Le a sztereotípiákkal! Íme, a világ 7 legokosabb modellje!

fashion week modell szépségipar intelligencia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szupervékonyak, szexik, fittek és csoda szépek. Leginkább ezek a jelzők jutnak eszünkbe a modellekről. De vajon a csinos fejecskékbe elég ész szorult? Szerencsére léteznek olyan szépségek, akikben a külcsín hangsúlyozása mellett a tudásvágy is ég, és nem voltak restek az iskolapadot koptatni. Sőt, a legtöbbjük érzi annak súlyát is, hogy ha egy ügy mellé áll, akkor ismeretségével, befolyásával másokon tud segíteni, és ezt a szerepet szívesen fel is vállalja. Ők egytől egyig követendő példák.

Laura Shields

A 33 éves angol exmodellt már kisgyermekként szépségversenyekre hurcolták a szülei. Mire tinédzser lett, bejárta a világot, és közben rengeteget olvasott. Csak 15 éves volt, amikor megnyerte a Miss Anglia címet. Az iskolában alig volt jelen, de mindig, mindenből kitűnőre vizsgázott, így a tanárainak hamar feltűnt kiemelkedő intelligenciája. Arra kérték őt, hogy menjen el a MENSA klubba, (a világ legokosabb embereinek közössége), és tesztelje az IQ-ját.

Ő maga is meglepődött, de felvételt nyert az emberiség mindössze 2 százalékához tartozó, magas intellektussal rendelkezők kis csoportjába.

Közben az Elite modellügynökség által számos magazinban feltűnt, és rengeteg neves tervezővel dolgozott együtt. Az ezzel járó csillogás nem vette el az eszét, nem elégedett meg ennyivel. Vegyészmérnöki diplomát szerzett. Színésznőként is megállja a helyét, több filmszerepben feltűnt.

Laura Shields Forrás: Getty Images/John M. Heller

Karlie Kloss

Már 13 éves korában felfedezték a most 25 éves Victoria's Secret modellt. Az akkor még nagyon fiatal lány szerencsére nem vesztette el az érdeklődését a tanulás iránt, olyannyira, hogy

kitűnő eredménnyel végezte el a középiskolát, majd számítógép-programozóként végzett egyetemet New Yorkban.

Kode with Clossy nevű alapítványa különböző képzéseket nyújt a számítástechnika iránt érdeklődő fiatal lányoknak. A hölgynek nemcsak az esze, de a lelke is szép. Az egyik New York-i divatbemutató után a saját maga által készített süteményeit kiárusította, a bevételt pedig egy olyan alapítványnak adományozta, mely az éhező gyermekek sorsán igyekszik javítani. Sokat fáradozik azért, hogy a szegénysorban élő gyerekek helyzetén jobbítson, ezért rendszeresen tart ilyen jellegű előadásokat, ezzel inspirálva azokat, akik megtehetik, hogy adományaikkal támogassák őket.

Karlie Kloss Forrás: Instagram/karliekloss

Lily Cole

A 31 éves, kék szemű, vörös hajú, angol modell 16 évesen már a saját hazájában kiadott Vouge címlapján tündökölt, és olyan nagy márkáknak dolgozhatott, mint a Chanel, Moschino, Jean Paul Gaultier, Louis Vuitton és Alexander McQueen. A középiskolában kiemelkedő eredményeket ért el angol, politika, filozófia és etika tantárgyakban. A cambridge-i King's College-ban szerezte meg első diplomáját társadalom- és politikatudományi szakon 2006-ban, de rengeteg munkája mellett sem volt rest visszaülni az iskolapadba. Jól tette, mert 3 évvel később már a művészettörténet szakos diplomáját is a kezében szorongathatta. Színésznőként is sikeres.

A gyerekeket támogató Global Angels alapítvány nagykövete, és híres környezetvédő, többek között a veszélyeztetett ázsiai elefántok védelméért is harcba szállt.

Lily Cole Forrás: Getty Images/Dave M. Benett

Tyra Banks

A most 45 éves exmodell a nyolcvanas években kezdett tündökölni, és mára már egy brand épül köré, hiszen igazi üzletasszonnyá nőtte ki magát. A Time magazin a világ egyik legbefolyásosabb női közé sorolja. A harvardi közgazdasági diplomával rendelkező tejeskávé bőrű, csoda szép nő szájából elhangzott, ikonikussá vált mondat helytálló, miszerint:

A jó modell okos modell.

Tyra 1999-ben létrehozta a TZONE alapítványt, amely a hátrányos helyzetű fiatal lányoknak, nőknek segít felismerni magukban az ambíciót, a lehetőségeket, hogy a megszerzett képességeikkel és kitartással jobbá tehessék az életüket. A kitartó munkára legjobb példa maga Tyra, aki nemcsak a kifutón, de műsorvezetőként, színésznőként, producerként, mentorként, könyvszerzőként, és számos más területen letette már a névjegyét.

Tyra Banks Forrás: Instagram/tyrabanks

Cameron Russell

A 31 éves szexi modell hirdeti, hogy a külső nem minden. Ő már csak tudja, hiszen dicsérettel végzett a Columbia Egyetemen közgazdaság és matematika szakán 2013-ban. Szárnyát próbálgatja a politikában is, még Bill Clintonnal is találkozott, aki nagy hatással volt rá. Ha éppen nem egy Prada, Versace, Armani vagy hasonlóan neves divatmárka kampányban tündököl, akkor lehet, hogy valahol beszédet tart, hiszen rendszeres aktivistája olyan szervezeteknek, amelyek a nőket bátorítják, támogatják a tanulásban.

