Gwen Stefani egykor és most - A fogszabályzós tinitől a vadóc világsztárig

Forrás: giphy.com -
stílus Gwen Stefani
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 47 éves énekesnő 1995 óta meghatározó alakja az amerikai popiparnak. Előbb a No Doubt énekeseként, majd szólóban nyerte sorra a díjakat. De hogyan változott a stílusa ez alatt a röpke 20 év alatt? Íme, Gwen Stefani stílusevolúciója!

Gwen valójában '86-ban, vagyis 18 éves korában lett a No Doubt énekesnője, de az igazi áttörést a '95-ös, '96-os évek hozták meg. Habár azokban az időkben majdnem felbomlottak Gwen és egy másik csapattag, Tony Kanal szakítása miatt, az együttes élete 2004-ig ívelt felfelé. Abban az évben döntöttek végül a felbomlás mellett. Ebből az időszakból szerencsére maradt ránk néhány 90-es évekbeli és ezredfordulós stílusban összeállított szerelés.

Gwen Stefani 18 éves korában lett a No Doubt énekesnője Forrás: giphy.com

A szólókarrier nagy sikerrel indult, és a Grammy-jelölések sem maradtak el. 2006-ban megjelent a The Sweet Escape című, talán a legnagyobb sikert hozó lemeze, végül terhessége miatt függesztette fel karrierjét az év végén.

A visszatérése már kevésbé volt hangos, de nem is csak zenei karrierjére koncentrált, a divatiparba is próbált betörni kisebb-nagyobb sikerrel. Visszatérve az énekesnő stílusához, egyértelmű, hogy mindig inkább a sportosabb, vagányabb vonalat képviselte, így az ezredforduló években a szabadidőnadrágok és bőnadrágok, később a katonás viseletek és mélyebb ülepű nadrágok is helyet kaptak a fellépőruhái között.

A vörös szőnyegen persze ő is sokszor az elegánsabb vonalat hozta Forrás: giphy.com

A vörös szőnyegen persze ő is sokszor az elegánsabb vonalat hozta, bár nemegyszer igencsak mellényúlt. Ami különösen érdekes az öltözködésében, hogy manapság is szívesen inspirálódik a 2000-es évekből. 2015-ben, amikor már szerencsére nagyjából lecsengett a mélyülepű nadrágok őrülete, ő visszahozta ezt a színpadra. 2016-ban pedig végképp egészen szürreálisan a 90-es évekbe öltözött: a rókafarkfrizura is visszatért, és a terepmintás nadrág kristályokkal díszítve.

/1702/Gwen_2017216135713

Britney Spears egykor és most - A szűz tinilány, az őrült díva és a nagy visszatérő


Britney visszatért! Hamarosan ráadásul önéletrajzi könyve és az abból készült mozi is megjelenik. Az elképesztően nagy felhajtás közepette mi inkább egy kis visszaemlékezés formájában tisztelgünk eddigi életműve előtt. Íme, Britney, a szende szűz lánytól a megbolondult, őrült popdíván át a fájdalmasan a 90-es évek stílusban visszatért énekesnőig. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Sminktippek rohanós reggelekrehttp://www.life.hu/trend/20170215-sminktippek-rohanos-reggelekre-larion-oscartol.htmlAmikor nincs idő sokáig vacakolni, mert késésben vagy, akkor minden perc számít, de azért persze mégiscsak ki kell nézni valahogy. Fogadd meg Larion Oscar sminkmester 5 perc alatt elkészíthető sminktrükkjét, amihez mindössze 3 termékre van szükség! Trend-- A Story-gála legjobban és legrosszabbul öltözött celebjeihttp://www.life.hu/trend/20170212-a-story-gala-legjobban-es-legrosszabbul-oltozott-celebjei.htmlTegnap este a Story-gála vörös szőnyegén vonult fel a magyar celebvilág, mi pedig összeszedtük azokat a ruhákat, amelyeket mindenképpen látnotok kell. Trend--A Story-gála legérdekesebb celebpárjai - Botrányos és csodás összeöltözésekhttp://www.life.hu/trend/20170212-a-story-gala-legerdekesebb-celebparjai.htmlAki tehette, a párjával vagy egy kísérővel érkezett a Story-gálára. De nézzük, hogy sikerült összehangolniuk a celebpároknak az öltözéküket. Trend--Kulisszatitkok - Ezek a sztárok rejtélyes szépítő technikáihttp://www.life.hu/trend/20170203-a-sztarok-titokzatos-szepitotechnikai.htmlA nagy eseményeken, amikor ezer objektív és száz kamera szegeződik a sztárokra, akkor bizony a legjobb formájukban akarnak tündökölni, amihez különböző technikákat vetnek be. Hogy mik azok? Mutatjuk őket! Trend--Stílusmustra a BAFTA-díjátadóról – Katalin hercegné merész ruhája lopta el a show-thttp://www.life.hu/trend/20170212-stilusmustra-a-bafta-dijatadorol.htmlVasárnap este adták át a brit filmes akadémia díjait. A BAFTA a legnagyobb filmes esemény az Oscar előtt, így mindenki izgatottan várja, hogy kik lesznek a díjazottak. Most azt is megmutatjuk, hogyan öltöztek fel a sztárok a nagy eseményre. Trend--Fotók a múltból: így néztek ki a sztárok, amikor életükben először léptek a Grammy vörös szőnyegérehttp://www.life.hu/trend/20170214-igy-neztek-ki-a-sztarok-amikor-eletukben-eloszor-leptek-a-grammy-voros-szonyegere.htmlMúlt vasárnap az 59. Grammy-díj-átadón pózoltak a celebek, mi azonban arra is kíváncsiak voltunk, hogyan néztek ki ezek a sztárok, amikor életükben először jelentek meg a gála vörös szőnyegén. Akkor és most fotókra felkészülni! TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.