Hollywoodi rafinéria újratöltve - Így kerülte el a villantást Görög Zita

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
mellbimbó sebtapasz Story-gála 2015 Story-gála villantás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Görög Zita okos lány: mutatott is magából valamennyit a Story-gálán, meg nem is. Bárki hihette volna azt, hogy a csipkéből készült top alatt nem visel semmit, de az egykori modell ezer éve ismeri a trükköket.

Íme, a fotó, amit készítettünk róla a gálán, amelynek minden részletét ide kattintva követheted vissza. Ebből nem könnyű megállapítani, mit viselt Zita a felső alatt.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Zita vasárnap hivatalos Facebook-oldalán fedte fel, miért is villantott csak MAJDNEM.

Igaz, ő ragtapaszt hasznát, de ma már Magyarországon is lehet kapni bimbótapaszt. Ezt eredetileg nem is nők találták ki: hosszú távot futó férfiaknál jelentkezett gyakran a mellbimbó kidörzsölődésének problémája, s elkerülendő a véres, fájdalmas sérüléseket, a férfiak egyszerűen leragasztották a kényes területet. A nők főleg kisestélyik és vékony anyagú, kivágott nyári ruhák viselésekor veszik hasznát, hiszen így melltartó nélkül is elfedhetik mellbimbóikat - írtuk korábbi cikkünkben.

Használtál már bimbótapaszt?

/1502/A_Sto201528103713Kedvenc fotónk a Story-gáláról: Majka szelfije elölről-hátulrólhttp://www.life.hu/bulvar/20150208-majka-szelfi-fotoja-a-story-galan-elolrol-es-hatulrol.htmlSzombaton rendezték meg a Story-gálát, ahol minden magyar sztár és celeb ott volt - már, akit meghívtak. A kedvenc fotónk Majkáról készült.TV + Bulvár--Ki viselete a legemlékezetesebb ruhát a Story-gálán? Most te döntheted el!http://www.life.hu/trend/20150208-milyen-ruhakat-viseltek-a-sztarok-a-story-galan-szavazas-es-fotok.htmlGörög Zita tényleg mellbimbót villantott? Medveczky Ilona otthon hagyta a nadrágját? Most akkor Muri Enikő nem tudja, mit illik felvenni a Story-gálára, vagy a többiek? A Life.hu megmutatja a 10 feledhetetlen ruhát, amiről most te mondhatsz véleményt.TrendOrigoElérkezett a 16. Story Ötcsillag Díjátadó Gálahttp://www.life.hu/bulvar/20150206-16-story-otcsillag-dijatado-gala-ahol-dijazzak-a-legjobbakat-es-conchita-wurst-lep-fel.htmlOperabál már nincs, a Story Ötcsillag Díjátadó Gála pedig idéntől közéleti eseménnyé szeretné avanzsálni magát. Nem csoda, ha szinte minden médiaszereplő igyekezett meghívót kapni. Volt, akinek sikerült. Volt, akinek nem. A helyszínen lesznek a Life.hu munkatársai is, hogy megmutathassunk mindent.TV + BulvárOrigoConchita Wurst nádszálvékonyan dalolt a Story-gálánhttp://www.life.hu/bulvar/20150207-a-2014-es-eurovizios-dalfesztival-gyoztese-az-osztrak-conchita-wurst-is-fellepett-a-story-galan.htmlA 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese, az osztrák Conchita Wurst is fellépett a Story-gálán.TV + BulvárOrigoTatár Csilla nem megy el a Story-gálára, Demcsák pedig kötelességből vesz részthttp://www.life.hu/bulvar/20150205-tatar-csilla-nem-megy-el-a-story-galara-demcsak-pedig-musort-vezet.htmlTatár Csilla úgy döntött, nem megy el a Story-gálára, miután a magazin - állítása szerint - visszaélt a bizalmával. Demcsák Zsuzsa, aki a gála műsorvezetője lesz, csütörtöki Facebook-kirohanása ellenére is a gála egyik műsorvezetője lesz.TV + BulvárOrigoAlekosz sem mehet idén a Story-gálárahttp://www.life.hu/bulvar/20150204-alekoszt-a-valovilag-egykori-szereplojet-kiszel-tundehez-hasonloan-nem-hivtak-meg-story-galara.htmlKiszel Tünde után Alekosz is jelezte, nem kapott meghívót a Story magazin nagyszabású partijára, mert „persona non grata"-nak nyilvánították.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.