Mohamed Fatima szívesen lenne plus size modell

plus size Mohamed Fatima
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy barátnője felkérésére kóstolt bele a modellkedésbe Mohamed Fatima, ami úgy megtetszett neki, hogy szívesen foglalkozna is ezzel: plus size modellkedést vállalna.

Mohamed Fatimát már korábban is szerették volna modellkedésre csábítani, de akkor inkább az énekesi karrierjére akart koncentrálni, ezért nem vállalta a felkérést. Nemrég azonban egy kedves barátnője hívására már nem tudott nemet mondani, úgy döntött, belevág! Plus size modellként próbálta fel az ismerőse által kreált ruhadarabokat, és nagyon megtetszett neki ez a műfaj.

Mohamed Fatima szívesen mondott igent a plus size modellkedésre Fotó: Tv2

Mint mondta, az ő testalkatára nem olyan könnyű ruhákat válogatni. "Londonban nagyon egyszerű volt, mindenből volt méretem, mindenhol azt vehettem meg, ami szerettem, itthon viszont nem könnyű" - vallotta Fatima a reggeli műsorban, ezért is állt kötélnek olyan könnyen barátnője hívására, hiszen ő olyan ruhákat alkot, amelyek megfelelőek az énekesnő testalkatára, aki nagyon jól érzi már magát a bőrében!

6 divathóbort, amit nem sírunk vissza a 80-as évekbőlhttp://www.life.hu/trend/20170412-divathobortok-amiket-nem-sirunk-vissza-a-80as-evekbol.htmlAhogy minden évtizedet, a 80-as éveket is meghatároznak bizonyos stílusjegyek, amelyekre visszatekintve sokszor csak nevetni tudunk, pedig akkor, ott, a legmenőbbnek számítottak. Nézzük, a 80-as évek divathóbortjait! Trend--Tavaszi sminkbazár - Ezeket a termékeket szerezd be!http://www.life.hu/trend/20170411-tavaszi-sminkbazar.htmlItt a tavasz, ideje beszerezni az új sminktermékeket. A szemhéjpúderek, a rúzsok és a körömlakkok is izgalmas színeket tartogatnak, úgyhogy érdemes körbenézni a szuper választékban. Trend--Interjú közben villantott cicit a fürdőruhamodellhttp://www.life.hu/trend/20170418-interju-kozben-villantott-cicit-a-brazil-furdoruhamodell.htmlA szőkeség élő adásban akarta megigazítani a bikinijét, ami nem sikerült túl jól... Trend--Szívecskés bugyit villantott Stohl Luca A Nagy Duett színpadánhttp://www.life.hu/trend/20170417-szivecskes-bugyit-villantott-stohl-luca-a-nagy-duett.htmlMádai Vivient követve Stohl Luca is megvillantotta a fehérneműjét A Nagy Duet színpadán. Trend--Elefántok lánya: íme, a világ leghíresebb duciszépségversenyehttp://www.life.hu/trend/20170416-elefantok-lanya-ime-a-vilag-leghiresebb-duciszepsegversenye.htmlMég hogy csak vékony nők indulhatnak szépségversenyen? Nos, egy klasszikus megmérettetésen igen, de Thaiföldön egészen más a helyzet. Trend--Hónaljszépségversenyt rendeztek szőrös lányoknakhttp://www.life.hu/trend/20170416-honaljszepsegversenyt-rendeztek-szoros-lanyoknak-kinaban.htmlGondoltad volna? Az ázsiai férfiak kifejezetten szeretik a nemi szőrzetet, persze, csak ha igényesen ápolják. Sőt, még szépségversenyt is rendeznek a szőrös lányoknak. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.