Emlékeztek? Így néz ki ma a világ egykor legszebb kislánya

modell Thylane Blondeau
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Patrick Blondeau labdarúgó és Véronika Loubry színésznő lányát, Thylane-t már négyévesen a világ legszebb gyermekeként emlegették, és tulajdonképpen azóta foglalkoztatott modell. Ez persze nem is csoda: megmutatjuk, hogy fest a most 16 éves lány. 

Thylane négyéves kora, tehát 2005 óta dolgozik a modellszakmában, az első komoly munkája a francia tervező, Jean Paul Gaultier nevéhez köthető. A francia kislányra anno csak úgy hivatkoztak, mint a legszebb gyerekre a világon, akkor így nézett ki:

Thylane Blondeau 4 évesen Forrás: Thylane Blondeau/Facebook

Tízévesen heves vitát gerjesztett a gyerekek szexualizálásáról a médiában, amikor felnőtt ruhákban és sminkben jelent meg a Vogue Paris egyik mellékletében, a Vogue Enfants-ban – karrierje azóta is töretlen.

Thylane Blondeau a Vogue-ban Forrás: Vogue Enfants

Az Instagramon több mint 800 ezer követője van, és ez a szám napról napra nő. Thylane a továbbiakban is a modellkedésből szeretne megélni, valamint színésznő édesanyja hivatása is inspirálja. Egyik példaképe Kate Moss, akivel kapcsolatban így nyilatkozott: "Kate Moss 15 éves korában kezdett modellkedni, és az jó ideje volt - szóval nem vagyok túl fiatal. Ha van egy jó ügynökség, és emberek, akik vigyáznak rád, akkor ez a szakma tökéletes" – vélekedik Thylane, aki ma is gyönyörű.

Milano @dolcegabbana tomorrow so happy

Thylane blondeau (@thylaneblondeau) által közzétett fénykép,

Még több képet itt láthatsz róla.

Így nézett ki Beatrice hercegnő a londoni esküvőnhttp://www.life.hu/trend/20170206-beatrice-hercegno-is-megjelent-filippos-lemos-eskuvojen.htmlEgy sereg királyi vendég, többek között Beatrice hercegnő is tiszteletét tette Filippos Lemos és Marianna Goulandris esküvőjén, amelyet Londonban tartottak. Trend--Chloe Lattanzi őrületes fotókkal bolondítja a követőithttp://www.life.hu/trend/20170206-igy-nez-ki-a-grease-sztarjanak-szexi-lanya.htmlOlivia Newton-John lánya minden alkalmat megragad, hogy megoszthassa szépségét a nagyvilággal: ezúttal sem tett másként. Trend--Lady Gaga a mélybe vetette magát a Super Bowlonhttp://www.life.hu/trend/20170206-lady-gaga-a-stadion-tetejen-enekelt-a-super-bowlon.htmlLady Gaga nem bízta a véletlenre a sikert: a Super Bowl Half Time Show-ját igazi hátborzongató látvánnyal fűszerezte meg. A stadion tetejéről vetette magát a mélybe az énekesnő. Trend--Tűsarkúban és tangában táncol a férfi: Videó!http://www.life.hu/trend/20170206-tusarkuban-es-tangaban-lejt-a-ferfi.htmlEz a férfi a Fülöp-szigeteken megrendezett szépségverseny kedvéért változott át hódító vadmacskává. Úgy vonaglik, mint egy hivatásos táncosnő. TrendOrigoHihetetlen, de ez a feszes fenék a 60 éves Yazemeenah Rossiéhttp://www.life.hu/trend/20170205-yazemeenah-rossi-61-eves-modell-feszes-feneke.htmlHihetetlen, de igaz: ez az álomtest a 60 éves Yazemeenah Rossié, a kétszeres nagymamáé. A francia modell jobb formában van, mint sok harmincéves nőtársa. Ehhez pedig még kés alá sem kellett feküdnie. TrendOrigoÍgy fest stílusváltása után Tóth Gabi: fotó!http://www.life.hu/trend/20170204-toth-gabi-stilust-valtott-igy-fest-most.htmlTóth Gabi A Dal élő adásában elcsukló hangon mesélte el, hogy több mint tíz éve készül már arra, hogy új stílusban énekelhessen, és hogy végre a zenéje alapján ítéljék meg. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.