Bombanőként pózol fehérneműben Ché McSorley: Fotó!

fehérnemű fotó Ché McSorley
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A brit realitysztár ma már modellként keresi a kenyerét, ami nem meglepő, hiszen bomba alakja van. Most pedig ismét megmutatta mitől döglik a légy: Fotó! 

Az Ex On The Beach című valóságshow sztárja pillanatok alatt képes felforrósítani a hangulatot, ugyanis a telt idomú szőke szépség nem az a szégyellős típus. Gond nélkül megmutatja a bájait, pózol, domborít, és ha kell, vetkőzik is.

A nemrég napvilágra került fotóján például mindössze egy falatnyi fehérneműt visel, így nem meglepő módon a pasik sorra csorgatni kezdték a nyálukat a képernyők előtt, bőszen adták a lájkokat is, melynek köszönhetően Ché egy nap alatt közel 6 ezer kedvelést, és számos elismerő hozzászólást zsebelt be. Erről a fotóról van szó:

Don't be acting like I need you. Discount code - LAUNCH10

Ché Mcsorley (@chemcsorleyx) által megosztott bejegyzés,

Előtte nem sokkal a rózsamintás fenekét mutatta meg, ami olyan ívekkel rendelkezik, hogy akár sushit is lehet tálalni rajta. Döbbenetes!

The sushi chef at blanco asked if he could take this and called it art little fish getting that booty

Ché Mcsorley (@chemcsorleyx) által megosztott bejegyzés,

Őrült fehérneműk: a tevepata bugyitól a férfi csipkékig

A trendbe szabott őrületnek nincs határa, és miért éppen a fehérneműk újragondolása maradt volna ki az emberi elme kreativitásából? Íme, 4 hihetetlen, de mégis létező fehérneműtrend.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.