natúrkozmetikum Nyár kozmetikum
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha egyszer elkezdesz natúrkozmetikumokat használni, soha többet nem fogsz máshoz nyúlni. Egyrészt sokkal jobb egy ilyen terméket felvinni, ami természetes alapanyagokból készült, nem tartalmaz mesterséges illat- és színezékanyagot, mentes a kőolajszármazéktól, és a bőrt irritáló anyagoktól. Másrészt a környezetet sem terhelik meg úgy, mint a hagyományos kozmetikumok, és állatkísérleteket sem végeznek miattuk. Következzen 7+1 termék a vegyszermentes bőrápolás és a nyár jegyében!

1. Eszterkrém: Napsugár csomag

100%-ban természetes és hatásos védelem az UVA és UVB sugarak ellen. A napolaj 100%-ban bio védőolaj, amellyel gyorsan és egyenletesen fogsz barnulni a nap károsító hatásai nélkül. A fényvédő sejtszinten véd a káros sugarak ellen, többek között kakaóvajat, szezámolajat, aloe verát és körömvirág-kivonatot tartalmaz. A napozás utáni krém bőrnyugtató és regeneráló hatású, az ajakápoló pedig egy kis extrakényeztetés, hiszen az ajkaidnak is szüksége van a védelemre.

Eszterkrém 9990 Ft Forrás: Eszterkrém

2. Phi: PAZAR COFFEE LUNGO frissítő arctonik

A Phi kozmetikumok egyik legzseniálisabb termékcsaládja a zöld kávés. Az antioxidánsokban gazdag és frissítő illatú termékek között arcápoló, testápoló és szemkörnyékápoló is van, de még a narancsbőr elleni testradír sem hiányzik a csomagból. A kedvencünk mégis az arctonik, ami még egy hideg vizes arcmosásnál is kellemesebb a nyári reggeleken. Összetevői és a szuper kávés illat amellett, hogy hidratálja, energetizálja és felfrissíti arcbőrödet, egész lényedet felébreszti.

Phi 3990 Ft Forrás: Phi

3. PomPom: Virágvizes arczselék

A PomPom márka minden termékét imádjuk, a virágvizes arczseléket különösen. A vizes alapú, növényi kivonatokból készült zselék intenzíven hidratálják és hatóanyagaikkal feltöltik a bőrt. Jelenleg ötféle változatban kapható: a neroli átható mandarin illatú, narancsvirág vízből készült termék, a rózsa damaszkuszi rózsavízzel készült, és csupa-csupa bőrnyugtató komponensből áll, a hamamelisz menta frissítő, hűsítő, a gyulladt bőr legjobb barátja, a levendula bőrápoló hatású, a citromfű frissít, hidratál, és feltölti arcodat élettel. Válaszd ki a kedvenc illatodat!

Pompom 2590 Ft Forrás: Pompom

4. Eszterkrém: Rózsa elixír arckrém BB hatóanyaggal, fényvédelemmel

Az Eszterkrém egyik slágerterméke a rózsa elixír arckrém, amit BB krémmel és fényvédővel felturbózva is megvásárolhatsz. Igazi multifunkciós termék: egy lépésben hidratál, ránctalanít, alapoz és fényvédelmet is ad (SPF10), a rózsavíztől pedig az illata is kellemes. A természetes ásványi pigmentekkel egy vékony, nem maszkszerű fedést biztosít a bőrnek, élettelivé varázsolja, lágy, csillogó végeredményt ad.

Eszterkrém 4990 Ft Forrás: Eszterkrém

5. KAP: Arcpermet

A Kell a púder! kifejezetten sminkekre specializálódott márka, professzionális színvonalat és minőséget képvisel, ahogy a kozmetikumbrandek is, 100%-ban természetes összetevőkkel dolgozik. A sminkfrissítőként és -fixálóként is alkalmazható arcpermetük a nyári sminktáska alapdarabja. A permet a vízmegkötő anyagoknak köszönhetően elképesztően gyorsan hidratálja a bőrt. A benne található zöldtea kiváló antioxidáns és gyulladáscsökkentő, segít felébreszteni és fiatalon tartani a bőrt, az aloe vera és a panthenol pedig nyugtató hatást fejt ki. Csomagolása környezetbarát, ugyanis újratölthető.

