Így néz ki ma Mr.T, a Szupercsapat sztárja: fotó

sorozat Mr. T Szupercsapat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bizonyára sokan emlékszünk még Mr.T-re. A Szupercsapat Bosco 'B.A.' Baracusja friss fotót posztolt magáról Twitter oldalán. 

A Szupercsapat egy amerikai televíziós akciófilm-sorozat volt, mely először az NBC csatornán futott 1983 és 1987 között. A történet szerint négy amerikai katonát alaptalanul ítélnek börtönre, de ők szerencsére egy akció közben megszöknek. Összefognak, hogy kiderítsék a hamis börtönbüntetés okát, miközben folyamatos körözés alatt állnak. Az emberek hamar a szívükbe zárták a produkciót, amelyből 2010-ben mozifilm is született.

A Baracus őrmestert alakító Mr.T pedig nemrég fotót közölt magáról a Twitter oldalán, és jobban megnézve a képet, nem sokat változott a sorozat utolsó epizódjának levetítése óta.

Persze több a ránca, mint 30 évvel ezelőtt, de még mindig nagyon határozott, vidám és sportos a megjelenése, és persze a fura ékszerektől sem vált meg a hosszú évek alatt.

53 évesen is brutál szexi a Szultána sztárja: fotó

Hülya Avsar arcát mindenki megjegyezte a Szultána cimű sorozatnak köszönhetően. Ez nem is csoda, hiszen a sztár még mindig döbbenetesen jól néz ki. A közösségi oldalán csupa olyan fotó és videó látható, amelyek mind kiegyensúlyozott, boldog életről árulkodnak: Fotó!

Sminktrendek 2017 őszénhttp://www.life.hu/trend/20170921-sminktrendek-2017-oszen.htmlSzínpompás és szédítően izgalmas őszünk lesz. Ebben a szezonban újra hódít a macskaszem, a füstös szem, és az aranyláz is felütötte a fejét. Az éjszaka királynőinek a vampy szenvedélyessége szinte kötelező, de másképp, mint ahogy eddig azt megszoktuk. Nyolc izgalmas trend közül választhatsz idén. Íme! TrendThinkstockEgy kövér nő szexi fotójától őrült meg az internet: fotóhttp://www.life.hu/trend/20170922-nem-attol-leszel-boldog-hogy-tokeletesen-vekony-vagy.htmlA szerelmesek egy szinte teljesen meztelen fotózással pecsételték meg az egymással szemben érzett bizalmat, az összetartozás tényét és a boldogságukat is. Trend--Voksán Virág hatalmas melleivel az edzőteremből posztolt: fotóhttp://www.life.hu/trend/20170922-voksan-virag-hatalmas-melleket-villantott.htmlVoksán Virág nagyon sok időt tölt teste megmunkálásával. Ezúttal is az edzőteremből posztolt, bár mellein kívül másra nem igazán tudtunk figyelni...TrendOrigoEzek a nők több évtizedet is letagadhatnak a korukból - Megdöbbentő fotók!http://www.life.hu/trend/20170920-nok-akik-tobb-evtizedet-is-letagadhatnak-a-korukbol.htmlA biológiai kor sok esetben semmit sem árul el egy nő külsejéről. Ezek a nők is azt bizonyítják, hogy az előítéletekkel szemben 40, 50, sőt 60 évesen sem kell öregnek kinézni. Talán ezek a példák szélsőségesek, és elképesztő nagy szerencséről tanúskodna, ami a genetikát illeti, a fiatalos külső rajtunk is múlik. TrendOrigoÍgy öltözködtek a '80-as évek pornófilmjeiben: fotók http://www.life.hu/trend/20170921-ezek-volt-a-nyolcvanas-evek-legszexibb-pornos-ruhai.htmlManapság már kötelek, szíjak, latexruhák és egyszínű "jelmezekben" állnak kamerák elé a szexmunkások. Ehhez képest a '80-as, '90-es évek pornó divatja kifejezetten színes és vidám. TrendOrigoMinden idők legstílusosabb stewardess uniformisaihttp://www.life.hu/trend/20170919-minden-idok-legstilusosabb-stewardess-uniformisai.htmlA légiutaskísérők világáról a Kapj el, ha tudsz című film jut eszembe: elegánsak és vidámak és kísérik a jóképű pilótákat. Ha ez távol is áll a valóságtól, az elegáns jelző sok esetben mégis igaz. Mutatjuk is a világ legcsinosabb stewardess uniformisait! Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.