spórolás környezetvédelem ruha kreatív fenntarthatóság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajlamosak vagyunk sokkal több ruhát vásárolni, mint amennyire valójában szükségünk van, pedig a változatossághoz elég lehet egy trükkös alapdarab. Ezzel amellett, hogy spórolsz, környezettudatosabbá is válsz, és a szunnyadó kreativitásodat is életre keltheted.

Mióta néhány éve itthonra is betörtek a divatvilág gyorséttermeinek számító külföldi márkák, amelyek hétről hétre új kollekcióval vagy akciókkal csábítanak, könnyen a túlvásárlás csapdájába eshetünk. Egy idén februári hír szerint Nagy-Britanniában évente kétmillió tonna új (!) ruhát vásárolnak, amiből egymillió tonna landol a szemétben. A hónap elején került ki az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal felmérésének eredménye ugyanerről. A tengerentúli országban fejenként körülbelül 29 és fél kiló ruhától szabadulnak meg egy év alatt. Összesen 13 millió tonna textil kerül a szemétbe, és ennek mindössze 15 százalékát hasznosítják újra. Tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok jóval nagyobb ország, mint a miénk, és az ott lakók is jóval nagyobb mennyiségben gondolkodnak - úgy általában -, mint mi tesszük. Ennek ellenére is érdemes belegondolni: hány ruhát is vásárolsz egy évben? És ezeknek hány százalékát használod rendszeresen?

Thinkstock
Thinkstock

Mindenki tudja, hogy a stílusosság nem a ruhák mennyiségétől függ. Akár egyetlen ruhadarabot is fel lehet venni háromszázhatvanötféleképpen. Volt is, aki erre vállalkozott, és - igaz, közvetett módon - így hívta fel a figyelmet a túlvásárlásra. 2009 májusában indult útjára a Uniform Project nevű kezdeményezés, ami egy Írországban született, de Indiában nevelkedett lány, Sheena Matheiken nevéhez fűződik. A lényege az volt, hogy Sheena 365 napon keresztül ugyanazt a kis fekete ruhát viselte, így kampányolva a fenntartható divat mellett, közben pedig adományokat gyűjtött a nincstelen indiai gyerekek oktatásáért. A lány minden nap más és más kiegészítőkkel bolondította meg az egyszerű alapdarabot, amelyet nemcsak ruhaként, hanem köpenyként vagy blúzként is hordott. Annak ellenére, hogy Sheena stílusa nem mindenki számára fogyasztható, az eredmény egyszerűen káprázatos! Bár a projekt jóideje lezárult, honlapja a mai napig inspirációforrásnak számít. Az innen letölthető szabásminta segítségével akár te is megvarrhatod a saját, jól variálható kis feketédet.

A lánynak ma már számtalan követője van világszerte, aki bevállalta az "egy ruha egy évig" projektet. Köztük van például Bethany is, aki az egy évig viselt kis feketéjével együtt például a mai napig létező rabszolgaságra szeretné felhívni a figyelmet. Blogján, melynek címe One dress. One day. For freedom. minden nap újabb ás újabb szetteket posztol.

http://onedressoneyear.com
http://onedressoneyear.com

Tipp! Végre megszólalt az X-Faktor sztárja. Kattints a galériáért!


A messzemenően kreatív és jól kombinálható darabokból álló ruhatár legkihasználhatóbb darabja nemcsak a kiegészítőkkel egyedivé tehető alapruha lehet. Körülbelül két éve jelentek meg szerte a világon azok a darabok - nyári ruhák, topok -, amelyekből tekeréssel, csavarással, átkötözéssel lehet hat-tíz, egymástól teljesen különböző fazonú ruhát alakítani. A praktikus darabokkal előrukkoló külföldi készítőknek itthon is van követője.

A Sensimilla Fashion márkanév alatt futó ruhák tervezője egyetlen modellbe tíz különböző fazont rejtett. Attól függően, hogyan alakítod, a strandra, de akár egy nyári esküvőre is viselheted őket.

Ha bevállalósabb vagy, mutatunk még egy megoldást, amivel nemcsak kreatívan feldobhatod a ruhatárad, de még költened sem kell. Ha van olyan férfi a családodban, aki nem sajnálja a ruháit, kutakodj a szekrényében. Tavaly már mi is megmutattuk, hogy működnek a pasiruhák a nőkön. A lenti videóban a nagyméretű férfiing felhasználási módjára kaphatsz tippeket. Kiderül, hogyan kreálhatsz néhány egyszerű lépéssel belőle szoknyát vagy ruhát.

Átalakítunk! Igazi vadmacska lett a visszafogott Anitából! Kattints a galériáért!



Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Tavaszi mikrotrend: lyukacsos darabokhttp://www.life.hu/legytrendi/20120416-tavaszi-divat-lyukacsos-darabok.htmlEz a szezon legtrendibb nadrágja - Viseld úgy, mint Katalin hercegnő!http://www.life.hu/legytrendi/20120329-oltozz-ugy-mint-katalin-hercegno-ime-a-szepseg-kedvenc.htmlEzt imádják a fiatal magyar tervezők - 5 különleges összeállításhttp://www.life.hu/legytrendi/20120322-tavaszi-trendek-ezt-imadjak-a-fiatal-magyar-tervezok-.htmlÖltözz a múlt századból! - Három évtized, három stílushttp://www.life.hu/legytrendi/20120319-tavaszi-trendek-oltozz-a-mult-szazadbol-harom-evtized-harom.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.