Meztelenül pózolt Caroline Wozniacki: Fotó!

fotó meztelen Caroline Wozniacki teniszező
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Caroline Wozniacki ledobta a textilt, és felforrósította maga körül a levegőt: ilyen fotókat még sosem láttunk róla. 

A ESPN magazin Body Issue néven futó különszáma minden évben megjelenik, de azt nem tudjuk, hogy ez vajon a sportrajongók vagy a meztelen testek szerelmesinek nagyobb örömhír-e. Ugyanis ebben a különszámban négy meztelen sztárt is láthatnak a rajongók, többek között Caroline Wozniackit is.

A követők természetesen imádják a meztelen testét Forrás: ESPNBody

A dán származású hivatásos teniszezőnőről olyan felvételek készültek, melyeken egyáltalán nem visel ruhát, kizárólag egy teniszütő takarja el az intim testrészeit. Nem biztos, hogy a képek után sokan neki állnak az interjú elolvasásának, pedig a 26 éves sportoló komoly dolgokat mondott az újságnak:

2017 @ESPN #Bodyissue

Caroline Wozniacki (@carowozniacki) által megosztott bejegyzés,

"Semmi baj, ha nem úgy nézek ki mint egy szupermodell a kifutópályán, mert a magam nemében, a magam útját tekintve tök rendben vagyok"

"Ha egyszer abbahagyom a sportot, akkor sem fogok minden erőmmel a súlyomra fókuszálni. Az egészség a legfontosabb szempont, és az, hogy jól érezzem magam a bőrömben" - írta meg a DailyMail.

Hoppá! Anya lesz a híres sportoló!

A híres teniszező ellárulta, hogy minden héten fotót készít magáról, hogy lássa a változásokat, ám az egyik alkalommal véletlenül közzé tette a felvételt. Így tudódott ki a gólyahír. Olvass tovább itt...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.