Maxiszoknyában vezette A Dalt Tatár Csilla

Forrás: TMC/Tatár Csilla -
A Dal 2016 Tatár Csilla maxiruha
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amíg a múlt szombaton combvillantós miniben állt A Dal színpadára Tatár Csilla, addig most földigérő ruhát választott. 

Csillának, aki a szülés után máris megszabadult súlyfeleslegétől, mindkettő nagyon jól áll, pedig korábban arról is beszélt, édesanyaként másképp fog kinézni, mint tavaly. Nos, ez igaz, ugyanis a boldogságtól egészen kivirult és sugárzóbb, mint valaha. „Húsz kilót híztam a terhességem alatt és 15 kilót már le is adtam. Egyáltalán nem fogyókúráztam, hiszen még mindig szoptatok. A maradék öt kiló majd lemegy, de nem fogyókúrázom és nincs is erőm a súlyommal foglalkozni. Otthon a kisfiamat magamra szoktam kötni, úgy végzem a házimunkát és ez remekül tréningez. Nem fogok úgy kinézni A Dal 2016-os színpadán, ahogy tavaly, de ez nem is érdekel" - nyilatkozta a műsor indulása előtt Csilla.

Így festett A Dal második elődöntőjében:

Forrás: TMC/Tatár Csilla

Így pedig az elsőben:

Forrás: Facebook/ Tatár Csilla

Szerintetek maxiban vagy miniben csinosabb Csilla?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.