A gyönyörű modell korábban bevallotta, hogy tinédzserként őt is zaklatták, ezért a Weintstein-botrány kirobbanásakor felszólította a szépségiparban dolgozó kolléganőit, hogy akinek hasonló bántalmazásban volt része, bátran ossza meg a történetét, hogy mással ilyesmi ne eshessen meg. Tavaly visszavonult egy időre, hiszen idén márciusban adott életet első gyermekének.

Cameron Russell Forrás: Instagram/cameronrussell

Lyndsey Scott

A 34 éves, fekete bőrű modellt sokat bántották az általános iskolában. Magas, rettentően vékony alakja miatt szörnynek csúfolták, és kinevették.

Hogy elmeneküljön a valóságból, a virtuális világba vetette magát, és már 12 évesen játékprogramokat írt, így szórakoztatva magát és maréknyi barátját.

Innen a lehető legjobb úton haladva meg sem állt addig, amíg megszerezte a szoftverfejlesztő diplomáját. Még ez sem volt neki elég, egy színházszakos diplomát is kapott mellé. A Gucci, Prada, Calvin Klein, és számos más, nagy márka arca gyakran vesz részt különböző kampányokban, amely segíti elindítani a fiatal nők karrierjét, és emellett számítástechnikai oktatóvideókat is készít, hogy inspirálja a fiatalokat a komputer világának megismerésében.

Lyndsey Scott Forrás: Instagram/lyndsey360

Joan Smalls

A latin szépség a világ egyik legjobban fizetett modellje. A Puerto Rico-i egyetemen Magna cum laude minősítéssel szerezte meg pszichológia szakos diplomáját. Szinte az összes nagy divatmárkának dolgozott az Estée Laudertől a Gucciig, de nem csak modellként igyekszik megállni a helyét. Az MTV zenecsatornán futott House of Style-t közösen vezette Karlie Kloss-sal, illetve saját farmerruha kollekciót is tervezett, és filmekben is szerepelt. Rendszeresen részt vesz egy non-profit szervezet munkájában, amely a hátrányos helyzetű gyerekek orvosi ellátásában segédkezik, illetve, egy menekültek támogató szervezet mellé állt, hogy a nehézségekkel küzdő gyerekek életén igyekezzen könnyíteni.

Joan Smalls Forrás: Getty Images/Christian Vierig
Meghan Markle úgy néz ki, mint Katalin hercegné: fotóhttp://www.life.hu/trend/20180627-meghan-markle-ugy-nez-ki-mint-katalin-hercegne.htmlMeghan Markle-nek házassága óta jobban oda kell figyelnie öltözködésére, és úgy tűnik, a szigorú szabályokat másolással teljesítik a felelősök: Katalint csináltak belőle. TrendOrigoA vakok, a divat és a bizalom: amikor nincs tükör, csak a visszaigazoláshttp://www.life.hu/trend/20180627-a-vakok-es-a-divat-a-szinek-es-a-sminkeles-arany-bot-dij.htmlLehet egy születése óta vak embernek kedvenc színe? Megbirkózik egy látássérült a sminkeléssel? Vajon hogyan és mi alapján választ magának divatos ruhát az, aki csak hall a trendekről, de nem látja a fazonok és minták közötti különbségeket? Sokan nem is gondolnák, hogy a látássérültek számára is fontos a divat és a csinos megjelenés, így akár egy ruhabolti eladó, sminkes vagy fodrász is hétköznapi hős lehet számukra. Az Arany Bot Díj rájuk is felhívja a figyelmet. Három olyan látássérült és vak nővel beszélgettünk, akinek a divat fontos szerepet játszik a mindennapjaiban. TrendOrigoSzépészeti beavatkozáson esett át Szabó Zsófihttp://www.life.hu/trend/20180627-szepeszeti-beavatkozason-esett-at-szabo-zsofi.htmlSzabó Zsófi legújabb fotóját vegyes érzelmekkel fogaták a követői. A műsorvezető egy titkos szépészeti beavatkozás előtt (vagy után?) posztolt az Instagramra.TrendOrigoCsisztu Zsuzsa smink és retus nélkül mutatta meg arcát: fotóhttp://www.life.hu/trend/20180626-csisztu-zsuzsa-smink-es-retus-nelkul-mutatta-meg-arcat-foto.htmlSmink nélküli fotót posztolt Facebook-oldalára Csisztu Zsuzsa. A rajongó elámultak természetes szépségétől. TrendOrigoMagyarország Szépe: Reiszweber Ziara kiesett a legjobbak közülhttp://www.life.hu/trend/20180626-magyarorszag-szepe-reiszweber-ziara-kiesett-a-legjobbak-kozul.htmlA Magyarország Szépe 20 döntőse közül nem kerülhet be mindenki a végső fordulóba, a szakmai zsűri ki is ejtett valakit közülük, akinek így már nem teljesülhet az álma. Trend--Gáspár Virág orrpiercinget villantott: fotóhttp://www.life.hu/trend/20180625-gaspar-virag-orrpiercinget-villantott-foto.htmlGáspár Virág extrém testékszert villantott: az orrában egy karikával fotózta magát.TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.