Újabb izgató fotó Jamie Dornanről

Forrás: Hogan -
modell kampány Christian Grey öltöny A szürke ötven árnyalata arc Jamie Dornan
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szürke ötven árnyalatának sztárja lett az olasz Hogan's SS14 kampányának új arca. Ezzel Cara és Poppy Delevingne, illetve Georgia May Jagger nyomába lépett, akik szintén dolgoztak már a márkának.

Jamie Dornan ismét bebizonyította, hogy a valóságban is egy irtó dögös pasi, csakúgy, mint Christian Grey, akit a filmvásznon alakít A szürke ötven árnyalata filmadaptációjában. Az olasz divatcég azt mondja, erős karizmája miatt esett Dornanra a választás. A képre pillantva egyetértünk a döntéssel. A szexi felvételeket Alasdair McLellan fotós készítette egy romantikus környezetben, Velencében.

Forrás: Hogan

Jamie fekete öltönyben és alkalmi viseletben állt modellt. Annyira helyes! Ahogy a Life.hu is megírta, nem ez az első alkalom, hogy az ír származású színész megdobogtatja a női szíveket. Korábban pózolt már Calvin Klein kedvéért, 2006-ban az Out magazinban állt modellt hiányos öltözékben, majd jött a GQ magazin még vadabb fotózása.
A mostani fotózásról készült egy helyes videó is, amit alább megnézhetsz:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.