Megmutatta pucér hátsóját Rumer Willis: Fotó!

fotó meztelen Rumer Willis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rumer Willis nem mindennapi módon mutatta meg a nagyvilágnak a pucér fenekét. A követői jól szórakoztak a posztján. 

Demi Moore és Bruce Willis lánya nem szégyellősködik, ha az idomairól van szó. Már nem először mutatott a közösségi oldalán sokat sejtető fotót az alakjáról, ám ezúttal sikerült ötvöznie a viccet, a kellemetlenséget és a meztelenséget is.

Rumer ugyanis kissé leégett a napon, ami leginkább a hátsóján látszik meg. Pont úgy fest, mint egy Neapolitan fagylalt: a bugyi felett barna, a bugyi helyén fehér, alatta pedig rózsaszín. Erről a gondolatmenetről posztolt a követőinek:

When your becomes a Neapolitan

Rumer Willis (@ruelarue) által megosztott bejegyzés,

Egy nap alatt több, mint 12000 kedvelést kapott, és rengeteg komment is érkezett, hiszen sokan magukra ismertek a kép alapján. Nem hiába, a napozás sokunkból Neapolitant varázsol.

Ezért hullottak ki Demi Moore fogai: Videó!

A híres színésznő egyik pillanatról a másikra elveszítette a fogait, pedig semmilyen trauma nem érte a sztárt. Legalábbis fizikai értelemben. Mindenki ezzel volt elfoglalva, ugyanis a sztár egy olyan fotót közölt a közösségi oldalán, amelyen jól látható volt: hiányzik elől egy foga. Olvass tovább itt...

Kristen Sullivan megmutatta - Így néz ki egy frissen szült nő: Fotó! http://www.life.hu/trend/20170906-kristen-sullivan-megmutatta-a-hasat-szules-utan.htmlKristen Sullivan a valóságot szerette volna megmutatni a közösségi oldalán a frissen szült nőkkel kapcsolatban: közzétett egy retusálatlan előtte-utána fotót a hasáról. TrendOrigoEzeket minden Trónok harca rajongónak be kell szerezniehttp://www.life.hu/trend/20170907-ezeket-minden-tronok-harca-rajongonak-be-kell-szereznie.htmlAz elmúlt hetekben minden a Trónok harcáról szólt. Az őrület után viszont most hosszú böjt következik, az újabb, nyolcadik évadig talán 2019-ig is várni kell. Hogy ne maradjatok addig sem Trónok harca életérzés nélkül, szerezzétek be a következő holmikat. Trend--Öltözködési tippek telt keblű nőknekhttp://www.life.hu/trend/20170906-oltozkodesi-tippek-telt-keblu-noknek.htmlSokan azt gondolják, hogy csak tökéletes, nádszálvékony alakkal lehet igazán csinosnak lenni, pedig ez óriási tévhit. Akár fiús alkatú, akár molett vagy, akár derékban, akár mellben vagy erős, hidd el, egy kis körültekintéssel csodásan fel tudsz öltözni. Ehhez persze érdemes tisztában lenni a tested adottságaival, és néhány öltözködési tipp is jól jön hozzá! Ha telt kebleid miatt eddig bizonytalan voltál, most vegye át ennek helyét a magabiztosság és céltudatosság! TrendThinkstockAnger Zsolt bugyiban fotózta barátnőjét - Fotó!http://www.life.hu/trend/20170907-anger-zsolt-bugyiban-fotozta-baratnojet.htmlAnger Zsolt imádja fiatal sminkes és színésznő kedvesét, rengeteg képet tesz közzé róla a közösségi oldalán: ezúttal egy bugyiban kapta le párját! TrendOrigoIszak Eszti melltartóban pózolt - Fotó!http://www.life.hu/trend/20170907-iszak-eszti-melltartoban-pozolt.htmlIszak Eszti már nem az a szende kislány, akinek először megismerhettük, a műsorvezető ugyanis egyre merészebb: most egy szál melltartóban pózol. TrendOrigoMel B átlátszó ruhában vonult: elöl és hátul is kilátszott mindene - Fotó!http://www.life.hu/trend/20170906-mel-b-atlatszo-ruhaban-vonult.htmlMel B egyre bevállalósabb, már ami az öltözködését illeti: a sztráanyuka legutóbb egy nagyon merész ruhában vonult, szinte mindene kilátszott. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.