szépségápolás szépség bőrápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Arcbőrünk sokat elárul rólunk: hogy mennyire szeretjük és ápoljuk a testünket, illetve éveink számáról is tanúskodik. Ezért érdemes nagyon vigyázni rá, hogy sokáig fiatalos, feszes és üde maradjon a testi-lelki összhang érdekében. 

Bőrünk szépségét elsősorban megőrizni kell, nem pedig visszanyerni. Éppen ezért már fiatal korban is érdemes odafigyelni nemcsak arra, hogy milyen kozmetikumokat használunk, hanem arra is, milyen életmódot követünk. A bőrfeszesség megtartásának egyik legtermészetesebb módja a rendszeres mozgás, sportolás, illetve fontos a helyes, vitaminokban gazdag táplálkozás, és a bőséges folyadékbevitel. Kerülni kell az alkoholt, a cukros üdítőket, a fehér kenyeret.

Ami a szépségápolást illeti, nagyon fontos lépés a napi rutin elsajátítása és rendszeres alkalmazása. Bőrtípusunknak megfelelően naponta reggel és este tisztítsuk meg a bőrünket, hidratáljuk nappali és éjszakai készítményekkel, használjunk szemkörnyékápoló krémeket. Kényeztessük bőrünket fátyolmaszkokkal, melyek pillanatok alatt feltöltik energiával az arcunkat. Nappal érdemes külön fényvédőt használni, még ha nem is napozás a cél. Radírozzuk le bőrünket hetente egyszer, külön kezeljük az arcra és az ajakra való radírokat. Használjunk feszesítő hatású testápolókat, olajokat, és a dekoltázsra is gondoljunk.

Hidratáljuk bőrünket nappali és éjszakai készítményekkel, használjunk szemkörnyékápoló krémeket Forrás: Thinkstock

A legtermészetesebb feszesítő a narancsvirág- vagy a jázminillóolaj, látványosan feszesítenek, és kellemes illattal ajándékoznak meg. A leghatásosabb bőrfeszesítők természetesen a különböző kozmetikai kezelések, amik hatását megtarthatjuk a napi krémekkel, olajokkal. Bőrpuhító és bőrfeszesítő hatású készítmény a méhviasz, a mandula- és az avokádóolaj. Az öregedési foltok ellen hatásos az édesfa- és a rizskorpakivonat. Intenzív táplálásra, a rugalmas szép bőr megtartásához az aloe vera, a zöld tea és az E-vitaminos krémek kiválóan alkalmazhatók. Tág pórusokra, valamint természetes bőrfehérítőnek a medveszőlőt érdemes kipróbálni. Jó, ha tudod, milyen a bőrtípusod, és annak megfelelően tudod megválasztani a kozmetikumokat. Ha bizonytalan vagy, érdemes szakemberhez fordulni.

Ha már a szakembereknél tartunk, havonta egyszer nem árt egy alapos tisztítás a kedvenc kozmetikádban. Évszakváltásoknál érdemes lecserélni az arckrémedet is, ebben is hasznos lehet a hozzáértő segítség. A szép bőr megtartása nem lehetetlen, csak napi kényeztetésre van szükség, ami jót tesz a lelkednek is.

Kulisszatitkok - Ezek a sztárok rejtélyes szépítőtechnikái

A nagy eseményeken, amikor ezer objektív és száz kamera szegeződik a sztárokra, akkor bizony a legjobb formájukban akarnak tündökölni, amihez különböző technikákat vetnek be. Hogy mik azok? Mutatjuk őket!
Sminkelj úgy, mint a szülinapos Jennifer Lawrencehttp://www.life.hu/trend/20170811-sminkelj-ugy-mint-a-szulinapos-jennifer-larence.htmlMég mindig szemtelenül fiatal, és már évek óta fent van a csúcson Jennifer Lawrence, aki ma ünnepli 27. születésnapját. Larion Oscar sminkmester elárulja a csodálatos színésznő szépségtitkait! Trend--Ezeket a sminkbakikat kerüld el! Közönségesek és öregítenek ishttp://www.life.hu/trend/20170807-ezeket-a-sminkbabkikat-keruld-el-ha-nem-akarsz-eveket-oregedni.htmlA jól megválasztott dekorkozmetikumokkal valóban varázsolni lehet, de ha rosszul válogatjuk össze a piperéket, vagy rosszul használjuk őket, akkor pont az ellenkező hatást érjük el. Íme pár szarvashiba, amit érdemes elkerülni! TrendThinkstockRihanna a modern kori Disney-hercegnő? Fotók, amelyek ezt bizonyítják!http://www.life.hu/trend/20170731-rihanna-a-modern-kori-disney-hercegno.htmlSok kislány álmodozik arról, hogy ő a főszereplője valamelyik Disney-mesének, ahol a szépséges herceg oldalán tündökölhet csodálatos ruhákban. Aztán persze sokat komolyodnak: a hercegre még igen, de a hercegnős ruhákra már nem vágynak. Pedig arról sem kell feltétlenül lemondani, most megmutatjuk, hogyan formálta újra a Disney-hercegnős stílust Rihanna. TrendAFPA hónap sminktrükkje: a meztelen ragyogáshttp://www.life.hu/trend/20170727-augusztus-honap-sminktrukkje-a-meztelen-ragyogas.htmlA nyár legforróbb napjain nélkülözheted az alapozót és a púdert, hagyd a bőrödet természetesen ragyogni. Helyezd a hangsúlyt a szemedre, ez a minimalista smink fantasztikusan mutat majd a napbarnított bőrödön. TrendThinkstockHollywood legdögösebb pasijai szakállal és anélkül - Fotók!http://www.life.hu/trend/20170727-hollywood-legdogosebb-pasijai-szakallal-es-anelkul.htmlRégen volt akkora trend a szakáll, mint az elmúlt években. De nem mindenkinek áll jól, ahogy az is igaz, hogy akinek jól áll, azon divattól függetlenül is szívesen látjuk. Nézzük, Hollywoodban kik próbálkoztak szakállal, és kik azok, akiknek örökre el kellene felejteniük. TrendAFPNyáresti smink partikirálynőknekhttp://www.life.hu/trend/20170720-nyaresti-smink-partikiralynoknek.htmlA nyári szezon legizgalmasabb neon színeivel és a metálos textúráival te lehetsz a fülledt nyári partik középpontja. Fantasztikusan mutatnak a napbarnított bőrön ezek a vibráló árnyalatok, sőt ha még csillogó fényekkel is kihangsúlyozod, garantáltan sikered lesz. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.