kim kardashian stílus születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
MA ünnepli 37. születésnapját Kim Kardashian, ennek apropójából pedig összegyűjtöttük azokat a nagyon ritkán látott fotókat, amelyek a karriere kezdetén készültek róla. Szörnyűlködésre fel!

A szülők

1980. október 21-én született Los Angelesben Robert Kardashian és Kristen Mary Houghton gyermekeként. Apja hírnevét többek között annak köszönheti, hogy az O.J. Simpson ellen gyilkosság vádjával folyó perben védőügyvéd volt. Nemcsak ügyvédje, jó barátja is volt az egykori sztárfocistának, aki Kim Kardashian keresztapja. Kris Jenner ekkor még stewardessként dolgozott. A szülők 1991-ben váltak el, Kris ekkor ment hozzá Bruce Jennerhez, az egykori olimpikonhoz, aki ma már Caitlyn néven, nőként éli az életét.

A Kardashian család egy régi fotón, Kim Kardashian a kép jobb szélén Forrás: Instagram/Kris Jenner, AFP

A karrier kezdete

Visszatérve Kimhez, két dolog indította be karrierjét. Az egyik Paris Hiltonnal való barátsága, akivel először egészen fiatalon, az iskolai előkészítőn találkozott, majd a húszas éveikben kezdtek el együtt lógni, így figyeltek fel a fotósok Kimre, aki egzotikus, örmény származása és nőies alakja miatt tűnt ki a tömegből. A nagy áttörést azonban nem is ez, hanem egy szexvideó hozta meg 2007-ben, amiről azt is pletykálták, hogy ezt anyja, Kris szivárogtatta ki. A videót Kim K Superstar címen megosztó Vivid Entertainment című céget azonban beperelték, majd inkább megállapodtak velük, így Kim 5 millió dollárt, azaz közel 1 milliárd 300 millió forintot kapott.

Paris Hilton és Kim Kardashian Forrás: Getty Images

A valóság show

2007 októberében indult el a Keeping Up With The Kardashians reality műsor, amiben Kim, illetve testvérei, Kourtney és Khloe, féltestvérei, Kendall és Kylie, na és persze a szülők, Kris és Bruce/Caitlyn életét követhették nyomon a tévénézők. A műsor óriási siker lett, és innentől nem is volt megállás. Ez év decemberében már a Playboy címlapján szerepelt a leghíresebb Kardashian, majd jött néhány epizódszerep egy-egy sorozatban. 2009-ben piacradobta első parfümjét, majd zenei karrierrel is próbálkozott. Volt tehát néhány vakvágány, míg Kim az lett, akiként ma is ismerjük: a social media első, koronázatlan királynője, aki holmi emojikkal is milliókat képes összeszedni.

Keeping Up With The Kardashians Forrás: E! Entertainment

A magánélet

Kevesen tudják, de Kim 19 évesen ment férjhez először. Damon Thomas zenei producerrel három évig tartott a házasságuk. A válás után jött össze azzal az énekessel, Ray J-vel, akivel az ominózus szexvideó készült. Ezután az amerikaifutball-játékos Reggie Bush-sal járt három évig, majd szakításuk után az NBA játékosával, Kris Humphries-szel randizgatott, majd nagy csinadrattával, sok-sok kamera kereszttüzésen összeházasodtak. A frigy 72 napig tartott. A nagy fordulat 2012 tavaszán köszöntött be a szerelmi életébe, ekkor kezdett randizgatni Kanye Westtel. Egy év múlva megszületett első gyermekük, Nort West, majd szintén egy év múlva, 2014-ben összeházasodtak. Második gyermekük, Saint West 2015 decemberében született.

Kim Kardashian és Kanye West esküvője 2014-ben Forrás: Northfoto

7 alkalom, amikor North West sokkal trendibb volt nálad

Ki lehetne trendibb, mint az a kislány, aki már egyéves korában az első sorból nézhette a párizsi divathét legjobb bemutatóit? Szívesen cseréltünk volna ekkor Kim Kardashian és Kanye West lányával, de nemcsak ezért irigyeljük: milliós ruhatárának egy-két darabját is szívesen elfogadnánk. A fotókat itt találod!

