Jennifer Lopez egykor és most: így nézett ki pályafutása kezdetén a ma 48 éves énekesnő

stílus vörös szőnyeg Jennifer Lopez születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A latin díva, Jennifer Lopez 1999-ben adta ki első lemezét, azóta a popzene élvonalában van. De nemcsak zenéjével vagy tánctudásával tűnt fel, hanem vörös szőnyeges ruhaválasztásaival is, amelyek alapján bátran állíthatjuk: JLo igazi dekoltázskirálynővé avanzsált.

Sokan elfelejtik, de Jennifer Lopez karrierje táncosként indult. APuerto Ricó-i felmenőkkel rendelkező énekesnő New Yorkban járt tánciskolába, és különböző manhattani klubokban lépett fel, majd különböző szereplőválogatásokra is eljárt, ahol felfigyeltek tánctudására. Így került be MC Hammer klipjébe, ami a nagysikerű U can't touch this című számhoz készült. Néhány évvel később Janet Jackson That's the Way Love Goes című klipjébe is bekerült, majd világkörüli turnéra indult az énekesnővel háttértáncosként.

1998-ban énekesnőként szerződtette le a Sony, egy évvel később pedig megjelent első nagylemeze, amivel rögtön be is robbant a köztudatba: az albumból 7 milliót adtak el világszerte. Az If You Had My Love, a Let's Get Loud és a Waiting for Tonight című nagysikerű számok ezen az első lemezen jelentek meg. A második album is hasonlóan sikeres lett, ráadásul már ekkor sorban jöttek ki a filmjei, mint a Mint a kámfor, A sejt, a Szeretném, ha szeretnél. Ezután még hat stúdióalbuma és egy elképesztően nagy sikerű remix albuma jelent meg, a legutolsó lemez 2014-ben jött ki. Közben a filmes karrierje változó sikerekkel haladt tovább. Ami a szerelmi életét illeti, JLo-nak több házassága is volt, közülük a harmadik volt a leghosszabb, a szintén zenész Marc Anthony-val 2004-től 2014-ig voltak együtt, és egy gyermekük született.

JLo stílusa az ezredforduló óta nem sokat változott. Persze az aktuális trendekhez idomultak mindig a vörös szőnyeges választásai, de már a kezdetektől ugyanazt a stílust képviseli. Az első Grammy-díjátadóján köldökig dekoltált ruhát viselt, és ez a méretes dekoltázs jellemzi az elmúlt évek választásait is. Pedig a legtöbbet magasztalt ruhája éppen az a sárga ruhaköltemény, amit a 2016-os Golden Globe-díjátadón viselt: ebben combját ugyan megvillantotta, de JLo stílusához mérten egészen visszafogott volt ez a választás. Ezt a fajta eleganciát szívesen látnánk többször is az énekesnőtől.

/1707/Jenni2017723143133

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.