Nem jön az a fránya gólya? A hiba az ön készülékében van

terhesség családalapítás babavárás egészség mesterséges megtermékenyítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokszor hallani, hogy nincs meddő nő, csak terméketlen pár. Meddőségről azonban csak akkor beszélhetünk, amikor két év védekezés nélküli szexuális élet mellett sem érkezik meg a gólya. Persze gyakori, hogy a nőket már pár hónap próbálkozás után is elönti a kétségbeesés, és azt gondolják, valami nagy baj van. Sokszor csupán idő kérdése a baba megfoganása, de sajnos előfordulhat, hogy egyéb (fizikai és lelki eredetű) problémák állnak a háttérben. És akkor más megoldásra van szükség.

Mielőtt azonban orvosi segítséget veszünk igénybe, érdemes végigvenni ezeket a hátráltató tényezőket. Korábbi cikkünk segítségével, amelyben felsoroltuk a leggyakoribb fizikai és lelki okokat, tesztelheted, nálad fennáll-e valamelyik.

A gyermek iránti erős vágy és a sikertelenség sokszor ugyanis ördögi kört hoz létre.

Forrás: Thinkstock

Fontos tisztázni magunkban, hogy értékes, szerethető emberek vagyunk, és a gyermekünk csak hozzáadni fog az életünkhöz, a hiánya pedig nem vesz el belőlünk. Amikor teherbe esni komoly kihívás, akkor az minden örömöt száműzhet a párkapcsolatból, a szexuális együttlétekből, a mindennapokból, és ráadásul magát a teherbe esést is gátolja. Legfontosabb dolog a fizikai kivizsgálások mellett az, hogy - akár pszichológus segítségével - ebből az ördögi körből kikerüljünk.

Ne hibáztasd se magad, se őt!

A statisztikák szerint folyamatosan nő azoknak a száma, akik hiába próbálkoznak és várnak a babára akár évekig is, a sikeres fogantatás mégsem akar összejönni. A párok nagyjából 15-20 százalékát érinti ez a nehézség, számos esetben pedig nem is a nőn múlik az anyává válás. A meddőségi problémák közel harmadának hátterében a férfiak állnak – írtuk korábban azon cikkünkben, amelyből kiderül, hogyan érhetik el a férfiak, hogy spermájuk csúcsminőségű legyen. A férfimeddőség hátterében ugyanis gyakran banális okok húzódhatnak meg.

Amikor a férfi miatt nem jön a baba:

Az amerikai McGill Egyetem 2013-ban publikált kutatása szerint a fogantatás sikerességében, illetve a magzat egészséges fejlődésében nemcsak az anya, hanem bizony az apa étrendje és életmódja is fontos szerepet játszik. Ha a pár mindkét tagja makkegészséges, mégsem kopogtat a gólya, érdemes a jövendőbeli apuka életmódját is górcső alá venni. A témáról itt írtunk korábban.

Ha nincs más megoldás...

Az életkor növekedésével sajnos a mesterséges megtermékenyítés sikere is csökken. Negyven év felett fele akkora eséllyel indul egy nő, mint negyven alatt. Számít a leendő anya életvitele, testsúlya és táplálkozási szokásai is. (Jelentős súlyfölösleg leadása után például növekedhet a teherbe esés esélye is. Erről itt írtunk korábban.)

Ha már legalább 12 hónap sikertelenség áll a hátunk mögött, érdemes nőgyógyászhoz fordulni, aki a szükséges vizsgálatok elvégzése után elküldheti a párt egy meddőségi centrumba.

Forrás: Thinkstock

Női oldalról itt fizikai ellenőrzésekkel, laborvizsgálatokkal, képalkotó eljárásokkal, szükség esetén pedig sebészeti technikákkal történik a terméketlenség okának kiderítése. A pár férfi tagjánál az első és legfontosabb lépés az ondó minőségi és mennyiségi vizsgálata, ezt szükség esetén egyéb andrológiai vizsgálatok, például hormonszint-meghatározás követhetik. Ezek ismeretében kezdődhet csak meg a megfelelő mesterséges megtermékenyítési eljárás kiválasztása.

Jó tudni!

A Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című szaklapban megjelent tanulmány szerint a D-vitamin nemcsak az immunrendszer működéséhez és a csontok egészségéhez fontos, de ahhoz is nélkülözhetetlen, hogy a nőknek egészséges, "jó minőségű" petesejtjeik legyenek. Az olasz tudóscsoport mesterséges megtermékenyítésen átesett nők adatait elemezte. A hölgyek mind egy meddőségi klinikára jártak kezelésre 2012-ben. 154 nőnél D-vitamin-hiányt diagnosztizáltak, míg 181 nő szervezetében elegendő D-vitamin volt. A szakemberek szerint 30ng/ml az ajánlott szérum D-vitamin-szint. Azok a nők, akiknek a szervezetében elegendő D-vitamin volt, kétszer olyan gyakran estek teherbe, mint a hiánnyal küzdők. Az általánosságban elmondható, hogy a szükséges D-vitamin-mennyiség a táplálkozással csak nehezen biztosítható, ezért már a sikeres fogantatás előtt is indokolt a megfelelő D-vitamin-szint biztosítása terhesvitaminok segítségével.

Mesterséges megtermékenyítés: méhen belül

1. Inszeminácó: Ez a megoldás akkor jelent segítséget, ha a férfi spermiumhiányban szenved, vagy csak nagyon alacsony a spermiumok mozgásképessége. Persze feltétel, hogy mindezeken felül legyen elegendő egészséges spermium, tehát a férfi termékeny legyen.

A méhen belüli megtermékenyítés során az előkészített spermiumokat vezetik fel a méhüregbe (minimális hormonális petefészek-stimuláció mellett), ahol azok természetes úton találkoznak a petesejttel, onnantól pedig már spontán következik be a megtermékenyülés. (Idetartozik a donorinszemináció is, amikor egyedülálló, gyermeket akaró nő, aki a törvényi szabályozásnak megfelel, az eljáráshoz szükséges donorspermaanyag beszerzése miatt spermabankhoz fordul.)

Forrás: Thinkstock

A baba, akinek két anyukája van: petesejt-donáció

Egy pár 11 év hosszú, reményekkel teli várakozás után petesejt-donációval vált valóra a nagy álom, a közös baba. A házaspárt éveken át hiába vizsgálták, hosszú ideig nem találtak semmi eltérést náluk, mégsem jött össze a pici. Zsuzsa, Zsolt és Maja történetét mindenkinek, aki a témában érdekelt, ismernie kell. Zsuzsánál ugyanis korai klimaxot diagnosztizáltak. Ez azt (is) jelentette, hogy a szervezete csak annyi petesejtet termel, amely a ciklusok fenntartásához elegendő csupán. Így jött az ötlet; a petesejt-donáció. A donor Zsuzsa unokatestvére lett, Melinda, aki a kérés hallatán egyetlen másodpercig sem habozott. Kattints a folytatásért!

2. ICSI – intracitoplazmatikus spermiuminjektálás: Ennek a módszernek az alkalmazására is akkor kerül sor, ha a probléma a pár férfi tagjánál van. (Vagyis gyenge minőségű spermakép esetén.) Az ICSI eljárás során a spermiumokat közvetlenül a petesejtbe juttatják. (Tehát abban különbözik az inszeminációtól, hogy nem várnak a spontán megtermékenyülésre.) A petesejtet az egyik oldalon rögzítik, majd a másik oldalról egy vékony tűvel juttatják be a spermiumot, így történik meg a fogantatás.

Mesterséges megtermékenyítés: méhen kívül

1. IVF (in vitro fertilizáció), avagy a lombikbébiprogram: A méhen kívüli megtermékenyítéskor a petesejt és a spermiumok a női testen kívül, speciális körülmények között találkoznak. A megtermékenyülés után az embrió osztódása elindul (ez mikroszkóp alatt jól követhető), majd visszaültetik az anyaméhbe, így a további fejlődés már természetes körülmények között zajlik tovább.

Vagyis ez a technika azon pároknak jelent megoldást, akiknél a petesejtek és a spermiumok találkozása valamilyen oknál fogva nem lehetséges. (Például, ha nincs elegendő számú és minőségű spermium, vagy a petefészkek, illetve a petevezetők valamilyen sérülése áll fenn.)

!

A speciális lehetőségekről és a megfelelő megoldás kiválasztásáról természetesen folyamatosan konzultálni kell a kezelőorvossal, és elkerülhetetlen, hogy őszintén felfedjük kórtörténetünket, és betartsuk az előírt utasításokat, hogy ha már nem adja könnyen az élet, külső beavatkozással mégis létrejöhessen az áhított családalapítás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.