Kim Kardashian szexi melltartó villantás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Napközben "visszafogott" édesanyaként járt kelt a gyermekeivel, ám estére ledobta magáról a textilt. De ennyire? 

Kim éppen a barátaival érkezett egy étterembe vacsorázni a napokban, mikor lencsevégre kapták szemfüles lesifotósok. Volt is mit fotózni a sztáron, uganis a manhattani vendéglátóhelyre mindössze egy cicanaciban, egy melltartóban és egy kiskabátban érkezett.

Kicsit hiányosnak érződik az öltözéke, mintha a nagy kapkodásban elfelejtett volna felsőt választani a kebleire. Pedig valószínűleg több ruhadarabbal rendelkezik, mint Budapest összes nője együtt véve. Sebaj, már megszoktuk, hogy Kim szívesen villant feneket, ciciket, mikor éppen mihez van kedve.

Kim Kardashian mindössze egy melltartóban érkezett az étterembe Forrás: NORTHFOTO/The Mega Agency/Fleek / Mega

A sztáranyuka körül egyébként is zajlik az élet mostanában, hiszen nemrég egy fotója miatt azzal is megvádolták, hogy kábítószerezik. Videóban kellett megmutatnia a két fehér csík valódi okát ahhoz, hogy elcsitítsa a követői kíváncsiságát.

Hajfonatok: így készülnek a nyár kedvenc frizuráihttp://www.life.hu/trend/20170619-hajfonatok-nyarra.htmlMiért imádjuk a hajfonatokat? Mert az elegánstól a fesztiválos hippistílusig számtalan módon készíthető el, így bármilyen eseményre jó választás lehet. Ráadásul már a klasszikus hármas fonásból is rengeteféle frizurát lehet csinálni, és akkor a különlegesebb fonástípusokról még nem is beszéltünk. A fonás a lehetőségek tárháza, így érdemes kísérletezni vele! TrendOrigoVictoria Beckham rövid fürtökre váltott: Fotó!http://www.life.hu/trend/20170711-victoria-beckham-haja-ujbol-rovid-lett.html TrendOrigoGörög Zita Olaszországban nyaral bikiniben - Fotó!http://www.life.hu/trend/20170711-gorog-zita-olaszorszagban-nyaral.htmlGörög Zita végre kiszabadult a hétköznapi mókuskerékből, és a fáradalmakat Olaszországban piheni ki. Mindezt persze őrült dögösen teszi! TrendOrigoSokkoló ruhadarabok csakis elvetemült divatőrülteknekhttp://www.life.hu/trend/20170613-sokkolo-ruhadarabok-csakis-divatorulteknek.htmlEbben az esetben nem a művészi igénnyel készített haute couture ruhakölteményekről van szó, amiket nem is utcai viseletre terveznek, hanem pontosan olyan street style ruhadarabokról, amelyek a fiatalok egyik kedvenc online üzletében elérhetők, és bárki által megrendelhetőek. Trend--Julianne Hough fantasztikus menyasszony volt: Fotó! http://www.life.hu/trend/20170711-csodalatos-menyasszony-volt-julianne-hough.htmlNapvilágra kerültek Julianne Hough esküvői fotói: a híres színésznő bámulatosan szép menyasszony volt. Trend--Medveczky Ilonát fürdőruhában fotóztákhttp://www.life.hu/trend/20170711-furdoruhaban-fotoztak-medveczky-ilonat.htmlMedveczky Ilona 76 évesen is élvezi az életet, és még mindig bátran mer fürdőruhára vetkőzni. Nem véletlen, hiszen remekül tartja magát! TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.