Így néz ki a 22 éves, plasztikaiműtét-függő lány: fotók!

Forrás: Opener -
plasztikai műtét Hong Kong Berry szépészeti beavatkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Berry őszintén vallott a plasztikaiműtét- függőségről, és arról is, hogy mi sodorta őt ebbe az irányba. 

Berry Ng 17 éves volt, mikor élete első plasztikai műtétjén átesett. Az egyik szépészeti beavatkozásokkal folgalkozó szalon kedvező díjszabású csomagot kínált diákoknak, Berry pedig kapva kapott az alkalmon.

Berry természetes vonásai nagyon szépek voltak Forrás: Opener

Sőt, annyira megtetszett neki a dolog, hogy gyorsan eltapsolt 17 ezer hong kong-i dollárt, vagyis durván 600 ezer forintot. Berry most úgy véli, hogy akkor tapasztalta magán először a függőség jeleit.

Sosem volt elégedett magával, ezért lett a beavatkozások megszállottja Forrás: Opener

21 éves korában ismerte meg az új pasiját, aki folyamatosan kritizálta a lány külsejét, és megjegyzéseket tett azzal kapcsolatban, hogy mások mennyivel jobban néznek ki nála. Berry pedig kétségbeesésében már mindenét megműttette: sorra került a szemhéja, a szája, az orra és homloka is. Már több, mint 30 műtéten volt túl, mikor rájött az egyébként nem bonyolult valóságra: műtétek helyett inkább a pasit kellene eltávolítani maga mellől.

Mostanra pedig már teljesen eltűntek a vonásai Forrás: Opener

Azóta egyre több videóban szerepel, amelyekben rendszeresen beszél a műtétfüggőségről, mert szeretné, ha mások elkerülhetnék azt a komoly pszichikai zavart, amin ő ment keresztül az önbizalomhiánya és az önértékelési problémája miatt. - írta meg a Shanghaiist.

35 éves lett a villantások nagyasszonya, Nicki Minajhttp://www.life.hu/trend/20171112-35-eves-lett-nicki-minaj.htmlMa ünnepli 35. születésnapját Nicki Minaj, aki nagy hódolója a latexruháknak és a villantásnak. Melyik különleges ruháját viselnéd, és melyiket ásnád el inkább a kertben? Szavazd meg! TrendOrigoKiakadtak rajongói Victoria Beckhamre - Ez az okahttp://www.life.hu/trend/20171207-kiakadtak-rajongoi-victoria-beckhamre.htmlKiakadtak a rajongók Victoria Beckham friss fotóin: az énekesnő legújabb kollekcióját mutatta be, ám ez mégsem nyerte el mindenki tetszését... Trend--Iggy Azaleáról majd' leesett a ruha - Fotóhttp://www.life.hu/trend/20171207-iggy-azalearol-majd-leesett-a-ruha-foto.htmlMegszokhattuk, hogy szereti a feltűnő ruhadarabokat Iggy Azalea, aki legutóbb sem okozott csalódást: egy mélyen dekoltált, testhezálló ruhába bújt. Trend--Elkészült a Pirelli 2018-as naptára: elképesztők fotókhttp://www.life.hu/trend/20171207-elkeszult-a-pirelli-2018-as-naptara-elkepesztok-fotok.htmlElkészült az ikonikus Pirelli naptár 45. kiadása, amelynek a különlegessége, hogy ezúttal csakis színes bőrű hírességek szerepelnek benne. TrendOrigoJennifer Lawrence hónaljpuncinak hívja a karján levő hájat http://www.life.hu/trend/20171207-jennifer-lawrence-szerint-ciki-a-honaljpunci.htmlKiderült, mi az a "szépséghiba", amire sok sztár már kínosan ügyel. Trend--A 6 éves Anastasia Knyazeva a világ legszebb modellje: fotók! http://www.life.hu/trend/20171206-anastasia-knyazeva-a-6-eves-gyonyoru-modell.htmlAnastasia Knyazeva egy tündéri orosz kislány, aki még csak 6 éves, de máris a világ egyik legszebb modellje. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.