Amy Adamsé az Oscar legnagyobb dekoltázsa - Fotó!

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Kevin Winter -
Oscar-díj Amy Adams Oscar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem volt hiány mély dekoltázsokból az Oscar-gálán, az egyik legnagyobb villantásért azonban a díjátadó végéig kellett várni, amikor is Amy Adams bevonult a színpadra. 

A csodálatos színésznő ebben az évben az Érkezés és az Éjszakai ragadozók című filmben is nagyot alakított, most mégsem színészi alakításairól kell beszélnünk, hiszen sajnálatos módon nem is jelölték díjra. De így is adott beszédtémát, hiszen díjátadóként hatalmas dekoltázzsal jelent meg a színpadon.

A színésznő jól kitette kebleit a kirakatba.

Amy Adams keblei Forrás: AFP/2017 Getty Images/Kevin Winter

Ők voltak az Oscar-gála legrosszabbul öltözött celebjei

Az Oscar-díjátadó Hollywood legfontosabb eseménye, így nem csoda, hogy mindenki csillogni szeretne. De a vörös szőnyeges bevonulás nemcsak a tündöklések, hanem a bukások nagy lehetősége is. Nézzük, kik választottak idén olyan ruhát, amit ezen túl a legrosszabbak között fogunk emlegetni.

Dögös vagy botrányos? Sztárpárok az Oscar vörös szőnyegérőlhttp://www.life.hu/trend/20170227-az-oscar-dijatado-legdogosebb-parjai-2017ben.htmlA vörös szőnyegen soha nincs hiány turbékoló sztárpárokból. Nézzük, az idei Oscar-gálán kik tündököltek kísérőjük mellett. Trend--Ők voltak az Oscar-gála legjobban öltözött sztárjaihttp://www.life.hu/trend/20170227-az-oscar-gala-legjobban-oltozott-celebjei-2017ben.htmlAhogy tavaly, a 89. Oscar-díjátadón is a pasztell, az arany, és a gyémánt csillogás volt a legnagyobb trend. Mutatjuk is a legjobban öltözött sztárokat! Trend--Ki kapja a divat-Oscart? Szavazz!http://www.life.hu/trend/20170223-ki-a-legdivatosabb-a-legjobb-noi-foszereplok-kategoriaban-oscarra-jelolt-szinesznok-kozul.htmlMinden díjátadón, ahogy az Oscar-gálán is megvannak azok a kategóriák, amelyek a legnagyobb lázban tartják a közönséget. Mint a legjobb film, a legjobb férfi és legjobb női főszereplők kategóriái. Mi most az utóbbiban jelölt színésznőkkel foglalkozunk, de nem játékuk, hanem stílusuk alapján elemezzük őket. TrendOrigoAz Oscar-gálák legszürreálisabb ruhái - Képek az elmúlt 30 évből!http://www.life.hu/trend/20170222-az-oscar-galak-legszurrealisabb-ruhai-az-elmult-30-evbol.htmlHazai idő szerint hétfő hajnalban adják át a 89. Oscar-gála keretein belül a legjobb filmeseknek járó aranyszobrokat. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg inkább, miket viseltek a sztárok az elmúlt 30 évben az Oscar vörös szőnyegén. TrendAFPGwen Stefani egykor és most - A fogszabályzós tinitől a vadóc világsztárighttp://www.life.hu/trend/20170216-gwen-stefani-stilusevolucioja-kezdetektol-napjainkig.htmlA 47 éves énekesnő 1995 óta meghatározó alakja az amerikai popiparnak. Előbb a No Doubt énekeseként, majd szólóban nyerte sorra a díjakat. De hogyan változott a stílusa ez alatt a röpke 20 év alatt? Íme, Gwen Stefani stílusevolúciója! Trend--Fotók a múltból: így néztek ki a sztárok, amikor életükben először léptek a Grammy vörös szőnyegérehttp://www.life.hu/trend/20170214-igy-neztek-ki-a-sztarok-amikor-eletukben-eloszor-leptek-a-grammy-voros-szonyegere.htmlMúlt vasárnap az 59. Grammy-díj-átadón pózoltak a celebek, mi azonban arra is kíváncsiak voltunk, hogyan néztek ki ezek a sztárok, amikor életükben először jelentek meg a gála vörös szőnyegén. Akkor és most fotókra felkészülni! TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.