Kényeztesd a lábad! Szuper pakolások, amivel felkészülhetsz az őszre

láb2016 pakolás kényeztetés ősz láb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyári szezonban a szokásosnál sokkal nagyobb igénybevételnek van kitéve a lábunk. Ráadásul ha közben nem kényeztetjük néha, nyár végére a papucsok és a szandálok okozta bőrkeményedésekkel lehet tele a lábunk, nem beszélve arról, hogy a talpunk milyen fájdalmakat élhet át. 

Valószínűleg nem is kell tovább ragozni, hogy miért nagyon fontos a nyár után egy kicsit rendbetenni a lábunkat, és egy kis extra kényeztetésben részesíteni. Nem is csak azért, hogy szépek legyenek, hanem azért, hogy megőrizzük egészségüket!

Forrás: Dreamstime

Első lépés: bőrpuhítás

  • 1 érett banán
  • 5 ek tej

A tej bőrnyugtató, és a banán bőrtápláló hatása kiváló párost alkotnak, így a bőrkeményedések és repedezések ellen ez az első lépés. A banánt pépesítsd össze, majd keverd össze a tejjel. Kend be vele a lábad, kicsit masszírozd bele, majd hagyd rajta legalább negyed óráig. Egy-egy kisebb zacskót érdemes húzni a lábadra, így akár a kanapén is kényelmesen el tudsz helyezkedni, míg hatnak a csodaszerek.

Második lépés: radírozás

  • 2 ek őrölt kávé
  • 5 ek tej

Amikor felpuhult a lábad, érdemes egy kicsit leradírozni, hogy megújulhasson a bőröd. A minden hézban megtalálható élelmiszerek közül erre a legjobb a kávé. A kávészemcséket tedd néhány evőkanál hideg tejbe, majd szépen radírozd át vele a lábfejedet.

Forrás: Dreamstime

Harmadik lépés: hidratálás

  • 3 ek olívaolaj
  • 1 ek méz

A méz igazi csodaszer, nem véletlen, hogy rengeteg arcpakolásnak is az alapját képezi. Hidratáló, fertőtlenítő és bőrkondicionáló hatásáról is ismert. Ehhez tökéletes páros az olívaolaj, ami szintén hidratál és rengeteg vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz, ami kiválóan ápolja a lábat. Masszírozd át ezzel a keverékkel a lábfejedet, majd amikor már jó adagot felszívott a bőröd, vegyél fel zoknit, és hagyd rajta egész estére.

Szépségtrükkök a konyhából: 10 élelmiszer, amit megéri magadra kenni

Tudtad, hogy a konyhádban egy egész szépségszalon rejtőzik? Bátran bízd rá magad ezekre a természetes alapanyagokra, hiszen a leghíresebb márkák kozmetikumai is legtöbbször ezeket tartalmazzák. Mutatjuk is a 10 leghatékonyabbat!

Támogatott tartalom.

Kulisszatitkok a New York-i divathétről: mi már tudjuk, hogy sminkelsz majd jövőre!http://www.life.hu/trend/20160919-new-york-fashion-week-beauty-secrets-kulisszatitkok-larion-oscartol.htmlLarion Oscar az első hazai sminkmester, aki a legnagyobb tervezők divatbemutatóin dolgozott a New York Fashion Weeken, most beavat a kulisszatitkokba. A pazar ruhák élménye mellett innovatív sminktechnikákkal lehetsz gazdagabb. Íme, a divatmetropolisz legforróbb titkai! TrendOrigo67 éves lett a világ legelső szupermodellje! Így írta át a divat történelmét Twiggyhttp://www.life.hu/trend/20160916-twiggy-a-vilag-elso-szupermodellje-67-eves-lett.htmlHatalmas őzikeszemek, rövid haj, extrémen vékony testalkat, ő volt Twiggy, aki az 1960-as években meghódította az egész világot, hatására éles kanyart vett a divat története. Trend--Leszerepeltek! Ők voltak az Emmy-gála legrosszabbul öltözött celebjeihttp://www.life.hu/trend/20160919-ok-voltak-az-emmy-dijatado-gala-legrosszabbul-oltozott-celebjei.htmlVasárnap este rendezték meg a tévés Oscarnak is nevezett Emmy-gálát, ahol a jól öltözött celebek száma nem volt túlságosan magas. A kevésbé ismert színészek lepipálták híresebb társaikat. Nézzük, kik voltak a legrosszabbul öltözött celebek. Trend--A legrosszabb, ami egy modellel történhet! A top 10 legnagyobb esés a kifutón!http://www.life.hu/trend/20160915-modellesesek-a-kifuton.htmlEgy rossz lépés, és máris a világsajtóban találhatja magát a kifutón négykézláb ügyeskedő modell, aki egy túlságosan merészre tervezett magas sarkú miatt esett hatalmasat. A legújabb botladozó Bella Hadid lett, aki Michael Kors New York-i show-ján bukott hatalmast. Talán ez is olyan emlékezetes marad, mint Agyness Deyn vagy Naomi Campbell bukása? Idézzük fel a leghíresebb modelleséseket! TrendOrigoMa lenne 33 éves Amy Winehouse! Íme, 5 trend, amit tőle tanultunk!http://www.life.hu/trend/20160913-amy-winehouse-33-eves-lenne-ezeket-tanultuk-tole.htmlAmy Winehouse azon legendák közé tartozik, akiket népszerűségük nyomott agyon. 2006-ban megjelent Back to Black című lemeze egyszerűen akkora dobás volt, amiért nem kevesebb volt a "jutalom", mint a világ rajongása. Ez pedig túl sok volt Amy-nek, akit mindeközben férje befolyásolása kemény drogossá és alkoholfüggővé tett. Nem volt visszaút: a 27-esek klubjában talált csak békére. TrendOrigoPuncivillantás felsőfokon! Ez a legújabb trend a vörös szőnyegenhttp://www.life.hu/trend/20160912-a-puncivillantas-a-legujabb-trend-a-voros-szonyegen.htmlA köldökig dekoltált ruhák ideje lejárt. Bella Hadid puncivillantása óta mindenki így akar kitűnni a vörös szőnyegen. Nektek mennyire jön be ez az új irány? Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.