Botrányos: meztelen mellekkel vonult végig a színésznő Cannes-ban

Forrás: AFP/Loic Venance -
mell színésznő Cannes 2015 meztelen botrányos Cannes-i filmfesztivál vörös szőnyeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megvan a cannes-i filmfesztivál legközönségesebb ruhája és annak viselője: a francia-brazil színésznő, Stella Rocha áttetsző estélyiben mutogatta csupasz kebleit a vörös szőnyegen.

A cannes-i filmfesztivál vörös szőnyege mindenkinek kedvez, aki szert szeretne tenni arra a bizonyos 15 perc hírnévre. Stella Rocha nevét például eddig sosem hallottuk, botrányosra sikeredett bevonulása után azonban már annál többször találkoztunk vele.

Forrás: AFP/Loic Venance

A francia-brazil származású, szépségkirálynőből lett színész és műsorvezető hiába burkolta be magát tetőtől talpig, estélyi ruhája áttetsző anyagának hála, melltartó híján tulajdonképpen minden látszott, aminek látszódnia kellett. Elérte, amit akart, az biztos.

Forrás: AFP/Loic Venance

Azért történt már jó néhány villantás Cannes-ban: Sophie Marceau mellbimbóját láttad már például?

Cannes-i divatbotrányok, amelyeket sosem felejtünk el

Brigitte Bardot és a bikini, Madonna és a csúcsos melltartó, Milla Jovovich és az aligruhája - csak néhány gyöngyszem a cannes-i vörös szőnyegről azok közül, amelyek annak idején hatalmas port kavartak. A Life.hu cikkéért kattints ide!
Palvin Barbara szexi feketében bűvölte el Cannes-thttp://www.life.hu/trend/20150521-palvin-barbara-magyar-modell-a-cannes-i-filmfesztival-voros-szonyegen-fekete-estelyiben-jelent-meg.htmlA magyar modell szerdán már Eva Longoriával és szupermodell barátnőivel rázta, este azonban már igazi dívaként vonult végig a 68. cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén.TrendOrigoRég készült ilyen hülye kép Britney Spearsrőlhttp://www.life.hu/trend/20150519-britney-spears-elonytelen-kepe-es-furcsa-grimasza-a-billboard-awards-zenei-dijatado-galan.htmlMi a baj, Britney? Furcsa grimasszal kapták le az énekesnőt a Billborad Awards vasárnapi díjkiosztóján.Trend--Visszafogottan bulizott Cannes-ban Vajna Tímeahttp://www.life.hu/trend/20150519-vajna-timea-visszafogott-egyszeru-feher-ruhaban-bulizott-a-cannes-i-filmfesztivalon.htmlAndy Vajna felesége egy letisztult, hófehér ruhában lépett a vörös szőnyegre az Arany Pálmára esélyes Saul fia című magyar film bemutatóján.TrendOrigoPalvin Barbara szexi feketében bűvölte el Cannes-thttp://www.life.hu/trend/20150521-palvin-barbara-magyar-modell-a-cannes-i-filmfesztival-voros-szonyegen-fekete-estelyiben-jelent-meg.htmlA magyar modell szerdán már Eva Longoriával és szupermodell barátnőivel rázta, este azonban már igazi dívaként vonult végig a 68. cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén.TrendOrigoEz most komoly? Petite Meller egy szál bugyiban jelent meg Cannes-banhttp://www.life.hu/trend/20150519-egy-szal-bugyiban-jelent-meg-a-cannes-i-filmfesztival-egyik-bulijan-petite-meller-enekesno.htmlKomolyan gondolta a bulizást az énekesnő, akinek borzasztóra sikeredett sminkje sem tudta ellensúlyozni lenge öltözékét.Trend--Natalie Portman Cannes-ban mutatta meg a bugyijáthttp://www.life.hu/trend/20150518-natalie-portman-a-cannes-i-filmfesztival-egyik-premierjen-mutatta-meg-bugyijat-atlatszo-ruhaban.htmlBár a cannes-i filmfesztiválon elég sokan villantanak, mégsem éppen a színésznőtől vártuk, hogy megmutatja az alsóneműjét.Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.