csillagjegy horoszkóp November ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Rákok számára nagyon mozgalmas hónapot ígérnek a csillagok, a Skorpiók életében pedig fontos változások köszöntenek be - munkafronton és a szerelemben egyaránt. Böngészd át novemberi horoszkópunkat!

Kos

A hónap első napjai kényelmesen, csendben, már-már furán nyugodtan telnek, amit nem is értesz, mert nem ezt szoktad meg mostanában. November második felében állandóan történni fog veled valami. Mindemellett feltétlenül oda kell figyelned a környezetedben lévő emberekre, mert egy kellemetlen helyzetbe akar majd valaki belekényszeríteni. Nagy általánosságban elmondható, hogy igen tüzes vagy, de képes vagy megfontolt, óvatos, körültekintő lenni, november folyamán azonban mégis nagy a veszélye annak, hogy valaki félrevezethet, becsaphat, mert naivan bedőlsz neki. Ezért most kiemelten fontos, hogy a megszokottnál óvatosabb légy, vagy akár bizalmatlanabb is! November 18-a után bármibe is fogsz, azt biztos, hogy sikerrel zárod.

Vagány programtipp: Ne feledkezz meg november 11-ről, Márton napjáról, amikor muszáj libahúst enni és újbort kóstolni!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]



Bika

Október sem volt munka- és feladatmentes időszak, de novemberben igencsak fel kell kötnöd a nadrágod, ha mindenhol és mindenkinek meg akarsz felelni. Rengeteg a tennivalód, a fejed fölé ér a munka, alig győzöd. Még az a szerencse, hogy nem csak kötelességből dolgozol, vagy azért, mert muszáj, így november közepén már tisztán fogod látni, hogy megéri az erőfeszítés, lesz eredménye az energiabefektetésnek. A munkádat a hónap végére siker koronázza, amelynek meglesznek a pozitív erkölcsi és anyagi elismerései is. A hónap végén jöhet egy kis jól megérdemelt lazítás is, és már itt is a karácsony! A hónap utolsó napjaiban jól alakul a párkapcsolatod - ha még nincs, jöhet egy új.

Vagány programtipp: Nagy Burgonyanapot tartanak november 20-án a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban. Mindent megtudhatsz ennek a zöldségnek a múltjáról és jelenéről.

Ikrek

A hónap első napjaiban kicsit befelé fogsz fordulni, mert pontosan érzed, hogy a helyére kell raknod néhány dolgot ahhoz, hogy újra 100 százalékig jól érezd magad a bőrödben. November 8-a után fontos és érdekes bolygómozgások figyelhetők meg, amelyek a mindennapjaidat pozitív irányba fogják befolyásolni. Eleinte nehezen fogod tudni követni az eseményeket, sőt, akár el is veszítheted a fonalat, koncentrációkészséged csökken, de 12-e után végleg rálelsz arra a dologra, személyre vagy éppen feladatra, amely kitölti majd a mindennapjaidat. Jól teszed, ha nem erőlködsz, és nem tervezel komolyabb dolgokat, inkább hagyd, hogy most a lehetőségek jöjjenek házhoz, és válaszd ki a neked tetszőt!

Vagány programtipp: Mennyire szereted a disznóságokat? Révfülöpön november első hétvégéjén lehet benne részed! Hamisítatlan disznótor vár rád!

Rák

Október végre lezárult, nem volt tökéletes, kellemetlen és kellemes pillanatok váltogatták egymást, de november hava bizony sokkalta jobbat ígér! Mozgalmas, sok jövés-menést igénylő időszak köszönt be, alig lesz szabad perced, mindig lesz valami fontos tennivalód. Ha éppen fellélegeznél, akkor is jön újabb megoldást igénylő feladat, vagy épp megtanulsz valami fontosat, megismersz egy új trükköt, amelyet később biztosan fogsz tudni kamatoztatni. Karriered vagy tanulmányaid lekötnek, kiemelten kezeled ezen életterületeket, mert legbelül érzed, mennyire fontosak ezek számodra. Szerencsével járhatsz, mert olyan támogatót sikerülhet megnyerned terved kivitelezéséhez, aki pont azokat a hiányosságokat lesz képes pótolni, amelyek benned nincsenek meg.

