Jubilál a Szeged Szépe: tizedjére keresnek szépségkirálynőt

szeged szépe
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Szeged Szépe – A legjobb választás" – ez a jelmondat immár egy évtizede bizonyította érvényességét, s a jubileumi szépségkirálynő-választásra a legjobb bulikkal, exkluzív programokkal és nyereményekkel készülnek a szervezők. A 15 és 25 év közötti hölgyek június 30-áig jelentkezhetnek, s érdemes sietni, hiszen százan indulhatnak a versenyen, országosan és határon túlról egyaránt várják a jelentkezőket.

Felejthetetlen élményeket kínál az idén jubiláló Szeged Szépe, amelynek főszervezője, Gera Gábor elmondta, tíz éve még maguk sem gondolták, hogy ennyire kinövi magát a rendezvény, s olyan exkluzív programokat tudnak szervezni a lányoknak, ahová nem biztos, hogy eljutnának. Idén is a július 16-i elődöntő után lesz csapatépítés, elutaznak a Ferrari-gyárba Maranellóba, a Forma-1 Magyar Nagydíjra, s az azt követő hivatalos afterpartira is. Ellátogatnak továbbá a versenyzők a Szegedi Vadasparkba, Villányban is töltenek egy hétvégét, továbbá a Balaton Soundon is részt vesznek a 2017-es év döntőseivel.

„Jótékonysági akciók is kapcsolódnak a Szeged Szépéhez, a mellrák elleni küzdelemben vesznek részt a lányok, mert azt szeretnénk elérni, hogy minél több fiatal rendszeresen járjon szűrésekre, de támogatjuk az ÁGOTA Alapítvány munkáját, tavaly óta pedig a Tappancs állatmenhelyet is segítjük. Ezért is különleges a Szeged Szépe verseny, hiszen olyan hölgyek jelentkeznek, akiknek a társadalmi szerepvállalás is fontos, hogy jó ügyek mellé álljanak ki, s közösen segíteni tudjunk másokon" – részletezte Gera Gábor.

Az idei, jubileumi évet kiemelten kezelik, ami megmutatkozik a versenyhez kapcsolódó programokban, s azok lebonyolításában is, hiszen ahogy a főszervező elmondta, ezzel a szépségkirálynő-választással Szeged hírnevét is öregbítik.

A gálaestet december 9-én rendezik meg az IH Rendezvényközpontban, ahol színvonalas műsorok mellett kerül majd korona a 10. Szeged Szépe szépségkirálynő fejére. A zsűri pontos összetételét Gera Gábor egyelőre nem árulta el, annyit azonban megtudtunk, hogy világhírű modellt is várnak a bírálók közé. Idén is három kategóriában díjazzák a lányokat, Szeged Szépe 2017 mellett megválasztják a legjobb modellt és átadják a fitness modell díjat is. Összességében több mint egymillió forint értékben adnak át nyereményeket, amelyek között lesz modellszerződés, portfólió- és tengerparti fotózás, valamint külföldi utazás az ajándékutalványok mellett. Magyarország területéről bárhonnan lehet jelentkezni a Szeged Szépe 2017 versenyre, de határainkon túl élő magyar anyanyelvű fiatalok jelentkezését is fogadják, akárcsak Szeged bármely testvérvárosában élőkét, továbbá a Szegedi Tudományegyetem külföldi hallgatói is megmérettethetik magukat a szépségkirálynő-választáson. A jelentkezési határidő június 30-a, és azt is fontos tudni, hogy kizárólag az első száz regisztrációt fogadják a szervezők.

A 15 és 25 év közötti hölgyek pár kattintással ITT tölthetik ki regisztrációjukat a Szeged Szépe 20177 versenyre. A szépségkirálynő-választásról, a hozzá kapcsolódó exkluzív programokról bővebben a Szeged Szépe honlapján, illetve közösségi oldalán lehet tájékozódni. Azért is érdemes ezt megtenni, mert a jelentkezési időszakra nyereményjátékot is hirdettek, három aranygyűrűt sorsolnak ki, melynek részletei szintén a Szeged Szépe Facebook oldalán olvashatóak.

Interjú a világ legdrágább testű nőjével, Amanda Lepore-ralhttp://www.life.hu/trend/20170612-interju-a-vilag-legdragabb-testu-nojevel-amanda-lepore-ral.htmlA LifeBallra a világ legdrágább testű nője, Amanda Lepore is ellátogatott, ahol a Life.hu-nak egy igazán exkluzív interjút adott. Elmondta, miért őt nevezik a világ legdrágább testű emberének, mint ahogy azt is megtudhattuk, elégedett-e már önmagával, vagy további műtéteket tervez. Amanda, aki Armand névvel született és 17 éves kora óta él nőként, New Yorkban lakik, szerepelt már Elton John klipjében, énekel, rappel, színészkedik, modellkedik, és most jelent meg a legújabb könyve. Trend--Nem egészséges a tanga viselésehttp://www.life.hu/trend/20170610-nem-egeszseges-a-tanga-viselese-fertozesveszelyekkel-jar.htmlKevés olyan megosztó ruhadarab van mint a tanga. A nők egy része alig várja már, hogy kimenjen a divatból: ők szexinek de kényelmetlennek tartják. Mások szerint a legpraktikusabb viselet, de vannak, akik akkor sem húznák magukra, ha fegyvert szegeznének a halántékukhoz. Nos, a falatnyi bugyi esztétkai mibenléte ízlés dolga, ám az, hogy egészségileg mit okozhat, ha ezt részesíted előnyben, azok tények. TrendThinkstockFürdőruhában fotózták a Rómain Tóth Veráthttp://www.life.hu/trend/20170524-furdoruhaban-fotoztak-a-romain-toth-verat-enekesnot.html Az egyik életmódmagazin kérte fel az énekesnőt a fotózásra. A werkképek között van, amin a kutyáival szerepel az énekesnő, de olyan is akad, ami azt sejteti, bizony lesznek itt fürdőruhás képek is. TrendOrigoElbűvölően festett Katalin hercegné a húga esküvőjénhttp://www.life.hu/trend/20170520-elbuvoloen-festett-katalin-hercegno-huga-eskuvojen-barackszinuben.htmlHa választanunk kellene, nem is tudnánk eldönteni, a menyasszony, Pippa Middleton vagy Katalin volt-e gyönyörűbb a szombati esküvőn. Trend--Pucéran pózolt a kamerák előtt Bódi Sylvihttp://www.life.hu/trend/20170516-puceran-pozolt-a-kamerak-elott-bodi-sylvi-muveszi-fotokon.htmlTeljesen meztelenül állt a fényképezőgép kamerái elé Bódi Sylvi. Az Exek az édenben műsorvezetőjét egy Balin élő brit fotós kapta lencsevégre a tengerparton. Trend--Sarka Katának új frizurája vanhttp://www.life.hu/trend/20170510-sarka-katanak-uj-frizuraja-van-a-facebookon-megmutatta.htmlGöndör fürtöket villantott Hajdú Péter válófélben lévő exe. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.