KAP arcpermet 8490 Ft Forrás: KAP

6. Phi: FLOWERPOWER krémdezodor

A phis lányok újabb szuper terméke ez a krémdezodor. Sokan még mindig nem tudják, de az izzadás valójában olyan folyamat, amit nem szabad meggátolni, hiszen általa méreganyagok távoznak a szervezetünkből. Ez az alumíniummentes krémdeo csak annyira avatkozik be a folyamatba, amennyire kell. A túlzott verejtékezést a muskotályzsálya kivételes képességének köszönhetően akadályozza, a szódabikarbóna-oldat, a teafaolaj és a levendula pedig a kellemetlen szagok ellen lép fel.

Phi 2990 Ft Forrás: Phi

7. Yamuna: Édes maracuja testvaj

Egy gazdag, krémes testvajra is nagy szükség van a nyári időszakban. A Yamuna testvaja tökéletes harmóniát teremt: először is ott van a maracuja kellemes illata, a zöldkávé- és zöldtea-kivonat frissítő ereje, és a shea-, illetve kakaóvaj, valamint makadámiaolaj intenzíven hidratáló és ápoló hatása. Tökéletes kombináció.

Yamuna 2890 Ft Forrás: Yamuna

+1. PomPom: Szappanok

Nemcsak kevesebb hulladékot termelsz, ha szappant használsz, de olyan izgalmas termékek között válogathatsz, mint a PomPom natúr szappanjai. Kifejezetten nyárias stílusú termékeik is vannak, mint például a Szicíliai nyár névre keresztelt csoda, amit a dél-olasz és szicíliai életérzés ihletett. Illata az ilang-ilanggal és bergamottal virágos és citrusos illatjegyeket is hordoz, akár csak maga a sziget. Természetesen mentes parabéntól, kőolajszármazékoktól, mesterséges illatanyagtól és színezéktől, SLS-től, állatkísérletektől. Éljenek a natúrkozmetikumok!

Pompom 1490 Ft Forrás: Pompom
Kvíz: melyik híresség eljegyzési gyűrűje van a képen?http://www.life.hu/trend/20180613-kviz-melyik-hiresseg-eljegyzesi-gyuruje-van-a-kepen.htmlA sztárvilágban minden nagyobb, minden drágább, minden sokkal több karátos. Íme, 10 fényűző eljegyzési gyűrű, melyekről neked kell kitalálnod, hogy kihez tartozik. TrendOrigoTragikus halálesetek a divatvilág elitjébőlhttp://www.life.hu/trend/20180608-tragikus-halalesetek-a-divatvilag-elitjebol.htmlKatalin hercegnétől Taylor Swiftig minden sztár imádta a nemrégiben öngyilkosságot elkövető Kate Spade ruháit. A mindig vidámnak ismert tervezőnő halálhíre megrázta a világot. De nem ő volt az egyetlen, akinek a halála váratlanul érte a divatrajongó közönséget. TrendOrigoA kávé igazi szépítőszer: arcpakolásként, de narancsbőr ellen is csodafegyverhttp://www.life.hu/trend/20180608-kulsoleg-is-hasznalhatod-a-kave-igazi-szepitoszer.htmlNemcsak a reggeli, gőzölgő, illatával hívogató kávé tesz jót a testnek és a léleknek. A kávé ugyanis szépségápolásra is kiválóan alkalmas, sőt, kifejezetten ajánlott erre is használni, mert csodákra képes. TrendOrigoNézd meg a 2018-as szezon napszemüvegtrendjeithttp://www.life.hu/trend/20180607-a-legujabb-napszemuveg-trend.htmlA napszemüvegtrendek is évről évre változnak. Idén a keskeny, hosszúkás fazonok és a retró műanyag keretek mennek. Mutatjuk, hogyan hordják ezeket az extrém modelleket a hollywoodi hírességek. TrendOrigo5 ruhadarab, amit be kell szerezned az idei nyárrahttp://www.life.hu/trend/20180605-5-ruhadarab-amit-be-kell-szerezned-nyarra.htmlMilyen új ruhadarabokat érdemes beszerezni az idei nyári szezonra? Mutatunk néhány kényelmes és igazán divatos holmit, amit te is imádni fogsz! TrendOrigoPraktikus és imádnivaló holmik, amik nélkül el se indulj a strandrahttp://www.life.hu/trend/20180530-praktikus-es-imadnivalo-holmik-amik-nelkul-ne-indulj-el-a-strandra.htmlIdén már május közepén is volt részünk strandidőben, és a június is kánikulai idővel kecsegtet. Vagyis itt az ideje a nyaralásra is gondolni, és beszerezni azokat a holmikat, amik igazán gondtalanná varázsolják a strandon eltöltött napokat. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.