Fenesi Krisztina egyetemista lett a nemzet szépe

Forrás: Illes Sandor -
szépségverseny Nemzet Szépe Bali Fenesi Krisztina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fenesi Krisztinát választották a 2018-as Nemzet Szépe győztesének vasárnap a gödöllői királyi kastélyban. A 21 éves egyetemista nem egyedül képviseli majd Balin Magyarországot: egy közönségkedvenc is csatlakozhat hozzá.

A Nemzet Szépe 2018-as döntőjét június 3-án, a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezték meg, ahol több száz jelentkező közül kiválasztott tíz legszebb induló mutathatta meg magát. A versenyzők három különböző ruhában vonultak fel a színpadon, és a műsor során kisfilmek is segítettek abban, hogy mindenkit jobban megismerhessen a közönség.

A Nemzet Szépe három dobogósa Forrás: Illes Sandor

A versenyen a külső és a belső is érték, fontos volt a lányok természetessége, így tetoválással, plasztikai műtét után és testékszerrel sem lehetett indulni. A jelentkezők fontos személyiségjegyei közé kellett tartoznia az empátiának, a segítőkészségnek, a magabiztosságnak, a nemzeti öntudatnak és az egyedi kisugárzásnak is. Ez alapján segített kiválasztani az idei szépségkirálynőt a zsűriben mások mellett Orosz Barbara, Fenyő Iván és Bus István, a Playboy magyar kiadásának főszerkesztője.

A Nemzet Szépe 2018-as győztese Fenesi Krisztina lett. A 21 éves szépségkirálynő Nagyváradon él, pszichológia szakos végzős hallgató, korábban már szülővárosa szépségkirálynőjének is megválasztották. Krisztinának a tavalyi győztes, Kis Gabriella adta át a Nemzet Szépének járó egyedi tervezésű koronát.

Fenesi Krisztina képviseli majd hazánkat a nemzetközi megmérettetésen Forrás: Illes Sandor

"Még most sem tudom elhinni, hogy a korona a fejemre került, nagyon örülök. Ígérem, hogy méltó módon fogom Magyarországot képviselni, és remélem, hogy a Miss Nation-t is megnyerjük. Úgy tervezem, hogy hamarosan Budapestre költözöm a pszichológia tanulmányaim miatt, így még aktívabban készülhetek majd a nemzetközi versenyre is" - mondta Fenesi Krisztina, aki hozzátette: a tíz napos felkészítőtábor alatt Szirákon komoly barátságok köttettek, így a többi indulóval is szeretné majd tartani a kapcsolatot.

Első udvarhölgynek a 22 éves budapesti Kálvári Múzsát, második udvarhölgynek a 27 éves sárvári Stankovics Beátát választotta a zsűri.

A Nemzet Szépe 2018-as versenye még nem ért véget teljesen. Interneten keresztül keresik az idei közönségdíjast, aki Fenesi Krisztinával együtt utazhat majd Indonéziába, Balira, hogy megmérettesse magát a Miss Nation nemzetközi mezőnyében.

Akadálymentes divat: végtaghiánnyal és mozgáskorlátozottsággal élőknek terveztek ruhákat a MOME-nhttp://www.life.hu/trend/20180601-akadalymentes-divat-vegtaghiannyal-es-mozgaskorlatozottsaggal-eloknek-terveztek-ruhakat-a-momen.htmlA „Normcore" a kortárs divatelmélet kifejezése, mely a végletesen egyszerű, szélsőségesen „normális" öltözködés eszköztárát írja le. De vajon létezik-e normális test? Mi a normális? Meddig terjed a felelősségünk abban, ahogy ezeket a fogalmakat a társadalom formálja? Annyi bizonyos, hogy a ruhatervezésnek óriási szerepe, kommunikációs feladata és lehetősége van e párbeszéd alakításában. TrendOrigoFehér ruhát visel A Nagy Duett döntőjén Liptai Claudiahttp://www.life.hu/trend/20180603-feher-ruhat-visel-a-nagy-duett-dontojen-liptai-claudia-anyukaja-emlekere.htmlVasárnap este véget ér A Nagy Duett a TV2-n. Azt, hogy ki lesz a győztes, még nem tudjuk, de Liptai Claudia ruháját már meg tudjuk mutatni. TrendOrigoÖrdög Nóra csodásan festett merész hátkivágású ruhájábanhttp://www.life.hu/trend/20180602-ordog-nora-csodasan-festett-meresz-hatkivagasu-ruhajaban.htmlBiztosan sokan irigylik Ördög Nóra kecses és törékeny alakját. A műsorvezető most azt is megmutatta, hogyan kell pózolni akkor, ha valaki egy merész hátkivágású ruhát visel. TrendOrigoLeBron James György hercegtől vett stílusleckéthttp://www.life.hu/trend/20180601-lebron-james-gyorgy-hercegtol-vett-stiluslecket.htmlA világklasszis kosárlabdázó LeBron James megirigyelte György herceg eleganciáját. Zakójához ugyanis térdig érő nadrágot szabatott, valamint magasszárú zoknit választott. Trend--Heti trendjelentés: Lady Gagától volt hangos egész New Yorkhttp://www.life.hu/trend/20180601-heti-trendjelentes-szerepel-benne-lady-gaga-bella-hadid.htmlEzen a héten igencsak kevés említésre méltó vörös szőnyeges esemény volt. Szűkölködtünk a lélegzetelállító outfitekben, így körbenéztünk a street style és a B kategóriás celebek háza táján is. Trend--Ilyen szexi volt Szűcs Judith énekesnő a hetvenes évekbenhttp://www.life.hu/trend/20180601-ilyen-szexi-volt-szucs-judith-enekesno-a-hetvenes-evekben.htmlMég most is rengetegen rajonganak Szűcs Judith énekesnőért, sőt alakja is irigylésre méltó. A Fortepan online archívumban most rábukkantunk néhány képre, amelyen az énekesnő látható fiatalon. Elállt a szavunk! TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.