A Dal döntőjéről jelentkezünk - Miniinterjúk a backstage-ből

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
interjú backstage A Dal 2014 döntő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma rendezik A Dal döntőjét. Az élő showműsorban eldől, hogy a nyolc finalista közül ki képviseli Magyarországot a májusi koppenhágai nemzetközi megmérettetésen. A Life.hu a helyszínen miniinterjúkat készített a versenyzőkkel.

Ma este kiderül, ki nyeri meg A Dal-t. Az esélylatolgatáson már túl vagyunk, a Life.hu munkatársai a helyszínen, a döntő előtti pillanatokban kérdezték a versenyzőket. Először a Fool Moon csapatát kérdeztük, akik a rossz próba után nagy izgalommal vágnak neki az élő show-nak. "A próbán technikai problémáink adódtak. Nem működött az egyik mikrofon, ami egy acapella produkció számára veszélyes, ezért picit izgulunk, de reméljük, a döntő alatt már minden rendben lesz" - nyilatkozta a Life.hu-nak Rácz Gergő.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A Depresszió legnagyobb ellenfele a zsűri

A Dal döntőjében először a zsűri választ ki négy előadót és ezzel felezi a mezőnyt. A nézők már csak a négy legjobb előadó közül választhatnak. A Depresszió együttes a rajongóiban bízik a zsűritől azonban tart. "Meglátjuk, mit hoz a döntő, de akármi is lesz a végén, rockegyüttesként bulival ünneplünk" - nevettek a fiúk.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A New Level Empire jóskártyákat kapott

A frontember Zola jóskártyákkal a kezében érkezett az együttes többi tagjához. "Az egyik rajongónktól kaptuk a kártyákat. Mindegyikünk húzott. Nekem kettő jutott: az utazás és a pénz. Szerintem ez elég jó jel így a döntő előtt" - mondta mosolyogva a Life.hu újságírójának.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Hernádi Judit A Dal döntőjében

Tarján Zsófit, a HoneyBeast énekesnőjét a döntő előtti pillanatokban édesanyja, Hernádi Judit jelenléte nyugtatja meg. "Az, hogy ő itt van, jót tesz nekem. Kevésbé izgulok. Az elődöntőkre a színházi munkái miatt nem tudott eljönni, de a döntőre szabaddá tette magát" - mondta Zsófi, aki nagyon örül, hogy a legjobb nyolc közé jutott a daluk. Elárulta, a Fool Moont tartják a legnagyobb ellenfelüknek.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Pál Dénes legnagyobb ellenfelének Kállay-Saunders Andrást tartja

"András dala a kedvencem, szerintem ő a mezőny legerősebb versenyzője. Kiszámíthatatlan, ki fogja megnyerni a döntőt" - mondta a Life.hu-nak Dénes, aki a színpadra lépés előtt relaxálni fog, és próbálja kizárni a külvilágot.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Bogi mindenkinek drukkol

A mosolygós lányat azért tartják esélyesnek, mert lazán, gyermeki bájjal fogja fel a versenyt. "Mindenkinek drukkolok, és örülök, hogy itt lehetek a döntőben" - mondta Bogi, aki nem ért egyet azzal, hogy fiatal kora ellenére nem biztos, hogy elbírna egy koppenhágai nagydöntőt a vállán. "Jó csapat áll mögöttem, nem tartok attól, ha én nyerem meg a versenyt, nem bírnék a feladattal" - magyarázta mosolyogva.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Ismert szurkolók a helyszínen

A lányának drukkoló Hernádi Juditon kívül a helyszínen van Bagi Iván, aki azért érkezett, hogy Boginak szurkoljon, miután favoritja, Dér Heni kiesett a versenyből. Puskás Peti Szente Vajkkal érkezett, ők a Fool Moonnak szorítanak. Flour Tomi is ott van a stúdióban, ő kijelentette, hogy mindenkinek drukkol, de láthatóan sokat legyeskedett a fiatal Bogi körül.

Mindent A Dal döntőjéről - Képek a galériában:

/1402/A_Dal2014222215911

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.