Cseh Szakál Tibor Molnár Andi műsorvezető szexi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Molnár Andi ezúttal egy olyan fotózáson vett részt, amelyben nemcsak a tánctudását csillogtatta meg, de a bátorságát is próbára tette.

Hosszas előkészületek előzték meg azt a fotózást, amelynek keretében Molnár Andi több táncfigurát is bemutatott táncpartnerével, Cseh Szakál Tiborral. A páros évek óta koptatja együtt a parkettet, most pedig úgy döntöttek, egy fotósorozat keretében megörökítik, milyen jól működnek együtt.

Több mint tíz éve ismerem Tibort, ez alatt az idő alatt egyetlen konfliktusunk sem volt. Mind emberileg, mind a parketten nagyon jól kijövünk, ugyanazt a mentalitást képviseljük, ha táncról van szó” – mondta Molnár Andi, aki a közös fotókon túl egyénileg is részt vett a fotózáson, amelyen szüksége volt a bátorságára is.

Molnár Andi és Cseh Szakál Tibor Forrás: Steirer Máté

Annyira szép esése volt a szoknyámnak, szerettem volna, ha ezt a fotókon is meg tudjuk örökíteni. A helyszín, ahol fotóztunk, egy belvárosi szálloda volt, amelynek a tetőteraszáról nagyon szép a panoráma. Szerettem volna, ha a szoknya is szépen látszik és a háttér is. Hosszas előkészületek után találtunk olyan biztonságos emelvényt, amelyre felállva a szélbe dobhattam a szoknyámat. Ez a fotókon különösen jól mutat. Nem mondom, hogy nem izgultam, de a jó egyensúlyérzékemnek köszönhetően tűsarkúban is sikerült magabiztosan megtartani ezt a nagyívű mozdulatot. A fotók pedig mindenért kárpótolnak” – árulta el a műsorvezető.

A lábai előtt hever a város Forrás: Steirer Máté
A rózsa a legősibb kozmetikum, szépülj vele te ishttp://www.life.hu/trend/20181106-a-rozsa-a-legosibb-kozmetikum-szepulj-vele-te-is.htmlNem csoda, hogy a rózsa bódító illatára több ezer évvel ezelőtt is felfigyeltek. De nemcsak illatanyagként, szépítőszerként is korán elkezdték használni. Hogy miért annyira hatásos? Eláruljuk! TrendOrigoDivattervezők túlkapásai: ruhák, amelyeket soha nem lett volna szabad megvarrnihttp://www.life.hu/trend/20181106-divattervezok-tulkapasai-ruhak-melyeket-soha-nem-lett-volna-szabad-megvarrni.htmlA divat újra és újra ismétli önmagát. Ám vannak olyan tervezők, akik mindenáron szeretnének valami olyat mutatni, amelyet eddig senki nem készített előttük. Ezekből a túlzott erőfeszítésekből készülnek azok a kreációk, amelyeket jobb lett volna, ha papírra sem vetnek. TrendOrigoÁtlagos nők bújtak J.Lo ruhájába: fotókhttp://www.life.hu/trend/20181106-atlagos-nok-bujtak-j-lo-ruhajaba.htmlÁtlagos nők mutatták meg, hogyan áll rajtuk Jennifer Lopez villantós ruhája. TrendOrigoKatalin és Meghan hercegné is rövidebb ruhákat hord a várandósság alatthttp://www.life.hu/trend/20181106-katalin-es-meghan-hercegne-is-rovidebb-ruhakat-hord-a-varandossag-alatt.htmlRövidebb, térd fölé érő ruhákban láthattuk várandóssága alatt Katalin hercegnét, most pedig Meghan hercegné is ezt a trendet követi. De vajon mi lehet az oka, hogy a királyi szoknyák kurtábbak a terhesség ideje alatt? Trend--Victoria's Secret-angyalnak öltözött Kim Kardashian: fotóhttp://www.life.hu/trend/20181104-victorias-secret-angyalnak-oltozott-kim-kardashian.htmlVictoria's Secret-angyalnak öltözött halloween alkalmából Kim Kardashian. Trend--Nagy pizsamamustra: a legszebb és legmelegebb darabokhttp://www.life.hu/trend/20181026-pizsamamustra-pizsamak-a-hideg-estekre.htmlEgy igazi pizsamamániásnak nem is kell magyarázni a pihe-puha polárdarabok és az őszi bekuckózások jelentőségét és örömét. Körbenéztünk, melyek most a legszebb és legmelegebb pizsamák a fast fashion boltok kínálatában. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.