Jónő Team: "A jelszavunk: csak életvidáman!" - Alexa érettebb külsőt kapott

Takács Nóra Fashion donor Kurucz Nikolett állásinterjú érett külső Átalakít a Jónő Team Kántor Katalin Larion Oscar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezen a héten Alexa érkezett hozzánk egy kis bátorításért, szépülésért és jó tanácsokért, mi pedig nagy örömmel fogadtuk a fiatal orvostanhallgatót.

"Tudom, hogy a történetem nem egyedi és még csak nem is különösebben érdekes vagy ékes szavakkal megfogalmazott, de őszinte, és bízom benne, hogy ennyi is elég" - ezekkel a sorokkal zárta jelentkezési lapját Alexa. Arról írt, hogy a párkapcsolata nem alakult jól, amiért magát okolja. Szeretne ismét boldog és mosolygós lenni, ezért jelentkezett hozzánk. Ahogy elolvastam a levelét, egy kedves lány képe bontakozott ki előttem, akivel szerettem volna élőben is találkozni. Így meghívtam egy kis átalakításra.

Alexa 24 éves, hatodéves orvostanhallgató Szegeden. Általában a koránál jóval fiatalabbnak nézik, ami zavarja - pár év múlva már nem fogja... :-). Szeretne kicsit nőiesebb, érettebb megjelenést. "Jó lenne megtanulni szépen sminkelni, tudni azt, hogyan viseljem a hajamat, milyen ruhák illenek hozzám. Biztosan sok tippet kapok ma az átalakításon, nagy izgalommal várom!"

/1410/Alexa201410715036

Elsőként Niki készítette el Alexa frizuráját: "Alexa szőke hajjal érkezett hozzánk, amit szeret, éppen ezért csak a lenövését festettem újra, illetve egy ápoló és színezőhabbal halvány rózsaszín árnyalatot csempésztem bele. A haja fazonján nem változtattam, mert jól áll neki. Alexa kedveli a mostani formáját, és az új rózsaszínes árnyatnak is nagyon örült."

Azután Oscar következett: "Folyékony alapozóval egységesítettem a bőre színét. A természetes ragyogás érdekében csak a T-zónát púdereztem le. Megformáztam a szemöldökét és élénkítettem a színét. Szemhéjára púderrózsaszínt és levendulalilát satíroztam, amit megbolondítottam egy pici feketével. Szempilláit természetes hatású szempillaspirállal festettem ki. Orcáit rózsaszín arcpirosítóval élénkítettem. Ajkát fuksziapink árnyalatú ajakrúzzsal festettem ki."

/1410/Alexa20141071518

Felső: Promod; szoknya: Reserved; cipő: Reserved; fülbevaló: Promod

A Fashion Donor-lányokat Alexa bájos kisugárzása inspirálta arra, hogy nőies, magabiztos külsőt varázsoljanak neki: "Hamarosan kilép az iskolapadból, ezért szerettük volna az önbizalmát erősíteni. Vagány, nőies külsőt a virágmintás ceruzaszoknya adott neki, ezt a visszafogott, de karakteres szettet bátran ajánljuk akár állásinterjúra is! Ma már kiléphetünk a monocrome színvilágból az ilyen alkalmakon. Csak életvidáman!"

/1410/El_cs201410715343

Mikor minden készen állt, jött Kata, és szuper képeket készített. Egyetlen dolgon akadt csak meg egy pillanatra a fotózás: Alexa épp egy fesztiválról jött el az átalakításra, és hogy vissza is tudjon menni, a karszalagját nem lehetett leszedni. Kisebb tanakodás után úgy döntött a csapat, hogy sebaj, akkor maradjon a karszalag. Alexa így is nagyon elégedett volt a végeredménnyel. "Nagyon szeretném megtanulni ezt a nőies oldalamat kihozni magamból segítség nélkül is. Sokkal magabiztosabb lettem, szuper érzés! Kivirult, színes nőt látok végre a tükörben, köszönöm nektek! Igyekszem ezt az állapotot megtartani a jövőben is." Mi pedig nagyon örültünk, hogy megismerhettük ezt a kedves, szép és okos lányt! A legjobbakat kívánjuk neki a jövőben is mindenhez! :-)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.