Vagány programtipp: Budapesten rendezik meg november 28-án az Újbor- és Sajtfesztivált. Érdekes program lehet, az biztos!

Oroszlán

Az október végén kialakult családi vagy baráti konfliktusok végre megoldódhatnak, de ehhez neked is engedned kell egy kicsit, mert nincs mindenben igazad. Fontos, hogy a hónap első napjaiban légy óvatos, és a megszokottnál is körültekintőbb, mert a kommunikációd messze nem lesz tökéletes, és meglehetősen könnyen megbánthatsz másokat. Ez nem lesz tudatosan szándékos a részedről, mégis megtörténhet, hogy elvesztesz egy jó barátot, vagy egy rokon nem akar majd veled szóba állni egy ideig. Szükséged van erre? Biztos nincs! Ha dolgozol vagy éppen tanulsz, akkor november 24-e után nagyon kedvező lehetőségekre számíthatsz, amiket érdemes kihasználni. Érzelmi ügyeid szintén jól alakulhatnak: ha szingli vagy, többen is kereshetik kegyeidet.

Vagány programtipp: Ha szereted más népek zenéjét, akkor érdemes lesz ellátogatnod a Balkán Világzenei Fesztiválra Pécsett, november 3-6. között.

Szűz

A hónap első fele kellemesen, eredményesen telik, bár kiemelkedő sikerek nem lesznek a hétköznapokban, de jól fogod magad érezni a bőrödben, mert eredeti terveid haladnak előre. November 15-e után mozgalmasan fognak telni a hónap hátralévő napjai, nem is érted, hogy mi történik körülötted, de légy résen, mert mindenki támogatni fog. Kiváló lehetőségeket ígérnek a csillagok, régóta nem volt ennyire kedvező a bolygóállás számodra. Népszerű és elismert leszel, használd ki ezt az időszakot új ismeretségek, barátságok kötésére, mert ezek nagy része hasznos lesz számodra és érzelmileg tartalmas. Ebben az időszakban szinte bárkit meghódíthatsz, és akár tartós szerelmi kapcsolat alapjait is lerakhatod, mely hosszú távra szólhat!

Vagány programtipp: Ki ne szeretné az ásványokat, kristályokat? Idén 22. alkalommal várják az ásványgyűjtők az érdeklődőket a Mátrában, Gyöngyösön, november 6-án és 7-én.

Mérleg

Jól alakult az októberi hónapod, de csak most jön el az ideje, hogy minden lehetőséget megragadj. Már november legelső napjaitól használd ki a kedvező bolygóállásokat tanulásod, munkád, magánéleted fellendítésére, mert ritkán kedveznek ennyire a csillagok minden életterület javításához egy időben. A hónap második felének eseményei, lehetőségei hosszú távra megalapozhatják sikereidet, elismertségedet. Nagy kár lenne elszalasztani a tálcán kínálkozó alkalmakat a változtatásra. Nem elképzelhetetlen, hogy valamilyen utazás vagy hirtelen jött költözés vár rád. A siker hosszú távon elkísér, problémáid is megoldódhatnak, anyagi ügyeid rendeződhetnek.

Vagány programtipp: Tihany nemcsak a visszhangról, hanem a gardáról is híres. Ennek a halfajtának fesztivált szerveznek november 6-án és 7-én, ne maradj le róla!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]



Skorpió

Túl sok panaszra nem lehetett okod, mert úgy alakultak a dolgaid, ahogy azt eltervezted. Nagyszerű időszak köszönt be novemberben, érdemes lesz minden pillanatát megélni. Most jött el a változás ideje számodra, használd ki a lehetőségeidet, mert nem kell sok dolog után futnod: a lehetőségek egyenesen az öledbe hullanak majd. Azok a változások, amelyek ebben a hónapban történnek veled, legalább két évre meghatározóak lehetnek, ezért nem érdemes a homokba dugnod a fejed. Persze megteheted, de nagy hibát követnél el ahelyett, hogy belevágsz az ismeretlenbe. Amit most elvállalsz, az döntően pozitív irányba fog haladni, csak arra kell vigyáznod, hogy ne használják ki a jó szívedet. November eleje inkább az anyagi ügyeknek kedvez, a hónap második felében szerelmi sikereidre lehetsz büszke.

