Visszavitte a tolvaj Lupita Nyong'o Oscar-ruháját, mondván értéktelen

Oscar 2015 Lupita Nyong'o gyöngy Calvin Klein lopás Oscar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, a minap a hotelszobájából lopták el Lupita Nyong'o millió dolláros Oscar-ruháját. Az állítólag negyvenmillió forintot kóstáló Calvin Klein estélyit végül azért vitte vissza a tolvaj, mert értéktelen...

A TMZ pénteki jelentései szerint kedden hollywoodi hotelszobájából tulajdonították el Lupita Nyong'o csodálatos Calvin Klein ruháját. Aki nem emlékszik a gyönyörű darabra, annak itt van még egyszer minden irányból:

Úgy tudtuk, a ruha értéke, amelyre állítólag 6000 igazgyöngyöt varrtak, 40,5 millió forint volt Forrás: AFP/Mladen Antonov

Már épp lemondott volna a világ Lupita ruhakölteményéről, amikoris az elrabló pénteken jelezte a TMZ-nek, hogy leszedett két gyöngyöt, elvitte bevizsgáltatni, és kiderült, azok semmit sem érnek. Ezért fogta, és visszavitte a rongyot a London West Hollywood hotelbe.

Ez persze elég kínosan érintette a Calvin Klein divatházat, akik úgy reagáltak, ők nem mondták, hogy az Oscar-díjas színésznő által viselt darab igazgyöngyökkel lenne kirakva, és hogy ezt kizárólag Lupita Nyong'o stylistja terjesztette el...

Esküvői ruhában, hosszú, formás lábat villantott Shakirahttp://www.life.hu/trend/20150228-shakira-aki-februarban-masodik-gyermekenek-adott-eletet-szexi-fotot-posztolt.htmlA dögös, kolumbiai énekesnő, aki pár hete adott életet második gyermekének, igazán szexis képet posztolt ki az Instagramjára és a Facebook oldalára.Trend--Tatár Csilla lábai mindig viszik a prímet - melyik volt a legdögösebb ruhája A Dal színpadán?http://www.life.hu/trend/20150227-tatar-csilla-a-dal-szinpadan-nagyon-szexi-ruhakban-mutatta-meg-magat-ez-volt-a-legszebb.htmlTatár Csilla imádja a divatot, és hétről hétre csodás ruhákban pompázott A Dal színpadán. No de melyik darab volt a legszebb?TrendOrigoMihalik Enikő is bevette a milánói divathét kifutójáthttp://www.life.hu/trend/20150227-mihalik-eniko-a-2015-os-milanoi-divathet-moschino-es-maxmara-divtbemutatojan-szerepelt.htmlA magyar szépség a Moschino és a MaxMara divatshow-ján lejtett végig.TrendOrigo10 beauty-művelet, amit egy nőnek 30 éves koráig ki kell próbálniahttp://www.life.hu/trend/20150226-10-beauty-muvelet-amit-egy-nonek-30-eves-koraig-ki-kell-probalni-larion-oscar-sminkmester-segit.htmlReggel-este rendesen kened az arcodat, a szempillaspirál igaz barátnőd, és kozmetikushoz is betévedsz legalább félévente? Ez remek, de van még pár dolog a palettán, amit 30 éves korodig érdemes kipróbálnod, ha sminkekről és bőrápolásról van szó. Hogy mik ezek? Larion Oscar sminkmester elárulta nekünk. Trend--Kókuszolajat nekünk is! Erre esküszik a 61 éves Christie Brinkleyhttp://www.life.hu/trend/20150226-kokuszolajra-eskuszik-christie-brinkley-modell.htmlVagy zseniális Christie Brinkley plasztikai sebésze, vagy tényleg csodát tesz a bőrrel a kókuszolaj. A modell ugyanis erre esküszik, mi pedig az arcát nézve kénytelenek vagyunk hinni neki. Trend--Milyen cipőt viseljek 2015 tavaszán? 3 darab, amit érdemes beszereznedhttp://www.life.hu/trend/20150225-tavaszi-cipok-amiket-erdemes-beszerezni-2015-ben.htmlA február végi 13 fokban biztosan a te fejedben is megfordult, hogy lassan ideje a csizmádat valami kényelmes, csinos tavaszi lábbelire cserélni. És hogy merre keresgélj, ha vásárolni indulsz? Megmutatjuk, milyen stílusok hódítanak idén tavasszal.TrendThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.