Ikerterhesség: Drágám, nem egy, hanem két kisbabánk lesz...

szülés iker ikerterhesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Legutóbbi cikkünkben összegyűjtöttük pár vicces, kedves és kíméletes módot, ahogy az ember lánya közölheti a párjával, hogy nemsokára hárman lesznek. Azt azonban, hogy hamarosan négyen (vagy többen), már nem olyan könnyű beadagolni. És persze megemészteni sem.

A csoda fokozása

Először talán sokkoló lehet, és igencsak átírhatja a babavárásról, a szülésről, a gyermekágyi időszakról, a pénzügyi lehetőségekről, vagyis nagyjából az egész életünkről szövögetett terveket. Egy baba helyett két baba, egy szívhang helyett dupla zakatolás az ultrahangon, és az érzés, hogy rögtön kétszeres anyuka leszek.

Forrás: Thinkstock

Tudtad?

Az ikerkutatás egyik legizgalmasabb feladata az ikerterhességek gyakoriságának megállapítása. A statisztikai adatok szerint ugyan a kettős ikerszülés nem is olyan ritka, minden 89. terhességre jut egy kettős terhesség, de előfordulhat a 3-4, sőt, az ötös ikerterhesség is. Az egészségügy ismeri az egypetéjű, a kétpetéjű ikreket, valamint különbséget tesz a természetes úton fogant, valamint a mesterséges megtermékenyítés során fogant ikerterhességek között. Legyen azonban bárhogy, lehet a természet különösen kedves ajándéka, vagy a tudomány vívmánya az ikerterhesség, létük, személyiségük alakulása, és az ikrek közötti különös kapocs máig sok titkot rejteget még magában.

A Jön a baba sorozatban is találkozhattunk ikerterhességgel. Akkor a 26 éves Virág így mutatta be történetüket: "Se az én, se a párom családjában nem volt még ikerterhesség, így eszünkbe se jutott, hogy amikor rászántuk magunkat a családalapításra, rögtön két trónörökössel kell majd számolnunk. Sőt, igazából mi olyan jól éreztük magunkat kettesben is a férjemmel, annyira jó a házasságunk, a kapcsolatunk, hogy az is kérdés volt, egyáltalán akarunk-e babát...

Az ultrahangon jött aztán a nagy meglepetés, mert az orvos a kérdésemre, hogy minden rendben van-e a babával, azt mondta, hogy igen. "És a másikkal is minden rendben van" - legalább öt percet vitatkoztam vele, hogy az nem lehet, nekem csak egy gyerekem lesz, a családban se volt soha kettős szülés, meg biztos téved. A párom azonban közben látta a felvételen, hogy ott bizony tényleg két petezsák van. Ő segített meggyőzni, meg erőt is ő adott. Mert én sírtam. Azonnal eszembe jutott, hogy kicsi a ház, így is a dolgozószobából lesz a gyerekszoba, meg a sok rémtörténet az egygyerekes anyukáktól, a sok átalvatlan éjszakáról.

Mi lesz velem, velünk, ha két baba üvölt majd éjszakánként.

Virág mára persze el sem tudja képzelni, milyen lenne, ha csak egy gyermeke lenne. Imádja a kettős anyaságot, nincs szüksége plusz segítségre sem, mert fiai extrém jók, szépen, okosan, egyszerre esznek, alszanak. Imádja keresni, hogy a picik vajon miben hasonlítanak egymásra, lesni, hogy mi mindent csinálnak együtt. Egyszerűen csoda az egész.

Forrás: Thinkstock

Egymás kezét fogva született egy ikerpár:

Ohióban az egypetéjű ikrek császármetszéssel jöttek világra. Az egyik érdekesség, hogy az apróságok egymás kezét fogva születtek meg. Persze szem nem maradt szárazon a szülőszobában. Aztán kiderült, hogy úgynevezett mono mono ikrek, vagyis egy magzatburokban fejlődtek, vagyis a terhesség alatt végig nagyon közeli kapcsolatban voltak egymással.

Ez egy rendkívül ritka jelenség, csak a szülések 0,3 százalékánál fordul elő. A csodálatos szülésről készült felvételt ide kattintva érheted el.

Az ikrek különleges élete tehát már az anyaméhben elkezdődik. Különböző felvételek bizonysága szerint már pár hónapos koruktól kezdve tudnak egymásról, megérintik a másikat, összebújnak, játszanak, együtt alszanak, sőt, ha kell, verekszenek is. Általában az egyik baba a dominánsabb, ő nagyobbra nő, és ez a különbség születés után is megmarad. Külön érdekesség, hogy az egypetéjű ikrek negyede tükörkép iker, azaz míg egyiküknek bal karján van anyajegy, a másiknak a jobb karján találni egy ugyanolyat - írtuk korábban.

Az egypetéjű ikrek a DNS mellett majdhogynem azonos agyhullámmintával is rendelkeznek, egyforma gondolkodásuk talán ezzel magyarázható.

Emiatt érezhetik meg akár nagy távolságokból is egymás gondolatait, érzéseit, és emiatt fejleszthetnek ki egy saját közös nyelvet is. Az ikrek hajlamosak egymás közt mások számára érthetetlen nyelven beszélgetni, míg anyanyelvükön csak később kommunikálnak környezetükkel.

Forrás: Thinkstock

Főként az egypetéjű ikreknél figyelték meg, hogy egyszerre lesznek betegek, felnőttként ugyanabban az időpontban jelenik meg náluk ugyanaz a krónikus betegség, például a vesebaj vagy a reuma. Még akkor is hasonlóan élik az életüket, ha születésükkor elválasztják őket, és nem is tudnak arról, hogy ikertestvérük lenne.

Gyakori, hogy egyszerre kötnek házasságot, válnak el, születnek gyermekeik, váltanak munkahelyet, ugyanolyan ruhákat hordanak, vagy azonos sportot űznek, ugyanaz a kedvenc filmjük, azonos a zenei ízlésük vagy politikai nézeteik.

Jó példa erre Bridget Harrison és Dorothy Lowe esete, akik a második világháború környékén egypetéjű ikrekként születtek egy angliai kisvárosban, ám pár hónapos korukban elválasztották őket. Bridget és Dorothy legközelebb csak 34 év múlva találkozott, mikor kiderült, hogy kedvenc illatuk és írójuk is megegyezik, mind a ketten két karkötőt és hét gyűrűt viseltek, egyazon évben vezettek szinte ugyanolyan típusú naplót, melyet egy időben fejeztek be, és gyermekeik keresztnevei is ugyanazok.

Jó tudni!

Az ma már nem is kérdés, hogy valaki szedjen-e terhesvitaminokat, vagy sem, hiszen a zöldségekből és gyümölcsökből csak nagyon nehezen és nagyon költségesen lehetne fedezni a mama és a baba vitamin és ásványi anyag szükségleteit.

De mi a helyzet akkor, ha kettő, esetleg több magzat is helyet kapott a pocakban? A szakértők szerint, ikerterhességnél a mamának nem kell kettő helyett enni, viszont nagyon fontos, hogy már a várandósság elején feltöltse az ásványi anyag- és vitaminraktárait, ezért elengedhetetlen a minőségi étkezés és a megfelelő terhesvitaminok folyamatos szedése. Ikerbabák esetén kifejezetten ajánlani szokták a szülés utáni terhesvitamin szedést is, hogy az ikergyermekek igényeinek megfelelő minőségű és mennyiségű anyatej termelődhessen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.