repülőút ajándék félelem repülés Oláh Gergő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oláh Gergő és felesége, Niki kénytelenek voltak kicselezni kisgyermekeiket, hogy pár romantikus napot tölthessenek együtt, amire Valentin-nap óta készülnek. Gergő ekkor lepte meg Nikit az úttal - az asszony életében először fog repülőre ülni.

Niki szorongva vágott neki a csodálatosnak ígérkező útnak, gyermekeinek pedig meg sem merte mondani, hogy pár napig távol lesznek. Egy adag hányinger elleni gyógyszerrel érkezett a reptérre, ahol rádöbbent, hogy hiába volt az előkészület, bizony elfelejtette időben bevenni élete első repülése előtt a gyomrát megnyugtató pirulát. A házaspár Manchesterben, egy luxusszállóban fog eltölteni pár romantikus napot, ahol különleges vacsorával, kényeztető masszázzsal várják már az érkezésüket.

Forrás: Rostás Bianka/Life.hu
Forrás: Rostás Bianka/Life.hu

A többi képért kattints ide!

"A gyerekeknek nem mondtuk, hogy elmegyünk három napra, mert sírtak volna. A kislánytól úgy búcsúztam el, hogy kozmetikushoz megyek, így fel sem tűnik majd neki, hogy ha nem megyek haza, jól eljátszik a nagyival. Persze izgulok az út előtt, megfordult a fejemben, hogy mi lesz, ha többet nem látom őket" - osztotta meg a Life. hu-val gondolatait az X-Faktor legutóbbi győztesének felesége, akihez képest férje rutinos repülősnek számít, bár személyszállító gépen még sohasem ült.
"Nem volt szükségem feszültségoldóra, mondjuk egy pálinkára, pedig ilyen magasban még nem voltam, korábban csak versenygéppel repültem. De ott viszont csináltunk különféle figurákat" - szorította magához boldogan aggódó asszonyát az énekes.

Belehalt a bölcsességfoghúzásba egy fiatal férfihttp://www.life.hu/legykepben/20130403-egy-25-eves-ferfi-marek-lapinski-belehalt-a-foghuzasba.htmlVégre itt az áttörés a magyar énekesnő karrierjébenhttp://www.life.hu/legykepben/20130402-kiraly-linda-a-nagy-duett-sztarja-nem-tudott-felszabadulni-magyarorszagon.htmlGerincbénítás vár egy szaúdi férfirahttp://www.life.hu/legykepben/20130403-gerincbenitasra-buntettek-egy-szaudi-ferfit-amiert-korabban-haton-vagta-baratjat.htmlIde-oda ingázik a gyönyörű színésznő súlyahttp://www.life.hu/legykepben/20130402-gregor-bernadett-szineszno-a-tavasz-erkeztevel-leadta-a-telen-.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.