Divattervezőnek készült Tóth Vera

Forrás: redlemon -
fashion week divattervező smink Glamour énekesnő Tóth Vera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokkoló frizurák, merész ruhadarabok, túlzó sminkek – tinédzserként mindenki követ el olyan stílushibákat, amelyre ma már nevetve gondol vissza. Tóth Vera egykori ízléséről mesélt.

Vera igazi kísérletező típus volt, mindent saját ízlésére formált, ma már azonban a kevesebb több elvét vallja. Harisnyát korábban sosem hordott volna, ma már azonban szívesen hangsúlyozza lábait.

Forrás: redlemon

„Minden hibát elkövettem, amit lehetett: hordtam vastag zoknit kiscipőhöz, tupíroztam a hajam, trapéznadrágot vettem fel, ami a vádlimon szorult, de volt rapper és punk korszakom is, a leglángolóbb tinikorszakomban, amikor szintén rémes dolgokat viseltem. A Megasztár alatt pedig vörösre festettem a szemöldökömet, ami visszatekintve borzasztóan nézett ki" – kezdte Vera, akit a hippi korszak mellett olyan nevek is inspiráltak, mint Whitney Houston, Aretha Franklin vagy Michael Jackson.

„Komoly ambícióm volt, hogy divattervező leszek, mindent átszabtam, átalakítottam. A kiegészítőket újraértelmeztem, karkötőt és szivárványspirált hordtam a hajamban, amit mindig a Barbie babák csatjaival dobtam fel. Úgy hívtak, hogy hajasbaba, a suliban mindenki utánzott. Még a kutyát is öltöztettem és festettem a körmét. Most már maradok az éneklésnél, és inkább profi stylistokra bízom magam, de továbbra is vannak határozott elképzeléseim" – mesélte az énekesnő, akinek mára kiforrott stílusa lett.

„Bár korábban egyáltalán nem kedveltem, ma már legtöbbször harisnyát és leggingset hordok tunikával és ruhával. Rájöttem, hogy jók a lábaim, ezért azt emelem ki. Emellett ma már bátran veszek fel mélyen dekoltált ruhát is" – mesélte Vera Tóth Vera aki Pátkai Rozina, Csobot Adél, Horányi Juli és Dallos Bogi társaságban verseng a GLAMOUR Women of the Year legjobb énekesnőnek járó díjáért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.