Ezek a világ leghíresebb szemüvegkeretei - Kitalálnád, hogy ki a gazdájuk?

John Lennon szemüveg Harry Potter Morpheus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Federico Maurer fotóművész szuper fotósorozatot készített a világ leghíresebb szemüvegeiről. Te megismernéd, hogy kihez tartoznak a különböző formájú keretek? 

Érdekes módon a szemüveg feltalálása nem kötődik egyetlen ember nevéhez. Évtizedek, évszázadok alatt alakult a ma is ismeretes használati eszközzé. Az arab matematikus, fizikus és csillagász, Alhazen 1000 körül már foglalkozott optikával. Az üveggömbszelet nagyító hatását is ő ismerte fel, amit az olvasás megkönnyítésére használt. Az úgynevezett olvasókő feltalálása mellett megírta A látványok könyve című művet, amiben az optika alapjait fektette le. Azt azért fontos megjegyezni, hogy az olvasókövet magára a könyvre helyezték, ott vezették végig a betűkön és sorokon, így tehát a szemüvegtől még igen távol állt ez az eszköz.

A következő nagy lépést Roger Bacon ferences szerzetes tette meg nagyjából 250 évvel később. Felismerte, hogy a domború lencsék segítik az öregedéstől meggyengült szemet abban, hogy megfelelően lássanak. Az első szemüveg ötletét valójában ő adta. Ami biztos, hogy a szerzetesek voltak a szemüvegek első használói, hiszen ők voltak az írni-olvasni tudó emberek, akik a legnagyobb hasznát vették. A könyvnyomtatás feltalálása és az írásbeliség elterjedése végül nagyobb lendületet adott a szemüveg elterjedésének is. A 16. században megalakult az első szemüvegkészítő céh. Ezek persze még nem teljesen hasonlítottak a mai formákra, és az aktuális divat már akkor is meghatározta a szemüvegek stílusát.

Nézzük, manapság melyek a leghíresebb keretek!

/1703/Ezek_2017317172126

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.