Vagány programtipp: Érdekelnek a motorok? Akkor is, ha kicsit régiek? Old Motors börze lesz Szigetszentmiklóson a Kék Tó parkban, november 13-án.

Nyilas

Jó hangulatban kezded el ezt a hideg hónapot, téged nem zavar a zord idő, legyen ez más problémája, mert minden évben ekkor érzed igazán jól magad - lassan a Nyilas jegyébe ér a nap. Nagyszerű november vár rád, eljött a te időd, de ez még nem ok a lazsálásra, a sikerért és az eredményekért most is keményen meg kell dolgoznod. Ha pihenésre és kikapcsolódásra vágysz, akkor erre inkább a hónap első hete alkalmas. November közepén ígéretesek a bolygóállások, ne vesztegesd el semmittevésre. A munkádban, tanulmányaidban is új fejezet kezdődik, ami évekre meghatározhatja a céljaidat. Csak azt nem fogod tudni most megvalósítani, amit nem akarsz, vagy ami túlságosan irreális a lehetőségeidhez mérten. A szingliknek a szerelem most garantáltan szenvedélyessé válik!

Vagány programtipp: Világhírű muzsikusok lépnek fel a Művészetek Palotájában november 21-én! Ott a helyed!

Bak

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban érzed magad. Kivirulsz, rengeteget mosolyogsz, bárkit képes vagy levenni a lábáról. Bár kifejezetten jól haladnak ügyeid, kiváló ötleteidet hasznosítani is tudod nap mint nap, de most sem vagy maradéktalanul elégedett önmagaddal és a nehezen kialakult sikereiddel. Az anyagiak most kevésbé érdekelnek, de nem is kell velük sokat foglalkoznod, mert a hónap közepén váratlan forrásból extra bevételre is szert tehetsz. A hónap vége apróbb problémákat jelez, épp ezért ne adj kölcsön senkinek, ne fogadj a bizalmadba senkit! Ha megteszed, bottal ütheted a vagyonod nyomát!

Vagány programtipp: Ha hajlandó vagy elmenni Szolnokig, és a művészetek különböző ágai is érdekelnek, akkor a XIV. Őszi Művészeti Hetek csak rád várnak!

Vízöntő

Átléptél egy új hónapba, de ez mit sem változtatott a gondolkodásodon, felfogásodon, sőt, november elején még attraktívabb leszel. A hónap sok mozgalmasságot ígér, új ismeretségekre tehetsz szert, amelyekből profitálhatsz - nemcsak erkölcsileg, hanem akár anyagilag is. A tervek megvalósítására kiváló november havának középső szakasza, a legjobb napok: 14-e és 17-e. Emberi kapcsolataid folyamatosan harmóniát és kiegyensúlyozottságot mutatnak, új szerelem megjelenésére inkább a hónap második fele alkalmas, mindent bele! Fontos tudnod, hogy most minden vágyad teljesülhet, de ne légy túlságosan akaratos, s akkor a jó dolgok és az új kapcsolat is nagyszerűen alakulhatnak.

Vagány programtipp: Vácon hatalmas őszi művészeti hetek követik egymást a Madách Művelődési Központban, érdemes egy kirándulást tenned arra.

Halak

Mit szeretnél megvalósítani novemberben? Milyen vágyaid, ötleteid, terveid vannak? Vedd számba őket, akár egy papírra is felírhatod mindegyiket, így legalább tudod követni, mi az, amit elértél, s mi van még hátra. Karriered, saját vállalkozásod, vagy épp tanulmányaid terén még magad számára is meglepően eredményes lehetsz november közepéig, de mindig nézz körül, és ne paktálj le mindenkivel, ugyanis megeshet, hogy néhány téged nem kedvelő személy sem tétlenkedik majd, és sok akadályt gördít eléd 20-a után. A családi ügyeidet november 26-a után rendezd, ekkor több figyelmet és energiát igényelnek majd szeretteid. A hónap közepén a magányosok szerelemre találhatnak, amely hosszú távra szólhat.

Vagány programtipp: Messzinek tűnhet, de nem az! Egyre közeledik az adventi időszak, amely idén november 28-án kezdődik, pl. a Gyulai Várban vagy Pesten a Vörösmarty téren...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.