Kiderült: az USE Unused tervezi a magyar csapat ruháját az olimpiai megnyitóra

Forrás: Facebook/USE Unused -
tervezés formaruha USE Unused csapat olimpia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Use Unused divatcég tervezheti a magyar olimpiai csapat formaruháját a jövő nyári riói ötkarikás játékokra. Ebben fognak felvonulni a megnyitón olimpikonjaink.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra döntését. Szabó Bence főtitkár, egyben a zsűri elnöke elmondta: szerettek volna olyan irányba elmozdulni a sportolók megjelenését illetően, ami a korábban megszokottakhoz képest fiatalosabb, sportosabb, de mégis elegáns.

Forrás: Facebook/USE Unused

Az idén nyáron kiírt nyilvános pályázatra jelentkezettek közül tizenegyet hívott meg a MOB, közülük a szeptemberi határidőig hatan adtak be érvényes pályázatot, végül három cég, a Use Unused, a The Four és a Nubu került a döntőbe. A három finalista - a MOB 1-1 millió forintos támogatásának felhasználásával - készítette el mintakollekcióját, s a szerdai leadási határidőt követően ült össze a zsűri, két sportolóval, Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozóval és Gyenesei Leila öttusázóval, hogy meghozza döntését.

Az eseményen fotókon mutatták be a győztes Use Unused előzetes elképzeléseit: a kollekcióban megjelennek a magyar nemzeti színek is, ugyanakkor nem a hagyományos módon, hanem csak apró részletekben. A cég - amely győzelméért ötmillió forintot kap - formaruha kollekciójában emlékeztetni kíván az eddigi 168 magyar olimpiai aranyéremre, a ruhákon ugyanis a 168TEAMHUN feliratú logó kap majd helyet.

A következő lépés a kivitelezésre irányuló nyílt közbeszerzési pályázat lesz, amelyet a tervező cég és a MOB közösen ír ki.

Ilyenek lesznek a magyar csapat formaruhái

Idén nyáron hatalmas buli keretei között mutatták be a 2016-os olimpia magyar formaruháit a Várkertbazárban. A Life.hu ott járt: cikkünkért kattints ide!

Így pucérkodott a kezdetek kezdetén Mihalik Enikőhttp://www.life.hu/trend/20151211-mihalik-eniko-modell-egyik-elso-new-yorkban-keszult-fotojat-mutatta-meg.htmlA modell is beszállt a #tbt (visszatekintő csütörtök) kezdeményezésbe, és régi pucérkodós fotót posztolt magáról. Trend--Így tündökölt a várandós Viktória koronahercegnőhttp://www.life.hu/trend/20151211-viktoria-sved-koronahercegno-igy-tundokolt-terhesen-a-nobel-dijatadon.htmlGyönyörű vörös estélyi ruhában mutatta meg egyre kerekedő pocakját a svéd trón várományosa. Trend--Elképesztő változás! Rá sem lehet ismerni Rita Orárahttp://www.life.hu/trend/20151210-rita-ora-levagatta-a-a-hajat.htmlAz énekesnőt punkos rövid hajjal kapták lencsevégre a lesifotósok. Vajon tényleg levágatta a haját, vagy csak beszerzett egy új parókát? Trend--Hallottad már énekelni Gisele Bündchent? Most megteheted!http://www.life.hu/trend/20151211-gisele-bundchen-modell-a-chanel-reklamvideojaban-enekel.htmlA brazil szépség a Chanel divatház reklámvideójában fakadt dalra. TrendOrigoEgy héten át öltöztette édesanyját a hároméves fiú - Vicces fotók!http://www.life.hu/trend/20151210-egy-heten-at-oltoztette-a-harom-eves-fiu-az-edesanyjat.htmlA megszokott felállás szerint reggelente az édesanyák választanak ruhákat a gyerekeiknek. Egy anyuka azonban gondolt egyet, és kitalálta, hogy egy héten keresztül hároméves kisfia lesz az ő stylistja. Trend--Lady Gaga, ahogy még soha nem láthattad - Fotó! http://www.life.hu/trend/20151211-lady-gaga-a-v-magazin-vendegszerkesztoje-volt.htmlAz énekesnő újabban meglepő szerepben tündököl, amivel természetesen Instagram oldalán is eldicsekedett. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.