V magazin "Curves Ahead" fotósorozata atombombaként robbant a divatvilágban. A képeken 44-48-as méretű modellek pózoltak. A lap kétségtelenül hatalmasat kaszált azzal a számmal, és mivel a divat üzlet is, a többi magazin sem engedhette meg magának, hogy az unalomig ismert, vékony modellekkel szerezzen vagy tartson meg olvasókat. Azóta a gömbölyű sláger, a plus-size modellek pedig egyre keresettebbek. Íme a legismertebb gömbölyű szépségek.

Sophie Dahl

A világ egyik legsikeresebb és legismertebb plus-size modelljének karrierje az 1990-es években kezdődött egy H&M fehérneműkampánnyal. A 2000-es évek legelején a tehetsége mellett a súlyával is kitűnt a kifutómodellek közül. A 180 centiméter magas szépség az évek során normál modellsúlyúra fogyott. "Éhezni nem szexi" - mondta egyszer. "Az ember ínye vérezni kezd, rossz lesz a lehelete, a csontjai törékennyé válnak. Ráadásul állandóan rosszkedve van." A súlyvesztés ártott Sophie karrierjének is, aki végül csak egy modell lett a sok közül. 2010-ben feleségül ment Jamie Cullum zenészhez, gyermekük született, a modellkedés helyett pedig főzőműsort vezet és könyvet ír.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Még több kép a galériában!


Tara Lynn

Az amerikai Tara Lynn számos hangos sikert tudhat maga mögött: 2010 januárjában szerepelt a V magazin plus-size modellekkel dolgozó, forradalmi lapszámában, 2011-ben pedig a H&M extra méretű fürdőruhakollekcióját reklámozta. Az egész világon ismertté vált 42-44-es méretű modellnek nem volt mindig könnyű, 16 évesen például úgy érezte, a teste miatt nem jut egyről a kettőre. Feltehetőleg ma már pont az ellenkezőjét gondolja.

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Kattints és nézd meg a többi képet is!


Lizzie Miller

A szőke szépség 2009 szeptemberében anyaszült meztelenül pózolt az amerikai Glamour magazinban. A hasán lévő hurkákkal nők milliói szimpátiáját vívta ki, akiknek elegük volt már a sovány modellekből. A 180 centiméter magas, 80 kilós Lizzie azóta az egyik legkeresettebb plus-size modell.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Még több kép a galériában!


Kate Dillon

A San Diego-i Kate Dillon volt az első plus-size modell, aki bekerült a Vogue magazinba. Bár ma már teljesen elégedett az idomaival és azt hirdeti, hogy a gömbölyű nők dögösek, alig 12 évesen ő maga is evészavarral küzdött. "Képesek vagyunk majdnem megölni magunkat azért, hogy olyan ideált teremtsünk, amelynek mi sem tudunk megfelelni" - nyilatkozta egy alkalommal. Ma már eszében sincs éheztetni magát.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Kattints a többi képért!


Demmer Erika

"Az ízlések különbözőek, de tapasztalatom szerint a férfiak mindig is inkább a nőies nőket szerették. Szerintem mi nők sokkal szigorúbbak vagyunk saját magunkhoz, mint kellene" - nyilatkozta a jelenleg legsikeresebb magyar plus-size modell az egyik hazai magazin kérésére készített interjúban. Erika ugyan itthon kezdett modellkedni, de 6 éve Németországban él és ott van az ügynöksége is. A munkája miatt rengeteget utazik, kedvenc helyei Malaga és New York, és a Facebook-oldaláról azt is tudjuk, hogy imád főzni és jókat enni.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Még több kép a galériában!



"Plus-size nagyhatalom lehetünk"

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
"A plus-size megtévesztő fogalom lehet azok számára, akik kevesebbet tudnak a divatvilágról. Nagyon sokféle lány tartozhat ebbe a kategóriába" - tudjuk meg Mannheim Patríciától, aki 2011 szeptemberében indította Magyarország első plus-size modellügynökségét, a Plus Size Model Agency Budapestet (http://plussizemodel.hu/). "Plus-size lehet az is, aki tökéletesen megfelel a mai modellek paramétereinek, csak nagyobb a melle vagy két centivel szélesebb a csípője" - mondja. "A modellekhez képest kell viszonyítani, hogy ki a plus-size, nem pedig a normál testalkatú emberekhez."
Emiatt sem jelentkezhet mindenki plus-size modellnek csak azért, mert van rajta néhány kilogramm felesleg. Az első és legfontosabb a magasság. "Rengeteg lány jelentkezik 167 centiméterrel, akikkel nem tudok mit kezdeni. Nálam a 173 centiméteres magasság a minimum, mert ha ezen a magasságon oszlik el a súly, az sokkal jobban néz ki, illetve ez a magasság nemzetközi elvárás is" - meséli Patrícia, aki személyesen találkozik minden lánnyal, aki megfelel a kritériumoknak. Így tudja megállapítani, hogy a szép a bőr, a szép arc mellett megvan-e benne az a bizonyos plusz. A kilókról viszont nem esik szó. Mivel ezeknél a lányoknál az arányosság a kulcsfogalom, ezért a mell-, derék- és csípőméret sokkal fontosabb.
Patrícia anyaügynökséget vezet, amely külföldi munkára közvetít lányokat. Jelenleg azon dolgozik, hogy összegyűjtsön 8-10 húzó arcot, akik lefedik a sokszínű igényeket. Ez nem egyszerű, mert a nemzetközi trendek, mint a normál modelleknél, nagyon sokfajták, országoktól és munkáktól függően keresnek egy-egy típust. "Magyarországon a legtöbb plus-size lány barna hajú. Amikor egy szőke vagy egy vörös hajú lány jelentkezik nálam, akkor teljesen oda vagyok. Félreértés ne essék, szépek a barna hajú lányok, de nekem arra kell törekednem, hogy minden típusú modellből legyen egy nagyon jó."
Szerencsére itthon jók a lányok, ezért az sem elképzelhetetlen szerinte, hogy Magyarország plus-size nagyhatalommá váljon. "Itthon sok

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
olyan lány van, akik ugyan vastag csontúak, de arányosak, van cicijük, van fenekük és adnak magukra. Ami fontos, hogy ha már jelentkezett, akkor higgyen magában, mert ha egy fotózásra úgy jön el, hogy nem hiszi el, hogy szép és vár rá egy karrier, akkor nem lesznek jók a képek."

A tét ma már nagy. Tíz évvel ezelőtt egy plus-size modell az Otto és Quelle szintű katalógusokról álmodozhatott volna, ma viszont Vogue címlapok, kampányok és látványos divatanyagok kecsegtetnek. "A plus-size egyszerűen nem volt trend. Akkor indult el, amikor a nagy tervezők gagként plus-size lányokat vittek a kifutóra. Ehhez képest a mostani Merzedes Benz Fashion Weeken teljes fehérneműshow-t csináltak kizárólag plus-size modellekkel. A Vogue és a több neves magazin is rendszeresen dolgozik már plus-size lányokkal" - mondja Patrícia, aki azért hozzáteszi, nem tudja elképzelni, hogy a plus-size lányok teljesen átvegyék a normál modellek helyét.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.