szántó daniella Új élet felhívás új élet projekt játék albert kinga Újév fogadalom benyeczkó gabriella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiválasztottuk azt a három szerencsést, akinek segítünk megvalósítani az álmait. Ismerd meg őket!

2013 decemberi, Kezdj új életet a Life.hu-val! elnevezésű felhívásunkra több ezren küldtétek be újévi fogadalmaitokat. Köszönjük, hogy megtiszteltetek bennünket bizalmatokkal! Hosszas megbeszélések, éjszakába nyúló egyeztetések eredményeként kiválasztottuk azt a három szerencsés hölgyet, akinek segítünk megvalósítani az álmait.

Elsőként Kinga történetét ismerhetitek meg (aztán sorban a többiekét is) - a felkészülés minden lépését nyomon követhetitek majd a Life.hu oldalonvideók, cikkek formájában, de Kinga személyes blogbejegyzéseit is olvashatjátok majd. Hamarosan indul Facebook-oldala is, ahol napi szinten tájékozódhattok arról, hol áll a céljai elérésében. Sőt, a különböző tévéműsorokban is találkozhattok majd vele. Gyertek, és drukkoljunk együtt, hogy sikerüljön Kingának megvalósítani az álmát!

Albert Kinga, 36 éves: "Teljesítem a Telekom Vivicittá futóverseny egyik távját!"
Kingának 21 hónapos gyönyörű ikergyermekei vannak. A szülés után sokkolta az orvosok diagnózisa: rákos daganatot fedeztek fel a mellében. Szerencsére túl van már egy sikeres kemoterápiás kezelésen és a hosszan tartó betegsége után most kezd lábadozni. Szeretné megmutatni – nemcsak környezetének, gyermekeinek, de magának is - hogy egy erős, életvidám nő, ha akar, fel tud állni még egy ilyen szörnyű tragédia után is. Éppen ezért úgy határozott, hogy elindul a 2014. április 13-án megrendezésre kerülő Telekom Vivicittá futóversenyén, és megtesz mindent annak érdekében, hogy célba érjen.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A felkészítést a Life.hu sztárszerzői vezetik: Kinga edzéseit Kropkó Péter és Gajdos Tamás mozgáskoordinátorok irányítják majd, míg speciális étrendjét Miháldy Kinga és Zentai Andrea, az Országos Élelmezés- és táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) munkatársai állítják majd össze. A nőiesség megélésével kapcsolatban Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? team vezetője fog tanácsot adni, míg a lelki megpróbáltatásokon Szily Nóra, coach fogja Kingát átsegíteni.


Szántó Daniella, 25 éves: "Formába hozom magam az esküvőmre!"
Daniella és párja, Bence úgy döntöttek, hogy tíz hosszú év után idén kimondják a boldogító igent. Daniella addig két ruhaméretet szeretne fogyni, gyönyörű menyasszonyként szeretne az oltár elé állni és a lehető legemlékezetesebb esküvőt szeretné megszervezni.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A vágyott súly elérésének érdekében az edzéseket Kropkó Péter és Gajdos Tamás mozgáskoordinátorok irányítják majd, míg Daniella diétás étrendjét Miháldy Kinga és Zentai Andrea, az Országos Élelmezés- és táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) munkatársai illetve Fekete Krisztina dietetikus állítják majd össze. Gyönyörű menyasszonnyá Takács Nóra és az általa irányított Hogyan legyek jó nő? team fogja varázsolni, míg a házasulandók lelki életével Szily Nóra coach fog foglalkozni.


Benyeczkó Gabriella, 49 éves: "Megmutatom, hogy az 50 az új 25!"
Gabriellát 12 évvel ezelőtt rákkal diagnosztizálták, majd különböző hormonkezelésekkel mesterségesen változó korba hozták. Gyógyultnak nyilvánították, jelenleg tünetmentes és úgy érzi, bármire képes, hiszen lehet, hogy a teste 50, de a lelke 25 éves.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Mit szeretnék csinálni? Szeretnék részt venni a Gerecse 50 teljesítmény túrán, jó lenne elkészíteni egy szexi fotósorozatot Nánási Pállal, minden vágyam körbebiciklizni a Balatont, nagy kihívásnak érzem, hogy részt vegyek egy vad rúdtánc órán és idén jó lenne őrjöngeni a Sziget fesztiválon is."

A teljesítménytúrára és a Balaton körbebiciklizésére Kropkó Péter és Gajdos Tamás mozgáskoordinátorok fogják felkészíteni, míg a változó korban lévő, aktív életet élő speciális étrendjét Miháldy Kinga és Zentai Andrea, az Országos Élelmezés- és táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) munkatársai állítják majd össze. A szexi fotózásra Takács Nóra és az általa irányított Hogyan legyek jó nő?team fogja gyönyörűvé varázsolni, és Nánási Pál fogja elkészíteni a fotóit. A vágyak mögötti motivációról, jövőképről Szily Nóra coach fog Gabriellával beszélgetni.

Küldd be az újévi fogadalmad! - Segítünk!http://www.life.hu/szorakozz/20131211-kuldd-be-az-ujevi-fogadalmad-a-life-hu-segit-hogy-megvalositsd.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.