A stílus

Ami Kim Kardashian stílusát illeti, 2006-tól már napról napra dokumentálható a változás. Ekkor kezd el megjelenni a hollywoodi eseményeken, de még korántsem hasonlít mai önmagára. Kezdetben a magasszárú csizma és a farmer volt a kedvenc vörös szőnyeges szettje, ami eléggé lepukkantnak tűnik, de viselt kissé öreges, és például mellben borzasztóan álló darabokat. 2009-ben sokszor Jennifer Lopezre emlékeztet. Ez év nyarán egy rövid időre kiszőkül, de hamar meggondolja magát és visszatér a feketéhez. Egyébként ez az az év, amikor műr-már elkezd hasonlítani mai önmagára. Az igazi stílusváltást azonban a manapság inkább divatguruként ismert Kanye West hozta meg 2012-ben.

De most ne szaladjunk ennyire előre, inkább nézd meg, hogy festett a kezdeti időkben: íme Kim 2006-tól 2009-ig:

/1710/Kim_K20171019155651
Inspirálódj a Disney-mesék világából: bazár!http://www.life.hu/trend/20171016-inspiralodj-a-disney-mesek-vilagabol.htmlA sikeres világmárkák imádják a Disney-hősöket, nem csoda, hogy évről évre előrukkolnak egy mese inspirálta kollekcióval. Mutatunk is néhány izgalmas terméket az elmúlt évekből. TrendOrigoEttől érzik magukat szépnek a magyar nőkhttp://www.life.hu/trend/20171010-a-magyar-nok-kulso-es-belso-szepsegrol-szepsegidealokrol-nyilatkoztak-egy-kutatasban.htmlA nemzetközileg ismert magyar divatmárka, a Cango&Rinaldi legfrissebb kutatásában arra kereste a választ, hogy mit gondolnak a magyar nők a szépségről, mennyire tartják fontosnak a külsőségeket és hogyan befolyásolja önértékelésüket a social media világa. Az online kérdőívet néhány nap leforgása alatt több mint ezren töltötték ki, ami bizonyítja, hogy a magyar nők szívesen megosztják véleményüket a témával kapcsolatban. Trend--A legvadítóbb viselet: öltözz műbőrbe!http://www.life.hu/trend/20171012-igy-viseld-a-mubort.htmlAz egyik legvagányabb, legdögösebb viselet az őszi-téli szezonban a műbőr. Érdemes a cipő-táska-öv hármasán túl is keresgélni, habár ezek nagyon fontos kiegészítők, de a ruhatárba is megéri beemelni néhány szuper műbőr darabot! TrendOrigo5 alkalom, amikor óriásit villantott a 21 éves Bella Hadid (18+)http://www.life.hu/trend/20171005-a-21-eves-bella-hadid-legnagyobb-villantasai.htmlBella Hadid ma ünnepli 21. születésnapját. Fiatal kora ellenére sokat látott modellről van szó: a Lyme-kór miatt feladta olimpiai álmait, majd teljes erőbedobással a modellszakmára koncentrált, és hamar be is érte a népszerűségben nővérét, Gigi Hadidot. Nemcsak azért, mert fantasztikus a kifutón és a divatfotókon, hanem azért is, mert időről időre villant egy nagyot. Mutatjuk is a top 5 legemlékezetesebb villantását! TrendOrigoA 24 legforróbb fotó a 24 éves Palvin Barbirólhttp://www.life.hu/trend/20171005-forro-fotok-a-24-eves-palvin-barbirol.htmlMíg 23. születésnapja alkalmából azokat a vörös szőnyeges megjelenéseit szedtük össze, amelyekkel a világsztárokat is túlragyogta, a 24-et a legpikánsabb fotóival ünnepeljük! Trend--20 éve gyilkolták meg Gianni Versacét - Így emlékeztek rá!http://www.life.hu/trend/20170927-20-eve-gyilkoltak-meg-gianni-versacet-igy-emlekeztek-ra.html20 évvel ezelőtt történt, 1997. július 15-én, hogy meggyilkolták az akkor legsikeresebb és imádott divattervezőt, Gianni Versacét. Halálának okáról ma is rengeteg teória él, ami viszont biztos, hogy a kivételes tehetségű, sajátos szemléletmóddal megáldott legenda elvesztése nagy tragédia volt. Két évtized múltán, a milánói divathéten az egész szakma előtte tisztelgett. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.