Hatan egy ágyban? Hogyan lehet?

Forrás: Thinkstock -
ikrek bezzeganya szex szülők kötődés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Másodjára hármasikreim születtek. Ebből kifolyólag négy egykorú gyereket van szerencsém nevelni. Manapság a csapból is a kötődő nevelés folyik. Az ember akkor is találkozik vele, ha nem akar. Az elveikkel történetesen semmi bajom, de mivel a 8 alapelvüknek a felét távolról sem sikerül teljesítenem, gondoltam, leírom, hogy néz ki a kötődő nevelés a gyakorlatban. Egy ikres nagycsaládban" – írja a Bezzeganya blog szerzője.

Alapelv 1: Lehetőség szerint kerüld a gyakori, illetve a hosszabban tartó különléteket!

Ezt egyszerű teljesíteni, ikreket nálunk egyik nagymama sem vállal be egyszerre, így legalább egy mindig velünk van. Ha meg kórházba kell mennem valamelyikkel, azzal a helyzettel meg úgysem tudok mit kezdeni.

Alapelv 2: Közös alvás

Hatan kéne egy ágyban aludnunk? A mi esetünk nagyon speciális, de már „sima” kettesikres családokban sem tudom elképzelni, hogyan férnek el négyen egy ágyban. Nálunk már abból is balhé volt, ha az egyik beteg volt és velem aludt. A másik három ezen annyira megsértődött, hogy több kárt okozott az együtt alvás, mint amennyit használt. A nem ikres családokban is érdekelne, ki hogyan oldja ezt meg. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a nagyobb testvér nem féltékeny a kisebbre, amiért a kicsi a szülőkkel aludhat. Ismerek olyan családot, ahol a nagy apával, a kicsi pedig anyával alszik. Persze ez is egy megoldás, de az együtt alvásról szóló szakirodalom sehol nem tér ki rá, ezért én most itt nyíltan megkérdezem: ugyan hol és hogyan szexelnek ilyenkor a szülők? Mert a család alapja az apa és az anya kapcsolata.

Forrás: Thinkstock

Alapelv 3: Pozitív figyelem

Elmélet: A kötődő nevelés szellemében nevelt gyerek megtanulja, hogy szükségleteit teljes mértékben és előreláthatóan minden esetben teljesítik.

És a gyakorlat: Amikor öltöztetek, a többiek addig várnak. Ha türelmetlenül sírnak, akkor is. A már felöltöztetett kiül a teraszra babakocsiba, hogy ne melegedjen be. Visszamegyek a többit öltöztetni, addig ő rázendít a teraszon. Amikor a fürdőkádból egyszerre akarnak kijönni, amíg az elsőt öltöztetem, addig a másik kettő ordít. Ha az egyik épp a mászóka tetején van, megkérem a másik kettőt, hogy addig ne másszanak fel a csúszdára, amíg a tesót le nem szedem onnan. És ők várnak. Kénytelenek. Az autóba mindenki elsőként szeretne beszállni, a középen ülőt kéne előreengedni. A szélén ülőt ilyenkor visszatartom, még ha rúgkapál, akkor is. Egykéket nevelő, hisztirohamban szenvedő gyerekek szülei szokták kérdezni, hogyan bírom, ha több gyerek hisztizik. Ritkán hisztiznek. Eleve ahhoz szoktak hozzá, hogy nincs minden szükségletük kielégítve és főleg nem azonnal. Abba születtek bele, hogy anya figyelme meg van osztva. Nem is ismernek más helyzetet. Megtanulták, hogy mindig ki kell várniuk a sorukat.

Ettől volnának lelki sérültek? A kötődő nevelés lényege, hogy a gyereket ne hagyjuk sírni, mert a gyerek így tanul meg bízni az emberekben és biztonságban érezni magát. Ha azonban a korai szakaszban nincs kielégítve a gyerek biztonságigénye, vagy bizonytalan kötődés alakult ki az anya és közte kétéves kora előtt, akkor jóval tovább fönnmarad a függés, akár sosem szűnik meg.

Ha ez így volna, akkor….

A cikk folytatását a Bezzeganya blogon olvashatod tovább.

Teher a gyerek? Így csináld!http://www.life.hu/anyaskodj/20131219-teher-a-gyerek-igy-csinald-hordozok-bemutatasa-jellemzese.htmlDobd fel a gyerekszobát 5 perc alatt!http://www.life.hu/anyaskodj/20131217-8-egyszeru-de-praktikus-trukk-amivel-pillanatok-alatt-ujjavarazsolhatod-a-gyerekszobat.htmlÍgy is lehet gyereked - gyorsabb, kényelmesebbhttp://www.life.hu/anyaskodj/20131217-igy-is-lehet-gyereked-egyszerubb-gyorsabb-kenyelmesebb-az-orokbefogadas-uj-szabalyai.htmlAhol a gyerekek hajtják álomra a fejükethttp://www.life.hu/life/galeria/20131222-gyermekek-fekhelyei-a-vilag-kulonbozo-pontjairol.htmlEzt ne tedd, ha gyereket szeretnélhttp://www.life.hu/anyaskodj/20131108-nehany-pohar-bor-is-csokkenti-a-teherbe-eses-eselyet-es.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.