Segítség! Nem találom a hangot a lányommal!

szex menstruáció anya szexuális felvilágosítás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu szakértőjének segítségével korábbi cikkünkben már utánajártunk annak, hogy egy édesanyának mikor és miként kell sort kerítenie a kamasz lányát érintő nagy beszélgetésre. A témát tovább boncolgatva ismét Győri Szilvia szexuálpszichológus segítségét kértük, aki ezúttal abban ad tanácsot, mit tegyen egy anyuka, ha nem találja meg a közös hangot a lányával.

Győri Szilvi, szexuálpszichológus szerint, ha lányunk az első szavunkra felpattan, és kimenekül a helyzetből, gondoljuk végig, hogy megfelelően kezdeményeztük-e a számára kínos felvilágosító beszélgetést.

Forrás: Dreamstime

Az időzítés nagyon fontos!


Szakértőnk elmondta, hogy nem hozakodhatunk elő egy komolyabb, időt igénylő témával, amikor a reggeli suliba, munkába rohanás kellős közepén vagyunk, vagy nem tudunk kettesben lenni, vagy amikor a barátaihoz vagy épp egy másnapi dolgozatra készül gyermekünk, de akkor sem, ha egy szerelmi dráma kellős közepén van, vagy bármilyen krízisben. Biztosítsunk nyugodt körülményeket, ne az internet vagy a kedvenc sorozata elől rángassuk el. Ha alkalmasnak érezzük a beszélgetés megejtését, elengedhetetlen a megfelelő bevezetés: „Szeretnék valami fontosat megbeszélni veled. Tudsz most rám figyelni?"

Ha a válasz nemleges, akkor se hagyjuk annyiban, kérdezzük meg, hogy mikorra halasszuk a beszélgetést és ne hagyjuk, hogy kitérő választ adjon. Ha pedig igennel felel, ő is elkötelezte magát figyelmével, idejével.

Forrás: Dreamstime

Az okoskodó, kioktató, felsőbbrendűséget sugalló hangnemet messziről kerüljük, és ne generáljunk szégyenérzetet!

Ha bármilyen szuper is a bevezetőnk, és akármilyen barátságos, közvetlen és laza az általunk megteremtett légkör, ám gyermekünk mégsem befogadó, gondoljuk át az egyéb alternatívákat.
Fogadjuk el, hogy az is előfordulhat, hogy az általunk kezdeményezett felvilágosító beszélgetésre hivatalos formában sosem kerül sor. De elképzelhető, hogy épp egy közös filmnézéskor merül fel egy kérdés, vagy akkor, amikor a legjobb barátnő menstruálni kezd, vagy elveszíti a szüzességét, esetleg egy szerelmi csalódás kapcsán. Nem kell minden információt egy csomagban odaadni és letudni ezzel mindent. Gyermekünknek tudnia kell, hogy ha nem akar tőlünk meghallgatni egy egész prezentációt, akkor is kérdezhet bármikor.

Ha adódik alkalom, mi is mesélhetünk az első szerelmes levélről, amit kaptunk, vagy amikor először udvarolt nekünk valaki. Ezek a történetek a legtöbb gyereket nagyon is érdeklik, és rögtön meg tudunk vele nyitni bennük is egy kaput.

Forrás: Dreamstime

Ne feledjük, egyre több iskolában szerveznek felvilágosítóórákat, amivel alapvető információkhoz hozzá fog jutni gyermekünk, de valójában a kortárs csoporton belül rengeteg téma felmerül, beszélnek róla, persze sokszor téves következtetéseket, tényeket állapítanak meg, de legalább van ennek egy fóruma, nem marad egyedül a kérdéseivel, gondolataival. Jobb híján ott az internet is, vannak már kifejezetten tiniknek fejlesztett oldalak, ahol szakértőkkel vagy egymással is beszélgethetnek. Ezen felül pedig oktató videókat is találhatunk az interneten, ha mi megtaláljuk ezeket, jó eséllyel gyermekünk is. De akár fel is hívhatjuk rájuk a figyelmét.

Győri Szilvia, szexuálpszichológus

Pszichológus segítségét is lehet kérni, de azt hiszem, ez a legritkább. Hozzám is kerülnek olykor tinik, akiket a szülő cipel el, és látványosan nincs ínyükre a dolog, de valójában borzasztóan kíváncsiak, és könnyen meg lehet velük találni a közös hangot. Olyan tinédzser is járt már nálam, aki önszántából keresett meg, hogy hiteles választ kapjon a kérdéseire. Kérdés pedig mindig sok van. Mindig más és más az aktuális, és ez így van jól.

Ha gyermekünk nem tőlünk szeretne információkat begyűjteni, fogadjuk el, és semmiképp se vegyük sértésnek. Biztosítsuk róla, hogy bármikor hozzánk fordulhat, ha úgy érzi. Aggodalomra pedig semmi ok, meg fogja találni a módját, hogy aktuálisan felmerülő kérdéseire választ kapjon, és ha hibázik, akkor stabil támaszként legyünk mellette, és hagyjuk, hogy ebből is tanuljon.

Támogatott tartalom

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.